A Grease eredetileg musicalként indult, a Broadwayen 1972-ben debütált, de már a színpadon olyan népszerűnek bizonyult, hogy Allan Carr és Robert Stigwood producerek elhatározták, filmre viszik. A produkció sikere azonban annyira kétséges volt, hogy a stábnak, illetve a férfi főszereplőnek, az addigra már nagy népszerűségnek örvendő John Travoltának, minden meggyőzőerejét latba kellett vetnie, hogy a női főszereplőnek kiszemelt ausztrál lányt rávegyék a csatlakozásra. Olivia Newton-John ugyanis addigra már egy hasonló produkcióval alaposan megégette magát. A Toomorrow című brit sci-fi-musical csúfosan megbukott, magával rántva a mélybe a hasonló nevű zenekart is, amelynek négy tagja közül Newton-John volt az egyik. Szóval hiába kecsegtették azzal, hogy egy valódi világsztárral forgathat együtt, az akkor még leginkább csak Ausztráliában híres énekesnőnek komoly kétségei voltak. Főként az, hogy huszonkilenc évesen miként fog eljátszani egy tizenhat éves tinilányt. „Cseppet se aggódj emiatt – mondta neki erre a Danny Zukót alakító Travolta –, mind idősebbek vagyunk, de hát ez Hollywood.” Ha nem is ezzel az érvvel, de mégis Travolta volt az, aki rávette Newton-Johnt, hogy elvállalja a szerepet. „John egyik délután eljött hozzánk – mesélte az énekesnő egyik utolsó interjújában, amelyet Sarah Grynberg ausztrál újságírónak adott. – Megállt az ajtóban, mélyen a szemembe nézett azzal a tengerkék szemével, és azt mondta: »Azt akarom, hogy te legyél Sandy!«. Ki tudott volna ennek ellenállni?” Newton-Johnnak mégis majdnem sikerült, mert ragaszkodott hozzá, hogy a döntés előtt még csináljanak egy próbafelvételt, hogy működnek-e ők ketten együtt a filmvásznon. Működtek. A Grease hatalmas siker lett, számtalan rekordot megdöntött, és Olivia Newton-Johnból igazi világsztárt csinált.
Nem várt segítség
Noha nála ausztrálabb énekesnőt nehéz elképzelni (talán Kylie Minogue), Newton-John Angliában született, édesanyja, Irene Born pedig német volt, a Nobel-díjas fizikus Max Born lánya. A családnak zsidó származa miatt az 1930-as években el kellett menekülnie Németországból. Olivia mindössze ötéves volt, amikor 1954-ben Ausztráliába költöztek, tudós édesapja rektori állást kapott. Néhány évvel később a szülők elváltak, Olivia öt évvel idősebb nővére, Rona, illetve tizenegy évvel idősebb bátyja, Hugh addigra már nem lakott otthon. „Ketten maradtunk anyámmal, és eléggé elmagányosodtunk. Miss Susan, a tanító nénim egy nap megkérdezte, hazakísérhet-e. És amikor látta, hogy otthon nem vár senki, hogy kulcsos gyerek vagyok, akkor elkezdett velem többet törődni. Érzékelte, milyen nagy érzelmi megpróbáltatáson megyek keresztül, és igyekezett minél többet velem lenni, elvitt az állatkertbe és sok más helyre, ahová egyébként talán el sem jutottam volna.” Az énekesnő szerint Miss Susan olyan tanár volt, akit az ember minden gyerek mellé kívánna, mert a jó tanár érti és érzi diákjai érzelmi állapotát is. „Minden tiszteletem a mai tanároké, mert nagyon keményen dolgoznak, alulfizetettek, és a sok válás miatt egyre több érzelmi problémával küszködő gyerekkel kell megbirkózniuk.”
Utolsó dala, a Window in the Wall egy duett, amelyet Chloéval, a viharos ifjúkort megélt lányával együtt énekel, és a kiengesztelődésről szól
Jó kislány, rossz kislány?
Szintén egy tanárának, Mr. Hogannek köszönheti, hogy elindulhatott énekes-színészi karrierje. „Az érettségit megelőző évben Mr. Hogan odajött hozzám, és azt mondta: »Nézd, Olivia, az érettségi nagyon nehéz lesz, és ha nem tudsz teljes erődből koncentrálni rá, nem fog sikerülni. Azt tanácsolom, kövesd inkább az álmaidat«.” És Olivia, akinek addigra már voltak kisebb tévés és színpadi szereplései, megfogadta az akkoriban forradalminak számító tanácsot. Szülei először nem örültek a döntésének, de azután megbékéltek vele, sőt édesanyja meggyőződésévé vált, hogy a sikerhez lányának a Royal Academy of Dramatic Arts iskolába kell járnia. Az iskola viszont Angliában volt. „Szó szerint a fülemnél fogva kellett elrángatnia Ausztráliából, mert én nem akartam menni, annyira szerelmes voltam akkor egy fiúba, de ma már látom, hogy ennél jobb nem is történhetett volna velem.” Végül az akadémiára Olivia nem került be, de a Decca kiadóval kötött egy szerződést, és Till You Say You’ll Be Mine címmel 1966-ban megjelent az első kislemeze. Ezzel egy páratlan zenei karrier kezdetét vette. Legnagyobb slágere kétségkívül a Physical, ezzel ért csúcsára a nyolcvanas évek elején Newton-John imidzsváltása, az énekesnő ugyanis le akarta vetkőzni a „jókislány”-szerepet, amibe, úgy érezte, kicsit beleragadt. A dalszöveg ugyanakkor a kor ingerküszöbét messze átlépve annyira erotikusra sikeredett, hogy néhány rádióállomás betiltotta a játszását. Hogy a botrányt tompítsa, Newton-John a dalhoz egy olyan videóklipet forgatott, amelyben a dal fizikalitása nem a szexre, hanem a testedzésre van kihegyezve. Ez a dal lett aztán az akkoriban születő aerobikmozgalom himnusza, és ekkor vált világdivattá az izzadságszívó fejpánt.
