„Lolát »felejteni« küldték ezen a télen Berlinbe. Elkényeztetett úrileányka volt, dacolt a zord »szülői ellenkezéssel«, s egy félig elintézett gyermekkori szerelem sértődöttségével szállt le egy napon az Anhalter pályaudvaron a vonatról” – írja Márai Sándor az Egy polgár vallomásai című kötetében.
A húszas évei elején járó Matzner Ilonát körülzsongták a férfiak. Vonzerejét nemcsak szépsége – dús hajkoronája, dacosan görbülő álla, megkapó, felemás színű szemei – és betörhetetlen egyénisége jelentette. Lola Kassa legelőkelőbb zsidó családjából származott. Édesapja, Matzner Sámuel saját nyomdát üzemeltetett és lapkiadót vezetett, édesanyja, Moskovics Irén jótékonysági munkájával elnyerte az arany érdemkeresztet. Nem csoda, hogy a szülők nagy elvárásokat támasztottak elsőszülött lányuk jövendőbelijét illetően. Egy gazdag és befolyásos ügyvéd fiát szemelték ki a számára, ám Lola hallani sem akart róla, az ő választottjától, egy vagyontalan újságírótól, viszont Matznerék vonakodtak. Annak reményében, hogy a feloldhatatlan ellentét problémáját majd orvosolja az idő és a távolság, lányukat berlini rokonaikhoz küldték.
A német főváros hamar feledtette Lolával a bánatát és vele együtt egykori szerelmét. A farsangi szezonban egymást érték a jelmezes bálok, amelyekre kuzinjai a korban szokatlan módon kísérő nélkül járhattak. A Goldschmied házaspár lányaikat, Susét és Paulát liberális szellemben nevelte, ez pedig azt jelentette, hogy nemcsak a testvérek, hanem Lola számára is ajtó nyílt a bohém berlini éjszakákra. Ebben a zabolázatlan szabadságban és felfokozott közhangulatban találkozott a szintén kassai származású Márai Sándorral, aki a Kassai Napló tudósítójaként érkezett a városba.
Különös házasság
A legenda szerint miután az egymásba bolondult fiatalok visszatértek Kassára, Márai a család otthonából szöktette meg Lolát, aki összecsomózott lepedők segítségével mászott ki a ház ablakából, derül ki Ötvös Anna Lola könyve című kötetéből. Házasságkötésük kalandos történetére árnyalatnyi különbséggel mindenki másképpen emlékezett, aki tanúja volt a Shakespeare-drámába illő lányszöktetésnek, vagy a családi legendáriumból hallott az esetről. Az egyik visszaemlékezésben a felbőszült apa Lola nyomába eredt, meg is találta Budapesten, de lánya ahelyett, hogy engedett volna hosszas könyörgésének, meghívta őt az esküvőre, egy másik változatban azonban már csak az oltárnál érte utol a párt. Egy biztos: Márai Sándor és Matzner Ilona alig néhány hónappal berlini találkozásuk után, 1923. április 17-én összeházasodtak.
„Családjaink nem vették komolyan házasságunkat, teljesen reánk bízták, hol akarunk élni, és milyen formát adunk életünknek. Várták a végét e nevetséges gyerekházasságnak, s nem kételkedtek benne, hogy néhány hónap múlva csakugyan vége is lesz” – írja Márai. A fiatalok kihasználták a szabadságot. Nászútjukat Berlinben töltötték, majd a Keleti-tengerhez utaztak Lola kuzinjaival, de miután elmúlt a nyár, és rájuk szakadt a hétköznapok egyhangúsága, kozmetikázatlanul néztek szembe döntésükkel, amely két idegent kötött össze.
Közös életük eleinte mindkettejük számára szokatlan volt. Az öntörvényű Márai a felesége iránt érzett szerelem ellenére nehezen barátkozott meg a férj szerepével, Lola pedig, aki egyik napról a másikra értette meg, mit jelent a nélkülözés, érezte ezt. A szülők jóslata ellenére, vagy éppen annak dacára, mégis együtt maradtak, Márai vallomása szerint pusztán azért, mert Lola feltétel nélkül hitt benne. Hogy színt csempésszenek házaséletükbe, ismét a nyakukba vették a világot, és hat évre Párizsba költöztek.
A fiatal házasok Párizsban
Szélcsendben, viharban
Házasságuk kezdeti nehézségeit újabb megpróbáltatások követték. Sem a szerencse, sem a kor, amelyben szerelmük megfogant, nem állt a pártjukra. Lola még az esküvőjük évében elveszítette magzatát, több mint másfél évtizeddel később pedig néhány hetes fiuk, Kristóf is meghalt. A boldogság reménye akkor talált rájuk, amikor a legkevésbé számítottak rá.
A második világháború Budapesten érte őket. A bevonuló német csapatok elől Leányfalura menekültek. Ott találkoztak először leendő fogadott fiukkal, Babócsay Jánossal. „Látom a hároméves, szőke gyereket, amint a leányfalusi kertben elém áll és bemutatkozik. L. rendezte a bemutatkozást” – emlékszik vissza Márai a naplójában. Míg egy életet megmentettek, egy másikat elvesztettek, hiába próbálták kiszabadítani Lola édesapját a kassai gettóból, Lengyelországba deportálták. Ráadásul kapcsolatuk zaklatottsága sem enyhült.
Márainak korábban Mezei Máriával volt viszonya, 1945-ben pedig Tolnay Klárival bonyolódott titkos szerelmi kapcsolatba. Lola valószínűleg tudott férje hűtlenségéről, mégis mellette maradt, mi több, akkor sem vetette a szemére, amikor hosszú évekkel később Márai őt vádolta megcsalással.
1948-ban úgy döntöttek, hogy Jánoskával együtt elhagyják az országot. „Megkaptuk az útleveleket. Majdnem csalódásérzés, hogy el kell menni. Szívfájdalom – könnyebben kellene csinálni, érzelmileg is” – írja Lola a naplójában, amelyet ugyanebben az évben kezdett el vezetni. Céltalanul vágtak neki a világnak. Egy ideig Lola nagybátyjánál, Marton Lajosnál éltek Nápolyban, majd a már kint élő barátok unszolására és az olasz letelepedési engedély megszerzésének nehézsége miatt beutazási vízumot kérvényeztek Amerikába. Az óceánjáró, amellyel utaztak, 1952. április 21-én kötött ki új otthonukban, New Yorkban. „Nemcsak a »haza« fogalom szűnt meg korunkban – jegyezte fel az indulás előtt Lola –, de összemosódnak a földrészek.”
