Az idén tavaszi Oscar-gála nem a filmek miatt lesz sokáig emlékezetes. (Apropó: emlékszik valaki egyáltalán, hogy mely filmek nyertek?) Hanem egy rettenetesen kínos incidens miatt. Chris Rock humorista a színpadon kifigurázta Jada Pinkett Smith borotvált frizuráját. Nem tudta, hogy a nő egy, a hajhagymákat megtámadó autoimmun betegségben szenved, ezért inkább megvált a hajától. Fura volt nézni a képkockákat: a színésznő nem nevetett, de a férje igen. És amikor Will Smith meglátta, hogy a felesége megbántódott, lefagyott az arcáról a mosoly, felment a színpadra, és élő egyenes adásban, a világ szeme láttára lekevert egy hatalmas pofont Chris Rocknak. Will Smith ezzel a tettével jó ideig kiírta magát Hollywoodból: a tettlegesség csak az akciófilmekben oké, a való életben viszont nem menő humoristát verni. Chris Rock nem is vezeti majd a következő gálaműsort: állítása szerint ez olyan lenne, mintha visszatérne egy bűntett színhelyére. Az amerikai filmakadémia vezetői pedig az elmúlt hetekben kijelentették: jövőre nem lesz viccelődés a díjátadón.
A Monty Python elvérezne
Nem csoda, hogy nem mindig van kedvünk a nevetéshez: mostanában nincs sok okunk a vidámságra. Épphogy kilábaltunk egy világjárvány legmélyebb hullámvölgyeiből – csak Magyarországon egy közepes városnyi embert veszítettünk el –, háború zajlik Ukrajnában, és hogy mikor érhet véget, nem tudni. Mindezek következménye, hogy irgalmatlanul elszabadult az infláció, és abban, hogy lesz-e elég fűtőanyag télen, jelen pillanatban is csak erősen bízhatunk. De szerencsére a humoristákat egyelőre csak Amerikában verik, idehaza még nem.
Litkai Gergely, a Dumaszínház igazgatója szerint itthon minden olyan poént el lehet sütni, amit az ember akar. Nem volt még olyan a pályafutása során, ami ne fért volna bele. – Inkább csak annyi történik, hogy egy poén rossz, ezért nem kerül bele az előadásba. Amúgy pedig bármivel lehet viccelni, ha annak van valamilyen értelmes célja – mondja.
John Cleese legendás humorista többször is nyilatkozta nemrégiben, hogy ma már nem lehetne elkészíteni az ötven évvel ezelőtt az angol közszolgálati televízióban vetített Monty Python Repülő Cirkusza című sorozatot. A műsor valóban kíméletlen volt mindennel és mindenkivel szemben (önmagukkal is), de Cleese szerint ez a zabolátlan, korlátok nélküli humor ma már nem mehetne adásba. Litkai úgy véli, Nagy-Britanniában lehet, hogy nem menne át a szűrőkön, de nálunk ez még nem probléma. A politikai korrektség elburjánzása leginkább a nyugati társadalmakat nyomasztja, nem bennünket. Mi a társadalom egészét tekintve még nem tartunk ott, ahol ezek a társadalmak: lemaradásban vagyunk, főleg a közbeszéd állapotát illetően – de sokan abban is, ahogyan embertársainkra gondolunk.
Ráskó Eszter stand-upos humorista sem tesz lakatot a szájára. – Az öncenzúra számomra inkább azokra a poénokra korlátozódik, amik csak nekem viccesek – mondja. – Alapvetően van egy belső igényszintem, ami alá nem szeretek menni – sem morálisan, sem stilisztikailag. A pillanat hevében néha azért sikerül alulmúlnom önmagam, de ez az élő műsorok átka és varázsa is egyben. Van, hogy úgy érzem, enyém a világ, és akkor a legveszedelmesebb témát is meg tudom úgy csípni, hogy azoknak is vicces, akiket a mondandóm amúgy kellemetlenül érint. Ha viszont nem kapja el az embert az úgy nevezett „flow”, esetleg nem fogadná jól a közönség a mondandóját, akkor nem feltétlenül kalandozik el annyira. Én a Dumaszínházban nem érzem azt, hogy bárki cenzúrázná magát, de a világ kétségkívül politikailag korrektebb lett.
– Az emberek komolyabban veszik a humort, ami nem éppen jó állapot – látja dr. Tisljár Roland pszichológus, aki doktori disszertációját is a humor témájában írta. – Mindez összefügg azzal, mennyire feszült társadalom, a világ, amiben élünk. Ma egyre sarkosabbak a vélemények, így amin vagy akin az egyik nevet, azon a másik nem feltétlenül. Ma már van, amivel kockázatosabb viccelni, és ami ilyen, azt inkább kerüljük. A nagy információdömpingben a valós és nem valós, valamint az igaz és hamis közötti határok elmosódnak. Az emberek mintha jobban kikérnék maguknak a dolgokat – mintha jobban sértve éreznék magukat bármilyen poéntól. Legyen az politikai humor vagy a szexualitással kapcsolatos viccek: kezd elveszni a konszenzus, hogy mi az, ami belefér, és mi az, ami nem.
Szex és testalkat
Sokszor azt tartjuk viccesnek, amit szívesen kimondanánk, de a normáink, amiket magunkra érvényesnek érzünk, nem engedik – folytatja a pszichológus. – Ha valaki a politikai vicceken szórakozik jobban, azt valószínűleg ez a téma izgatja. A szexista vagy illetlen vicceknél ugyanez a helyzet: aki erre érzékeny, az szeretné, ha kicsit többet lehetne kihozni a témából. Humorba ágyazva ez „ki is tud jönni”, és vele együtt lecsökken a személyiségben munkáló feszültség is – ezáltal pedig jutalmazva érezheti magát, aki így humorizál. Egyfajta szelep ez, de mindenkinél máshogyan működik. Mindenestre sokat elmond az ember pszichés állapotáról, műveltségéről vagy társadalmi pozíciójáról, hogy min tud nevetni. Vagy éppen hogy min nem.
Szőke nős vicceket dr. Tisljár Roland nem hallott mostanában – véleménye szerint a szexista humor kifelé megy a divatból. A metoo-mozgalom óta az emberek egy része nem mer és nem akar a nők kárára viccelődni. De abban azért a szakember is egyetért, hogy ez valószínűleg csak a társadalom viszonylag kis szeletét érinti.
Ráskó Eszter sem érzi, hogy sokkal jobb lenne a helyzet: – Pedig én reméltem, hogy az olyan típusú előadók kicsit kilépnek a régi medrükből. De úgy érzem, inkább csak szabadkoznak, mintegy előre elnézést kérve, és utána ugyanúgy hozzák a csapágyasra járatott szexista fordulatokat. Hozzáteszem, Magyarországon továbbra is van ennek piaca, nem is kicsi.
Ráskó Eszter a műsoraiban többször is volt már önironikus, és a saját testalkatán viccelődött. Arra a kérdésre, hogy mi van akkor, ha ezt a magánéletben más teszi, ezt mondja: – Viszonylag ritka, ha az ilyen megnyilvánulás valakinél jóindulattal társul, de mindig találkozom meglepő karakterekkel, akik egyszerűen csak nem bírnak magukkal, és kibukik belőlük. Szerintem mindenki annyit engedjen meg másoknak, amennyit magának megenged másokkal szemben.
Dr. Nehéz-Posony Kata ügyvédnek nincs baja a nőket célzó poénokkal. Az utóbbi időkben ugyan egyre ritkábban hall ilyesmit, de azt is inkább elereszti a füle mellett. – Nagy barátja vagyok a szólás és véleménynyilvánítás szabadságának – és ez vonatkozik minden megnyilvánulásra, így a humorra is – mondja. – Azt gondolom, a lehető legjobb fegyver mindenféle bántó szélsőséggel szemben éppen az, ha szabadon tudunk vitatkozni, a téveszméket pedig érvekkel, számokkal, nyílt vitában beszéljük meg. Fontos, hogy ebben ne legyünk korlátozva még a bántónak tűnő fogalmak, illetve kategóriák által sem. A csoportok kirekesztésére, illetve az ellenük való gyűlöletkeltésre alkalmas megszólalásokat nem támogatom, de hangsúlyozom, ezt is inkább vitában gondolom megoldandónak, mint tiltással.
