1971. november 30. Tudtam, hogy baj van

Kilencéves voltam, amikor anyukám bejött az iskolába, súgott valamit a tanár néninek, majd elvitt. Így tudtam meg, hogy édesapám meghalt negyvenévesen. Számítottunk rá, mert már régóta beteg volt, mégis belém égett az a furcsa értetlenség és félelem, hogy még nem mondtak semmit, de már tudtam, hogy baj van.

1981. június 10. A felszabadulás

Nekem az, hogy leérettségiztem, egy felszabadulással ért fel. Fegyelmezett vagyok, jól tűröm a monotonitást, ezért tudok például napi adásokat és élő műsorokat vezetni, de csak ha olyannal foglalkozhatok, amit szeretek. Más esetben azonnal lázadok. Márpedig a középiskolában töltött időt rettenetes tehernek éreztem, mindenféle kötelező kűröket kellett teljesítenem csak azért, hogy utána felvegyenek a Színművészetire. Talán még a jogosítványnál szenvedtem így, hogy pipáljuk már ki végre, hogy továbbléphessünk.

Első szerelme a színház volt

1982. szeptember 6. A konyha

Amikor a Nemzeti Színház műsorra tűzte Weskertől A konyhát, főiskolásként én is kaptam benne egy nagyon rövid szerepet. Olyan művészekkel létezhettem egy színpadon, mint Eperjes Károly, Dörner György, Agárdi Gábor, Avar István, Csurka László, Hernádi Judit vagy Cserhalmi György, ami egyszerre volt bénító és csodálatos élmény. A színészekkel később is megmaradt a kapcsolatom, ami nagyon jól jött, amikor riporterként interjúztam velük.