Kismotorfecskendő-szerelési bajnokság. A száraz szakszó a laikusoknak aligha mond sokat, a tűzoltók számára viszont olyan fesztivált, csapatversenyt jelent, ahol próbára tehetik magukat, és együtt ünnepelhetnek a bajtársakkal, még a határon túlról is érkeznek kollégák. A mai fordulót a Kókai Önkéntes Tűzoltó Egyesület szervezi. A helyi sportpálya végében nagy víztartály áll, mellette a raklapon tömlők sorakoznak gondosan összetekerve, van egy motoros szivattyú is. Piros pólós fiatalok érkeznek, lányok és fiúk, sokáig rendezgetik az eszközöket: a versenyen a tömlőket egymáshoz és a szivattyúhoz kell majd kötniük, utána a tömlővel a kezükben átfutnak a pálya másik végébe, ahol két céltáblán lévő lyukba kell tizenöt-tizenöt liter vizet fecskendezniük. Mindezt időre.
Miután felkészültek, csak hét lány – Bicske női csapata – marad a pályán. Eldördül a startpisztoly. Villámgyorsan összeszerelik az eszközöket, néhányan hátul maradnak a szivattyúnál, ők indítják majd a vizet, a többiek a vállukon egy-egy tömlővel szaladni kezdenek a céltáblához. A szivattyú motorja felbőg, a hangja olyan, mint a fűnyíróé, jön a víz, a tömlőben végigfut egy kis dudor, majd a másik két végén kirobban a vízsugár. A lányok a lábuk közé veszik a tömlőt, úgy céloznak. A feladat akkor ér véget, amikor a táblán a piros lámpa helyett a zöld világít.
A második család
A lányok önkéntes tűzoltók Bicskén. Vezetőjük, Polgár Viktor a laktanyában hat éve tart foglalkozást a környékbeli kamaszoknak. Valaki rendszeresen szállít nekik autóroncsot, amin gyakorolhatnak. Voltak Szlovákiában olyan háborús képzésen is, ahol a romos épületből embereket kellett hordágyon kimenteniük. Az egyik versenyző, Bereczki Petra azért végezte el az alaptanfolyamot, mert gyerekkora óta felnéz a tűzoltókra, aki embereket és állatokat mentenek. Mióta betöltötte a tizennyolcat, már „vonulhat”, mehet terepre is. A legemlékezetesebb esete az volt, amikor egy autótűznél álarcban, légzőkészülékben kellett segíteniük. Csapattársa, Bendő Kata tizenegy éves kora óta jár a tűzoltókhoz.
A versenyzők eredményeit a pálya közepére állított bírói sátornál jegyzik. Itt ül Némethy Zita Gabriella tűzoltó hadnagy, aki hivatásosként a Pest megyei Katasztrófavédelem irodájában dolgozik, de a Kókai Egyesület önkénteseként éles bevetéseken is részt vesz. Máig elevenen él benne az emlék, amikor két autó ütközött, és utána egy négy év körüli kisfiú plüssállattal játszott a mentőhelikopterben. Amikor arról kérdezem, miért áldozza a szabadidejét is a hivatásának, azt mondja, szeretne a kilencéves lányának példát mutatni azzal, hogy segít a bajbajutottaknak. Az egyesületet a második családjának érzi.
A szervezők egyik oszlopos tagja, dr. Acsai Anetta ügyvédként került kapcsolatba a tűzoltókkal. Segített nekik módosítani az alapszabályt a közgyűlésen, ahol a résztvevők egyhangúlag meg is szavazták, hogy lépjen be az egyesületbe. Eleinte csak a titkári teendőket vette át, később elvégezte a tanfolyamot. Bevetésen mégsem volt eddig.
‒ Tudom, hogy a fiúk sokkal jobban vigyáznak a lányokra, és nem szeretném, hogy valakinek baja legyen amiatt, hogy rám figyel ‒ mondja. A közösség erejét ő is kiemeli.
Elérik a toronyórát
Egy héttel később meglátogatjuk a bicskeieket. Az udvaron éppen egy autót ellenőriznek, „átjáratják” a harmincméteres létráját. Annyira magas, hogy el lehet vele érni a helyi katolikus templom toronyóráját, érzékelteti az egyik férfi. Mivel az egyesület rákényszerül a bérmunkákra, a létrát a kármentés mellett használják például favágáshoz, ágak levágásához vagy klímaszereléshez is. A garázsban parkoló autók oldalára tűzoltókról készített gyerekrajzokat matricáztak. Mögöttük megbújik egy háromszáz éves Szent Flórián-szobor, a lánglovagok védőszentje. Korábban a főúton állt, csak leesett a feje, ezért restaurálták.
A teraszon a versenyről ismert Bereczki Petráék beszélgetnek Polgár Viktorral. Bent, a szekrényeknél ki vannak készítve a ruhák, ha befut a riasztás, itt öltözik mindenki. A lányok az elején tíz perc alatt bújtak a menetfelszerelésbe, ma már harminchat meg harmincnyolc másodperces rekordokról mesélnek. Fotós kolléganőmmel, Németh Gabriellával mi is kapunk ruhát, sisakot, csizmát, terepre csak azokban mehetünk majd.
A laktanya a Bicskei Önkéntes Tűzoltóság és a Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság közös otthona, ami tulajdonképpen csak formalitás, hiszen a két szervezet nagyjából ugyanazokból a tagokból áll. A gyakorlatban annyi a jelentősége, hogy ha riasztás érkezik, csatlakozhatnak az önkéntesek is. Ők a hívás pillanatában bárhol lehetnek, otthon, moziban, étteremben, de vannak olyanok, akik szívesen töltik a szabadidejüket a laktanyában, hogy akció esetén azonnal a tűzoltókocsira pattanhassanak.
Ha befut a riasztás, a számítógép automatikusan SMS-t küld az összes önkéntesnek, akik ha ráérnek, beszaladnak, bebicikliznek, berepülnek, a lényeg, hogy az első tűzoltóautónak nyolc percen belül el kell indulnia. Ha valaki utána ér be, még felülhet a második kocsira. Olyan, hogy valaki feleslegesen rohan be, és végül a laktanyában marad, nem fordulhat elő: Polgár Viktor szerint akkor előbb-utóbb elkopnának a jelentkezők, ezért inkább ügyel arra, hogy a helyszínen mindenki hasznosnak érezhesse magát.
