A palacsinta volt a kedvencem, a túrós-citromos, a diós-lekváros, de legfőképpen a kakaós, középre egy jó széles sáv, és már tekerem is, a fogam alatt foszlik a puha tészta, roppan a cukor, elönt a boldogság a talpamtól a fejem búbjáig. Kifigyelhették ezt a nagy átszellemülést, mert alighogy megkezdtem az első osztályt, Nagymama kijelentette, hogy minden pénteken palacsintával fog várni. Csak úgy sorjáztam a lépcsőfokokat a nagy, szürke iskolaépületben, hátamon az a lehetetlen, nehéz téglatest táska, csak két sarok, és otthon vagyok, a konyhában kék cementlapok és mustárszínű bútorok, leülök a székemre, előttem az a narancssárga plasztiktányér, amit még akkor hoztak külföldről, amikor a műanyagot áldásnak tekintették a háziasszonyok. A falon az óra hangosan ketyeg, suhog a másodpercmutató, tikk-shh-takk-shh, mindennap ugyanaz a tiktak, ugyanaz a déli fény az ablakban, és ugyanaz a műsor a rádióban. Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. Aki kérdez: Czigány György. Aki válaszol: … Szerettem ezt az állandóságot. El is mondtam nekik, gyereknyelven: úgy szeretem, hogy nálatok mindig olyan egyforma.
Nagypapa a legjobb barátom volt, szövetségesem, akivel ebéd után rendszerint nyakunkba vettük a várost. Moziba mentünk, játszótérre, vidámparkba, fényképezkedtünk, ráérősen megbeszéltük a világ dolgait. A konyhában csak az asztal mögött láttam, és mindig nevetnem kellett, hogy tud annyi sót meg borsot rakni a levesbe. Egyetlenegyszer Nagymama nem volt otthon pénteken, hivatali ügyet kellett intéznie. Eszembe jutottak a palacsinták, de aztán gyorsan túltettem magam az aggodalmon, lesz, ami lesz, most az egyszer igazán kibírom nélkülük. Mintha szellemet láttam volna, olyan volt Nagypapa a tűzhelynél, kifényesített cipőjében, élére vasalt nadrágjában és világoskék ingében. Ahogy megemelte a merőkanalat, észbe kaptam, hogy dehogy lesz itt most más, mint amit évekkel ezelőtt megígértek nekem! Ha péntek, akkor palacsinta. Nincs kibúvó, nincs kivétel, nincs megalkuvás. Sercegett a serpenyő, majd kisvártatva füstölni kezdett, Nagypapa hátraugrott, de hamar új erőre kapott, és gyorsan kivakarta az összeégett korongot. Megint nekiveselkedett, újabb kanál tészta, ez meg fekete hólyagokat lövellt, a harmadiknak a széle ragadt oda. A negyediket, gondolta, feldobja a levegőbe, mint a profik. Hát persze hogy a földön végezte!