Hogy melyik a kedvenc emlékem Bajáról, nehéz megmondanom, mert születésem óta második otthonom ez a város, és mindig a legkedvesebb arcát mutatja felém. A boldogságot jelenti nekem a gemenci erdő, a homokzátonyon töltött nap, a barangolás a macskaköves utcákon és a piac forgataga, ahol minden kapható és minden megtudható.
Békében együtt
Kezdjük is ezzel a kulináris központtal, amely szerdánként és szombatonként reggel elénk tárja Bácska kincseit! Annyi földi jót találhatunk itt, zöldségektől és gyümölcsöktől a húsokon át a gombákig, a szalmakalapoktól a szőnyegen át a konyhai eszközökig, hogy a fülünkről is szatyor fog lógni. Ne hagyjuk ki a temérdekféle paradicsomot, a bátyai édes-nemes paprikát, a bogyiszlóit, a helyi kolbászokat, a fűszeres juhsajtokat és házi tejfölöket. Keressük azokat az idős árusokat, akiknek csak egy-kétféle portékájuk van – kicsi kajszibarack, néhány csokor újhagyma –, garantáltan környékbeli és nagyon finom! Ha megéhezünk, ehetünk itt rántott halat, lángost, sőt pirogot meg csevapcsicsát is, persze csak ha nem sajnáljuk magunktól ezeket a nehezebb falatokat reggeli idején. Baján a piac nem csupán a bevásárlás helyszíne, hanem agora is, ahol az emberek találkoznak, és megbeszélik a világ, a város és a maguk dolgait. Piac után pedig folytatódik a korzózás a sétálóutcában és a gyönyörű, tágas, neoreneszánsz városházával és klasszicista lakóépületekkel körbevett főtéren, ahol telis-tele vannak ilyenkor a kávézók.
A népek együttélése békésen valósul meg Baján, ahol a magyarok mellett hagyományosan betelepült németek, azaz svábok és a török hódoltság elől ideköltöző katolikus horvátok, azaz bunyevácok alkotják a városi népességet. Anyukám mesélte, hogy az édesanyja, azaz a nagymamám egyszer nagyon halkan megjegyezte, hogy a szomszéd Juci néni karácsonyfája olyan „rácos”, amit úgy értett, hogy túl díszes, és ennyiben ki is merült az összes nemzetiségi ellentét az utcájukban.
Az, hogy az emberek segítenek egymásnak, sosem volt itt kérdés, talán ezért is olyan nyíltak a tekintetek és szövődnek olyan könnyen az ismeretségek, már persze akkor, ha az idelátogató is nyitott rájuk.
Vadregényes ártér
Baja mediterrán hangulatú város, bár nem tenger, hanem folyó mellett fekszik. És mennyi élményt rejt a víz! Itt van mindjárt az ingyenes városi strand, a főtérről néhány perc gyalogtávra, olyan finom homokkal, amilyet különben csak luxusnyaralóhelyeken találni. A Sugovica mellékágnak nincs, vagy csak éppen hogy van egy kis sodrása, ezért gyerekekkel is ideális helyszín a pancsolásra, napozásra és homokvárépítésre. A Sugóban a fürdés a Duna Bajánál mért 100-as és 600-as vízállása között engedélyezett, most például, a nagy szárazságban éppen túl sekély a vize – a Bajai Városi Szabadstrand Facebook-oldalon követhetjük az állapotát. A bajaiak egyébként is szívesebben járnak a Nagy-Dunára, mert megfelelő vízállás mellett előbukkannak a folyóból a csodálatos homokzátonyok, melyeket kisebb átfolyások választanak el az ártéri erdőtől. Számomra a tökéletes nap az, amikor reggel bepakolunk elemózsiát, bográcsot, napernyőt, gyékényt, labdát, úszómatracot a ladikba, lemotorozunk dél felé, kikötünk egy homokpadon – mondjuk, a Kádár-szigeten –, és úszunk, játszunk, főzünk, falatozunk, na meg figyeljük a körülöttünk lévő természet csodáit. Nemegyszer közelről láttam az arany és kék színben pompázó jégmadarat, amint a vízbe csap, felrebbenő szürke gémet, halászó nagy kócsagot, és fent, a magasban köröző rétisast és fekete gólyát is. Esténként az erdőből aranysakálok süvöltése hallatszik, és nyár végétől innen is élvezhetjük a szarvasok bőgését a Duna két partján elterülő erdőkből. Ha nem jutunk motorcsónakhoz, kenut még mindig bérelhetünk, és bejárhatjuk a gyönyörű holtágak valamelyikét, ahol úgy érezhetjük magunkat, mintha valami trópusi esőerdőbe csöppentünk volna. Szeretettel ajánlom a Bárka Pihenőházat, ahonnan egyből le is vihetjük a patkó alakú Vén-Dunára a kenunkat.
A vadregényes ártéri erdő önmagában is megér egy bajai kirándulást, méghozzá bármelyik évszakban. Zarándokoljunk el Magyarország legnagyobb kerületű fájához, a pörbölyi Titánhoz, ahová a Duna-híd nyugati hídfőjénél lévő Potyka csárdától zöld faleveles táblák jelzik az utat. A csomoros feketenyár-óriáshoz négy kilométernyi erdei élményen át vezet az út, miközben, ha szerencsések vagyunk, a buja növényzetben fel-felbukkan egy-egy gímszarvas, vaddisznó- vagy őzcsapat. Az északi irányban haladó kisvasúton, ami gyerekekkel is remek szórakozás, szintén nagy esélyünk van e nagy testű állatokkal találkozni, mert már megszokták a vonatot, nem félnek tőle. Személyes kedvencem a Pandúr-szigetbeli erdei bicikliút, mert itt valóban elmerülhetünk a vadon szépségében úgy, hogy közben kényelmesen haladhatunk a kerékpárunkkal. Mi azért el szoktunk időzni a kis tavak partján, és távcsővel figyeljük a gyurgyalagokat, a sárgarigókat, na meg a vízből kiugráló békákat.
