Az egyik velencei strandon kopjafaszerű faragványok állnak a parttól nem messzire. Ez volt az utolsó facsoport a területen – úgy négy-öt élve száradt ki, és a facsonkokat nem szedték ki, hanem egy vállalkozó kedvű helyi művész megfaragta. Egykor itt füves-fövenyes, árnyas strand volt – most tengert idéző beach, rengeteg ide hordott homokkal és egy plázaszerű, hosszan elnyúló épületmonstrummal. „Hát, nem nagyon jönnek most az emberek” – mondja a strand sarkában a – meglepően finom – lángost sütő árus. És valószínűleg nemcsak azért, mert fizetős lett a parkoló, és a strandnak lett egy elkerített, teljesen üres VIP-része. Hanem mert a víz messze visszahúzódott a medrébe. Tíz métert biztosan kell gyalogolni, míg elérjük a tó tükrét, és ha elértük, abban sincs túl nagy köszönet, mert meglepően sekély a víz.
Persze a Velencei-tónál a kiszáradás nem olyan meglepő: a legendák szerint százötven éve is megtörtént, és huszárok gyakorlatoztak a medrében, valamint szekérrel lehetett átkelni benne az egyik partról a másikra. A tudósok szerint a legenda túloz: teljes kiszáradás biztosan nem volt. Azonban egy sztyeppei, szikes tóról beszélünk, amelynek az átlagmélysége másfél méter. Nem turistaözönre és sporthorgászatra lenne hivatott. Hanem ökoturisztikai célokra, körbebringázásra, madárlesre. Ez utóbbi most nem fog menni: a dinnyési részen a nádas madárrezervátum csontszáraz, de a tó „rendes” medrében levő nádfoltok tövében is látszanak már az iszapos szárazulatok, homokpadok. A nádasnak egyébként jót tesz az alacsony vízállás: a növény így legalább képes ivarosan szaporodni, felfrissül az állománya.
A Velencei-tó környéke is nyögi a rég (vagy soha) nem látott aszályt. Az ember szinte oda sem akar nézni a napraforgótáblákra: a növények tenyérnyi tányérja bánatosan kókad a talaj irányába. A kukorica derékig ér, levele sárga és összepöndörödött: ennek láttán máris felsejlik az emberben a megdráguló takarmány és az ennek következtében megdráguló hús… De amikor a jól ismert erdei utakon csatangolunk, a 352 méter magas Meleg-hegy is tragikus képet fest. Az aljnövényzet és a füves részek elsárgultak, a lombkorona pedig helyenként olyan, akárha október lenne: rozsdavörösek, barnák a levelek – a forró szélben elengedik az ágakat, hullani kezdenek. Porzanak a gránittól morzsalékos ösvények, és hogy az állatok hol tudnak inni, bele sem merünk gondolni.
Egyszerűen elpárolog
Szárazságra, ilyen forróságra tudnak hozni példát a meteorológusok korábbi évekből, évtizedekből is, így felmerül a kérdés, hogy akkor mégis miért kongatják a vészharangot, miért érezzük úgy, hogy most nagyobb a gond. A válasz elkeserítő: egyre többször és egyre tovább tartanak ezek a periódusok, a helyzet ezért fokozódik. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint Magyarországon átlagosan háromévente fordul elő szárazabb vagy csapadékosabb év, ettől függetlenül rendszertelenül előfordulhatnak száraz, illetve csapadékos évek sorozatban is. Az időnként fellépő szárazság, aszály hozzátartozik Magyarország éghajlatához, azt azonban nyomatékosították: az elmúlt évtizedekben jelentősen melegebbé váltak a nyarak, a több és intenzívebb hőhullám pedig gyakoribb aszályokat okozhat.
Az ország kisebb-nagyobb tavaihoz nyaralást tervezők, a horgászattal kikapcsolódni vágyók csalódottak, hiszen mindenhol extrémen alacsony a vízállás, nemritkán nyaralást kell jelenleg átszervezni emiatt. A kedvelt pihenőhelyeknek számító tavak a hosszú hetek aszályának köszönhetően használhatatlan állapotba kerültek: egyik-másik egyszerűen elpárolgott.
Jó tudni, hogy a Balatonon az elmúlt száz évet tekintve hatvan alkalommal volt alacsonyabb a vízszint a jelenleginél. A Velencei-tavon viszont komoly beavatkozásokra van szükség, augusztus 8-án 58 centiméter, rekordalacsony volt a vízállás. Itt minden hajnalban levegőztetik a tavat, és folyamatosan próbálják az oxigént dúsítani a vízben az élővilág érdekében. A Fertő-tó pedig az elmocsarasodás felé halad.
Eddig tíz tó száradt ki a nyáron hazánkban, például a kirándulók egyik kedvence, a Nagyszéksós-tó, vagy a mórahalmi bivalyrezervátum tava. Túraútvonala a csatornán átívelő sétálóhídon keresztül vezet, erre most nem nagyon van szükség. A Debrecen melletti Vekeri-tó szintén a teljes kiszáradás közelében van, és az ország nyugati felén sem jobb a helyzet: Pécs környékén kiszáradt a bicsérdi horgásztavat tápláló vízfolyás, de Baranya megyében a kistapolcai horgásztó is elpárolgott.
Tizenöt balatonnyi hiány
– Kétfajta aszályt különböztethetünk meg: a légköri a csapadékhiánnyal kapcsolatos, a hidrológiai pedig a talajban lévő vízmennyiséggel függ össze. Jelen pillanatban az ország területének kétharmadán van aszály, amit alátámaszt a 112 helyen zajló folyamatos talajnedvesség-mérés, relatívpáratartalom-vizsgálat – vázolja a helyzetet Varga Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakembere.
– Az már nyilvánvaló, hogy az elkövetkező években az extrém időjárás gyakorisága növekedni fog – látja a szakember. – A Kárpát-medencében jóval szárazabbakká váltak ugyanis a nyarak, és bár a csapadék éves mennyisége nem csökken drasztikus mértékben, eloszlása kiszámíthatatlanul egyenetlenné válik. A klímaváltozás úgy alakítja át az időjárási rendszereket, hogy a csapadék eloszlása nem az egyensúly, hanem a szélsőségek irányába módosul. Ebben az évben érzékeltetésképpen körülbelül tizenöt balatonnyi vízmennyiség nem hullott le – teszi hozzá.
A sokévi csapadékadatokat áttekintve egyébként azt láthatjuk, hazánkban a július a második legcsapadékosabb hónap. Akkor mégis hol volt az eső? A szakembertől megtudtuk, hogy ilyenkor látszik, nem minden front esetében jó, ha kikerül minket. Az eddig gyakran előforduló markáns hidegfrontok például, amelyek csapadékukkal ellensúlyozni szokták az úgynevezett anticiklonális időszakokban tapasztalható száraz időjárást, jelenleg hiányoznak. Ha van is egy-két esősebb év, a sorminta egyértelmű, és az ok a felmelegedés. A levegő is egyre szárazabb, ami miatt egyre kevesebb nedvesség áll rendelkezésre az esőfelhők kialakulásához.
