A Bükk és a Mátra találkozásánál, az Istenmezeje faluból kivezető kátyús földút végén, ahol a madár se jár, és ahol az autó tengelye az utolsó előttit szusszantja, végre feltűnik az égig érő fenyők gyűrűjében egy nagy fehér gomba. Ez lehet a Rozgicsék jurtája!

Táltos csoda kerekerdő

Meglep a hatszáz méternyi vadkerítés, a fóliasátor, a fúrt kút, de még inkább az, ahogy mindez észrevétlenül belesimul a vadregényes tájba. Mint a négygyermekes Rozgics család egész élete. Bendegúzt, a tízéves nagyfiút épp most parancsolja le az édesapja egy fáról, a hatéves Borókát a patakból kell kihalászni, a kis Buda az édesanyja ölébe bújva nyűgösködik, egyedül a másodikos Réka várja csendben, a nyári konyha hűvösében, hogy a vendégek megérkezzenek. A kaput egy szőke óriás nyitja, Pál – vagyis „Apácska”, ahogy a felesége hívja a könyvében –, könnyű leningben, rövidnadrágban, csak a meztelen lába árulkodik arról, hogy a természet lágy ölén vagyunk. Mellette egy rasztahajú, csillagszemű fiatal nő áll, Anita. Kissé tartózkodón üdvözölnek, majd a háziasszony arcán elömlik a mosoly:

– Örülök, hogy tetszik nektek a birodalmunk. Ugyanúgy élünk, ahogy kétszáz évvel ezelőtt éltek az emberek. Kikívánkoztunk a füstös, zajos városból, ahol már minden mesterséges. Biztos van más út is, gondoltuk, és igazunk lett. Tanyát vertünk itt, a táltos csoda kerekerdő közepében.

– Nem volt azért ilyen egyszerű – csatlakozik a feleségéhez Pál, miközben hellyel kínál a szabadtéri konyha asztalánál. – Építészmérnöki karra jártam az egyetemen, de már akkor éreztem, hogy az épített környezet nem az én világom. Valami természetesebbre, ősibbre vágytam, ahol átláthatóbbak a viszonyok. És ahogy betoppant az életembe ez a vadóc lány, aki a legszívesebben táncolva szórná a virágmagot a földbe, mindez egyszerre megvalósíthatónak látszott. Előbb egy Budapest melletti faluban telepedtünk le egy idős férfi portáján, akit cserébe gondozni kezdtünk, idővel azonban romantikusabb környezetbe vágytunk, ahol, mondjuk, a szomszéd nem permetezi a kertet. Anita már várandós volt a negyedik gyermekünkkel, igyekeznünk kellett, hogy megtaláljuk az új otthonunkat, mielőtt világra jön a kisfiunk. Böngésztük a Google-térképet, és kiválasztottunk kilencvenkilenc kistelepülést, amelyek mindegyikének írtunk. Nem igazán kaptunk választ, egyedül itt, Istenmezején vártak tárt karokkal.

Pál bevallja, kezdetben akadtak problémák. – A patak túlpartján, a berekben például – a gyerekek játszótere felé mutat –, ahova eredetileg a jurtánkat terveztük, egy méhész kaptárai álltak. Hevesen tiltakozott az odatelepedésünk ellen, erre mi inkább ide, kicsit távolabb állítottuk fel a jurtát. Itt meg a helyi vadásztársaság jelentett fel, mert a völgyben több magasles is állt. De az igazi feketeleves csak ezután jött! A gyámügyi hivatal kivonult, mert szerintük a természetben veszélyes gyerekeket nevelni. Erőnket megfeszítve küzdöttünk az elemekkel, erre még ők is a nyakunkra jártak. Nagy kő esett le a szívünkről, amikor végre belátták, hogy a gyerekeink egészségesebben, élményekben gazdagabban nőnek fel, mint akár egy városi lakótelepen, és lezárták az ügyünket. Ehhez persze az is kellett, hogy legyen egy állandó lakhelyünk a faluban. Eladtuk Bugyiban a házat, és megvettünk itt egy másikat. Szépen átépítettük, azóta Anita ott mos, nyáron ott főz be, én meg a hűvös pincében elvermelem a krumplit, sárgarépát. Öt esztendeje élünk Istenmezején, a falusiak mára befogadtak minket… De nem vagytok kíváncsiak a berekre?

Minden gyerek álma

Budára – Rozgicsék tréfásan így hívják a patak túloldalát, ahol meg a kertet művelik, azt Pestnek – kis fahíd vezet át. Itt van a pumpás kút is, innen viszi Anita a mosogatáshoz a vizet. Az ivóvizet forrásból nyeri a család, a fölöttünk magasodó zord sziklából fakad. Az előtte képződött kis tavat fűzfák ölelik körül – ezt hívják bereknek. A gyermeki képzelet netovábbja! Bendegúzt azonnal szem elől tévesztjük, de a szülei cseppet sem aggódnak. Biztosan felmászott a rejtekhelyére, az egyik fűzfára, mondják. És valóban, néhány perc múlva pimaszul kacag le ránk egy tó fölé akasztott nyugágyból. Boróka rég egy fahintán himbálózik, Buda pedig egy ággal csapkodja a nádast. Réka ezalatt bölcs mosollyal szemlélődik. Magában Pán Pétert hívja, akinek egy szív alakú kő alá szokták becsempészni a leveleiket, és hogy, hogy nem, a mesék királya mindig meghallgatja a kívánságaikat!

– Mesék és mondák között élünk – nevet rám Anita. – Attiláról, a hun vezérről, a csodaszarvasról, meg Bendegúzról, a regék királyáról szól a fáma. Első gyermekünk eredetileg a mondabeli vezérről kapta a nevét, de ahogy múlnak az évek, az Indul a bakterház című film vásott kölykére is igencsak hasonlít. Ő a nagy felfedező, aki egy percig nem tud megülni a popóján, máskor meg gyönyörűen farag bicskanyelet, nyilat. Igazi építő, akár az édesapja…

Anita egy árnyas tisztásra mutat. – Ez volt itt a régi anyaiskola. Amíg a nyári konyhánk nem épült meg, ide hoztam ki a gyerekeket nap mint nap. Ők ugyanis jórészt itthon tanulnak. Mivel a magyar törvények ezt nem teszik lehetővé, egy felvidéki magyar nemzetiségi iskolába írattuk be őket, Szlovákiába. Nem győzök rajzocskákat készíteni meg játékokat kitalálni nekik, hogy elsajátítsák a betűvetést, és néha elfáradok. De különben nagyon élvezem.

A gyerekek közlik, hogy éhesek, mire az édesanyjuk kedvesen megkérdezi: lepény jó lesz? És a szőke buksik egyszerre bólintanak. Anita beterelgeti őket a jurtába, bekeveri nekik a tönkölybúzatésztát vízzel, hogy a kis kezükkel gombócokat szaggathassanak belőle. Azt már meg se kell mutatnia, hogyan nyomkodják szét a lapítón, sokszor csinálták már. Amikor elkészülnek, ügyesen behelyezik a lepénykéket egy kiolajozott tepsibe, és mehet is a sparheltbe. Mialatt ők ebédet készítenek, a mamájuk végigvezet a nyolc méteres átmérőjű jurtán…

– Elnegyedeltük a teret, ez itt a konyha, az a hálószobánk, Pállal és a két kicsivel ezen a hatalmas matracon alszunk. Ott a két nagy szobája, és az a nádfüggönnyel leválasztott rész a fürdőszobánk. Apácska minden este telehordja vízzel a kádat, hogy még alkonyi fénynél lefürödhessünk. Így megspóroljuk a világítást, és az aggregátort sem kell beindítanom. A szószok elkészítéséhez viszont muszáj, mert a turmixgépem csak akkor működik. Igyekszünk kerülni a pocsékolást, mindent újra felhasználok, a fáradt olajból például illóolajos szappant készítek. De főzök körömvirágkrémet is, és rovarriasztókat, tinktúrákat érlelek.