Amikor megnéztem a filmet, az volt az első gondolatom, hogy mennyire jók a dialógusok. Egy színész esetében sokat nyom a latban a forgatókönyv, amikor mérlegel, hogy elvállaljon-e egy szerepet?

Thuróczy Szabolcs: Szoktam mondani, hogy ha egy forgatókönyvet kétszer-háromszor leteszek másfél óra alatt, akkor az nem jó, de Vékes Csaba annyira csodálatosan írta meg a saját kudarcait és örömeit, hogy engem azonnal magával rántott a története.

A fiadat Pásztor-Várady Mór, vagyis Momó alakítja, aki telitalálat volt a hatéves Samu szerepére. Sokáig kerestétek?

Geszti Péter: Meghirdettünk egy országos castingot, sokan jelentkeztek rá, és Momó már az első héten megjelent. Vékes Csaba és Rohonyi Gábor, a rendező egy emberként mutattak rá, hogy ő lesz az! Momó természetessége fogott meg bennünket. Nincs benne cukiskodó gyerekszínészi manír, amit gyakran szenvedünk el filmekben. Azt gondolom, Szabival nagyon egymásra találtak. Sokáig bizonytalan volt a film sorsa, nem tudtuk, ki lesz a rendező, és hogyan alakul a szereposztás, de abban már az elején biztosak voltunk, hogy a felnőtt főszerepet Szabinak kell eljátszania.

T. Sz.: Major Pisti (a film másik producere) hívott fel, hogy mit szólnék hozzá. Már olvastam a forgatókönyv egyik kisebb szerepét, ezért gondolkodnom kellett rajta, át kellett állítanom az agyam a főhősre, de amikor találkoztam Péterrel, és azt mondta, pont úgy nézek ki, mint amilyennek ezt az írót elképzeli, ez nálam annyira betalált, hogy eldöntöttem, megbirkózom a szereppel.

Miután igent mondtál, bemutatták neked Momót. Milyen volt vele dolgozni?

T. Sz.: A producerek tartottak tőle, hogy egy hatéves gyerek nehezen bírja majd a terhelést, de Momó végig nagyon koncentráltan volt jelen a forgatáson. Ha akadtak is problémák, abból adódtak, hogy unta a jelenetet, nem értette, miért kell még egyszer leforgatni. Ilyenkor Márkkal, a mentorával kiszaladtak az udvarra, íjaztak fél órát, evett egy gyümölcsöt, aztán visszajött, és tökéletesen megcsinálta a jelenetet. A kihívást az jelentette, hogy ha egy jelenet kezdett rutinná válni számára, új, váratlan helyzeteket kellett teremtenünk, hogy előcsalogassuk a rá jellemző, zavarba ejtő őszinteséget. Momó meg fogja őrjíteni a nézőket! Péter az egyik tesztvetítésen strigulázott is.

Mit striguláztál?

G. P.: A kis nevetést, a közepes nevetést, a nagy nevetést. Összesen százhúsz strigulát húztam.

A forgatás is ilyen jó hangulatban telt?

T. Sz.: Életem egyik legizgalmasabb forgatása volt, biztosan sokáig fogok rá emlékezni. Ugyan Momóval mi ketten vagyunk a főszereplők, de a film finom részletei olyan nagyszerű kollégáknak köszönhetők, mint például gyerekkorom nagy bálványa, Básti Juli; Mucsi Zoltán, akinek kiérdemeltem a barátságát; vagy Vékes Csabi, aki nem hagyta ki azt a ziccert, hogy a filmben szerepeljen. Nagyon jó csapat állt össze, és Momó miatt a forgatás olyan intim közegben zajlott, amiben jó volt dolgozni.

G. P.: Meséld el azt is, hogy Momó úgy viselkedett, mintha te is a papája lennél!

T. Sz.: Amikor először láttuk a filmet, Momó ült mellettem, és amikor tetszett neki egy jelenet, rácsapott a combomra. Nagyon megható volt. A kedvenc jelenetem alatt, amikor…

G. P.: Ne spoilerezz!

T. Sz.: Szóval a kedvenc jelenetem alatt figyeltem a reakcióját: kikerekedett szemmel nézte. Miközben készült, még a kellékesek is elmorzsoltak pár könnycseppet.

A film férfi főszereplője, Barna írói válságban szenved, amiből csak egy perspektívaváltás tudja kilendíteni. Tapasztaltatok a karrieretek során olyan erős szemléletváltást, amin ő megy keresztül?

G. P.: Rengetegen működnek robotpilóta üzemmódban életük nagy részében. Ez azt jelenti, hogy a rutinjaik, a korábban megszerzett tapasztalataik és tudásuk szerint működnek. Az én életemben gyakran előfordul, hogy azt érzem, mást akarok csinálni, mint amit eddig, akár sikeres voltam valamiben, akár nem. Ahhoz viszont, hogy új dologba vágjunk bele, inspirációra van szükségünk. Ez fakadhat szerelemből, bánatból, új emberek megismeréséből, egy nagyszerű könyv elolvasásából… Aki nyitottan él, képes arra, hogy ezeket az inspirációkat befogadja. Aki pedig önismerettel is bír, és tudja, mikor válik a szokásai foglyává, képes ezen változtatni. Én dalszövegíróként és producerként is próbálom mindig kikerülni vagy meghaladni azt, amit korábban csináltam. Az elmúlt tizenöt évben a gyermekeim születése hozta az egyik legmeghatározóbb perspektívaváltást. Rávilágítottak arra, hogy tisztáznom kell a viszonyomat a világgal, hogy képes legyek a sajátjaimon kívül más szempontokat is figyelembe lenni, mert csak így tudom őket támogatni. Korábban úgy éltem az életemet, mintha én lettem volna a nap, ami körül mások keringtek, de amióta megszülettek a gyerekeink, azóta úgy látom, hogy lehetek én a nap, a feleségem meg a hold, de az igazság az, hogy két kisbolygó – a lányaink – körül keringünk. Átrajzolták a hétköznapi gravitációs törvényeket, és ez nagyon jó.

T. Sz.: Azt szoktam mondani, hogy a szülői lét a boldog rabszolgaság csodálatos példája. Nekem sokat ad, hogy már nem foglalkozom annyit önmagammal. Ha otthon vagyok, számomra a gyerekeimmel töltött idő a legfontosabb. Még fáradtan is arra törekszem, hogy rájuk irányuljon a figyelmem.

Mit tanítottak nektek a gyerekeitek?