Egyszerre futnak be, mintha előre megbeszélték volna. Zsibong tőlük az addig csendes kerthelyiség. A fiúk, ahogyan az összeszokott párosok, befejezik egymás mondatait. Alig öt perce jött ki új számuk, az R-Go első lemezén megjelent, Bombázó című dal feldolgozása, meséli Milán és Peti, hol rám, hol a büszkén somolygó Róbertre nézve.

Még mindig tart az Úristen-láz, de ti már előálltatok egy új együttműködéssel.   

Marics Peti: A Hajógyár és a Strand Fesztivál kért fel bennünket, hogy dolgozzuk fel az R-Go Bombázó című dalát. Szívesen mentünk bele, mert az első közös munkát is élveztük, a végeredménye pedig mindenkit boldoggá tett. Megtiszteltetés volt, hogy hozzányúlhattunk ehhez a régi slágerhez. Szerintem erős lett, Robinak is nagyon tetszett.

Róbert, nem volt nehéz kiadnia a kezéből a dalt?

Szikora Róbert: Örültem, hogy a fiúk megkérdezték, feldolgozhatják-e. Minden számnak megvan a maga önálló élete, miért ne kaphatna a Bombázó is egy kis vérátömlesztést? Bebizonyosodott, hogy Milán és Peti tehetségesek, tehetségesen nyúltak ehhez a dalhoz is, és velük új életre kelt. Amikor elküldték, ugyanazt éreztem, amit az Úristen esetében: hogy van benne spiritusz. Belekerült valami abból, ahogyan ők látják a világot. Még nagyon tisztán gondolkodnak a zenéről, ami eredetiséget feltételez részükről. Pedig két zenésznek nehezebb a dolga, mint négynek. Négy közül az egyik mindig a fő ürü, ő rázza a kolompot, a többi meg megy utána. Két zenész esetében fontos, hogy szeressék és tiszteljék egymást, mert csak akkor juthatnak közös nevezőre.

Ti is így látjátok?

Valkusz Milán: Éppen most bővültünk négytagú zenekarrá, de eddig ketten voltunk, nem tudjuk, milyen az, amikor többen dolgozunk együtt. Nekünk mázlink van, mi már tizenegy éve barátok voltunk, amikor elkezdtünk együtt zenélni. Nem a szakma hozott össze bennünket, nem kellett összecsiszolódnunk.

M. P.: Már az elején megegyeztünk, hogy mindenbe ötven-ötven százalékban tesszük bele magunkat, és akkor nem lesz semmiből probléma. Ha felvetettem egy ötletet, Milán sosem mondta, hogy hagyjam békén, mert ő jobban tudja. Mindig meghallgatjuk egymást. Olyankor születnek a legjobb megoldások, amikor kettőnk gondolatmenete találkozik.

Amikor az Úristen című dalotokon dolgoztatok, úgy döntöttetek, szeretnétek bevonni a munkába egy szakmailag elismert zenészt. Hogyan jött a képbe Szikora Róbert?

V. M.: Egy könnyűzenei legendával szerettünk volna együtt dolgozni. Különböző stílusokkal kísérleteztünk, és amikor elkészült az Úristen, rájöttünk, hogy a stílusa erősen hajaz a Hungáriáéra.

M. P.: Egyből Robi ugrott be nekünk. Biztosak voltunk benne, hogy ha belecsibészkedik, az nagyon jót fog tenni a dalnak.

V. M.: Arra törekedtünk, hogy a szám senkinek se legyen stílusidegen: se nekünk, se Robinak.

Azonnal rábólintott a fiúk felkérésére?

Sz. R.: Nem, mert akkor még nem ismertem őket. Én már csak olyan zenéket hallgatok, amiket régen is szerettem, mert az elmúlt tíz-tizenöt évben nagyot esett a színvonal a szakmában, de amikor meghallgattam a fiúk dalát, arra gondoltam, hú, végre valami! Azt szoktam mondani, hogy ott volt az atommag, amit meg kellett hasítani, és most ennek a sugárzó fényét tapasztalhatjuk. Rábólintottam a felkérésre, mert egyszerűen tetszett ez a két tehetséges fiatal. Nem gondoltam arra, milyen jó lesz, mert így majd egy fiatalabb korosztály is odafigyel rám.

De végül nemcsak az R-Go jutott el a fiatalokhoz, a ValMar is magára vonta az idősebb generációk figyelmét.   

M. P.: Az Úristen megjelenése után vettük észre, hogy idősebbek is elkezdtek járni a koncertjeinkre. Robi hozzátett a duónkhoz, ennek köszönhető, hogy ma már nemcsak a tizen- és huszonévesek szeretik a dalainkat, de erre a Sztárban sztár adásai is hatottak. A tévében rengetegen láttak minket. Ráadásul az Úristent pont a döntő napján tettük ki a YouTube-ra.