Igazgatók díszbeszédei, osztályfőnökök figyelemfelkeltő szónoklatai, hogy eddig lehettünk lusta disznók, de idéntől vége a lógásnak, szélhámoskodásnak, mert az életnek tanulunk, és az közeledik, mint a sebesvonat, majd valamelyik stréber osztálytársunk lángoló szavakkal elmondja Ady Üzenet egykori iskolámba című valóban zseniális versét, és mi akkor még nem értünk belőle semmit. Az iskolakezdés formális, ünnepélyes, szertartásos része.
Ám számomra sosem az tette emlékezetessé szeptember elsejét, hogy betódultunk az iskola falai közé, és alig vártuk az évnyitót. Én nem a többieknek kezdtem el örvendeni, nem kezdtem el fogadalmakat tenni, tervezgetni egy szebb, boldogabb jövőt, hanem rögtön szerelmes lettem.
Legtöbbször a nevét sem tudtam az illetőnek, sem azt, hogy melyik osztályba jár, hogy észrevette-e, hogy a világon vagyok, egyszerűen csak ahogy megláttam a folyosón, a szívem olthatatlanul lángra lobbant iránta. Ma már bátran és kockázat nélkül elmondhatom, hogy minél reménytelenebb volt a helyzet, annál szenvedélyesebben voltam szerelmes, és annál inkább rejtve, titkosan, legkisebb jelét sem adva, mert akkor még netán észre is venné, hogy „mennyire jó nálam”. Az lenne csak az igazi égés! Más sem hiányozna nekem!
Elsőben még be sem léptem az iskolába, már szerelembe estem. Az épület előtt egy bicikliről virágcsokrokat pakolt le egy tündér, aztán felvitte őket a lépcsőn. Kigúvadhatott a szemem, mert szőke volt, kék szemű, alakja, mint Vénuszé, földbe gyökerezhetett a lábam, és mindez valószínűleg neki is feltűnhetett, mert odaszólt nekem, hogy nem akarok-e segíteni a virághordásban. Én pedig se szó, se beszéd, még csak nem is válaszolva, berohantam az iskolába az osztálytermünk utolsó padjáig. Aztán tovább ábrándoztam róla még jó ideig, és gyanítom, nem így álmodozott anno Balassi Bálint…
Harmadikban jött a következő szerelem. Áttetsző volt, légies, hosszú hajú, búzakék szemű. Mint egy álom. Nem akartam hebehurgya lerohanással tönkretenni esélyeimet, ezért gondoltam, kivárom a soromat, amíg az ölembe hull, mint holmi érett gyümölcs, de csak én hullottam pofára, mert ötödikben átment egy másik iskolába, anélkül, hogy heves lángolásomról, de akár világon létemről tudomást szerzett volna…
