A kilencvenes években az üdülőhajózás csillaga paradox módon a világ leghíresebb hajókatasztrófájának köszönhetően ragyogott fel. James Cameron tizenegy Oscar-díjat nyert alkotása csak Európában húsz százalékkal emelte meg az üdülőhajókra eladott jegyek számát, pedig a filmélménytől megihletődött utasok többségének valószínűleg fogalma sem volt róla, hogy nem egy, a Titanichoz hasonló óceánjáróra fizetett be.
– Az óceánjárókat sokan összekeverik az üdülőhajókkal, pedig higgadt eleganciájuk nem fogható ahhoz, amit a mai turistahajók nyújtanak – magyarázza Szakács Tibor, aki zenészként szinte az összes hajózási társaságnál megfordult már.
Az óceánjárók a gőzgép feltalálása után jelentek meg, és egyetlen céljuk az volt, hogy utasaikat átjuttassák a kontinenseket elválasztó óceánon. Persze ez nem azt jelentette, hogy nem telt kellemesen a vízen töltött idő. A tehetősek számára. Azok, akik az első osztályra váltottak jegyet, étteremben vacsoráztak, és a fényűző európai hotelek mintájára berendezett kabinjukban hajtották álomra a fejüket, a 20. század elejétől már korzózhattak a fedélzeti sétányon, úszómedencét használhattak és moziba ülhettek. Az utasszállító repülőgépek feltűnésével az óceánjárók elavulttá váltak, és a helyüket a fényűző vakációt kínáló üdülőhajók vették át.
A fine diningtól Mickey egérig
– A legtöbb ember fejében az él, hogy az üdülőhajók luxushajók, pedig ahogyan a szállodák esetében, itt is vannak három és öt csillagos változatok – magyarázza Fülöp Andrea, aki animátorként, később recepciósként dolgozott az óceánon.
Az utasok kegyeiért versengő hajózási társaságok már nemcsak a különféle luxusszolgáltatásokkal igyekeznek vendégeket csalogatni a fedélzetre, hanem a különböző pénztárcákhoz szabott kínálattal is. Az üdülőhajókon vannak olyan rövidebb utak, amelyekkel kifejezetten a bulizni vágyó fiatalokat célozzák meg, a partihajóként is ismert Norwegian Pearlön például már kevesebb mint négyszáz euróért (százhatvanezer forintért) eltölthetünk egy hosszúhétvégét a Karib-tenger egzotikus díszletei között. A Wonder of The Seas, a világ legnagyobb üdülőhajója annyi szórakozási lehetőséget kínál, mint egy európai nagyváros szombat este, hogy csak néhányat említsünk közülük: fine dining éttermek garmadáját; színházat szárazföldön, vízen és jégen; mászófalat és futópályát; csúszdát; sőt még egy körhintát is.
A Queen Mary 2 óceánjáró pontosan azt a miliőt nyújtja, amire a Titanic-rajongók vágynak. Elődeihez híven egyirányú utakat tesz meg, amelyek alatt tematikus programok – irodalmi fesztivál, dizájnhét, komolyzenei koncertek – zajlanak a fedélzetén. A Disney Cruise Line hajói pedig, talán nem meglepő, kifejezetten a családosokat szólítják meg.
– A Disney-hajók nem sokban különböznek Disneylandtől – mondja Pogonyi Nóra, aki évekkel ezelőtt dolgozott a társaság Disney Fantasy nevű hajóján. – A fedélzeten különböző karakterekkel lehet fotózkodni, a színházban az Aladdint játsszák. A kislányok hercegnőnek öltözve jöhetnek le vacsorázni, de olyan nagymamát is láttam, aki Hófehérke jelmezben ült asztalhoz – mosolyog Nóra.
Pénzt keresni és világot látni?
Sokak fejében él az az elképzelés, hogy azok, akik hajón dolgoznak, úgy láthatják a világot, hogy közben pénzt keresnek. A feszített munkatempó, a fizikai és mentális megterhelés mellett azonban a legénység nagy részének ritkán van lehetősége arra, hogy az utasokkal együtt leszálljon egy-egy kikötőben, és megnézzen egy maja romvárost Mexikóban vagy az Antarktisz jégmezein totyogó pingvineket.
– Ha éjszakás vagy, és bírod a kialvatlanságot, napközben oda mész, ahová szeretnél – mondja Andrea. – Egy tizenhat napos úton éjszaka dolgoztam, ezért napközben részt vehettem egy hajós kiránduláson. Norvégiában jártunk, fjordokat néztünk meg. Emlékszem, borult, őszi nap volt, a hegyoldalban kecskék ugráltak, szitált a köd, és kirajzolódtak a közeli falu jellegzetes színes házai. Néztem a tájat, és rám tört, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ezért az élményért még nekem fizetnek.
A hajós állások a lopott élmények mellett rengeteg lemondással járnak. A szerződések általában fél évre szólnak, ami azt jelenti, hogy a legénység tagjai hónapokon keresztül szabadnap nélkül dolgoznak, miközben szeretteiktől távol, szobatársukkal egy szűk kabinon osztozva, a külvilágtól elszigetelve élnek. A hajón rendezett előadások fellépői szerencsésebb helyzetben vannak, mint az utasokat kiszolgáló személyzet. Tibor számára az esti fellépések tették lehetővé, hogy napközben felfedezze azokat a városokat, ahol éppen kikötöttek. Saint Croix-n letette a könnyűbúvárvizsgát, Cape Canaveralban szemtanúja volt egy űrsikló felszállásának, Saint Thomason leguánnal nézett farkasszemet.
– Azért vagyok a leghálásabb, hogy a digitális robbanás előtt láthattam a világot. – Tibor 1997-ben lépett fel először hajón. Akkoriban még nem terjedt el az internet, és mobiltelefonja sem volt, magyarázza. – Mindig a helyi könyvtárban olvastam utána, hogy mik a látnivalók az adott városban. A Time Square-ről egy telefonfülkéből telefonáltam haza, a kagylót a forgalom felé tartottam, mutattam az otthoniaknak a jövőt.
