Vámos Miklós kérdése:

Kedves Vilmos, gondolom, érthető, hogy a kérdés miről jut eszembe. Vajon érzékelik-e az állatok, ha a területen, ahol élnek, vagy annak közelében háború dúl az emberek között? Reagálnak-e rá valahogyan a madarak, a csúszómászók, a rovarok, az emlősök, a halak? És: kialakulhat-e a háború következtében valamiféle feltételes reflexük?

Csányi Vilmos válasza:

Az emberiség legszörnyűbb technológiája a háború. A modern háborúkat már a nyíl feltalálása, de különösen a puska, ágyú, bomba, rakéta használata elszemélytelenítette. Ravaszt húzunk, gombot nyomunk, és csak később értesülünk, hogy sikerült-e az akció. Kikapcsolódtak a gátlások. A jó katona gépeket kezel, nem az ellenség torkát szorongatja, sok ezer kilométeres távolságból, kényelmes palotában ülve lehet vezényelni férfiak, nők, gyerekek darabokra szaggatását, és már készülnek a robotok, végleg kikapcsolva az embert a gyilkoló technológiákból.

Háború esetén az állatok menekülnek, ha van hova. Ezrével pusztulnak a delfinek a Fekete-tengerben ezekben a hónapokban, mert aknákat telepítettek. Erre nincs védelem, az érintésre robbanó aknát nem lehet elkerülni. A szárazföldi állatokat is tizedelik a lerakott aknák, a nagy területeket tűzbe borító ágyúzások. A háborúk az utolsó pusztító, értelmetlen csapásokat mérik a bioszférára.

A háziállatokat is gyilkolják a lövedékek, de ha éppen megmaradnak, csak a gondozóik tűnnek el, sorsuk akkor is meg van pecsételve. Egész életükben ellátták őket, vízzel, táplálékkal, néha simogatással. Bezárva éhen, szomjan vesznek. Kiszabadulva ismeretlen környezetben szintén.

Az állatok néhányát egészen közel tartjuk magunkhoz, a cicákat, kutyákat a menekülők igyekeznek magukkal vinni. A ketrecbe zárt, magukra hagyott vagy szabadon engedett madarak sorsa pusztulás. A dédelgetett cicákról se gondolja senki, hogy ők megúszták, mert nekik a gazda mellett a közvetlen környezet biztonsága is nagyon fontos, onnan kiragadva rémültek maradnak, igyekeznek megszökni, vissza, haza. Sok ezer kilométer távolságból ez is reménytelen.

A kutyákkal sem sokkal jobb a helyzet, a nagytestűeket otthon hagyják, remélve, hogy majd feltalálják magukat, a kicsiket babusgatják, amíg lehet, amíg valahol választani nem kell, jöhetsz, de csak egyedül, kutyának nincsen hely. Pedig a kutyák tökéletesen képesek beilleszkedni emberi közösségekbe, és még a háborúban is társak lehetnek. Az első világháborúban sok ezer kutyát képeztek ki szanitéceket segítő munkára, különösen sok volt belőlük a francia hadseregben. Csata után a kutyák megkeresték a még élő sebesülteket, visszarohantak az orvoscsoporthoz, és odavezették a szanitéceket a sebesültekhez, rengeteg életet mentve így meg.