Vajek Andrea a vándorkiállítás ötletadója, a Magyar Rákellenes Liga gödöllői alapszervezetének elnöke
Találj rá önmagadra!
Mióta a daganatos betegségek több válfajával megküzdöttem, és újra tudok mosolyogni, küldetésemnek érzem, hogy segítsek sorstársaimnak. Hogy érezzék a támogatást, és a gyógyuláshoz reményt meríthessenek a túlélők sorsából. Mindennél fontosabb, hogy higgyünk magunkban! Nem könnyű. Az első pillanatban, amikor meghallottam magammal kapcsolatban azt a gyűlöletes hárombetűs szót, én is összezuhantam. A kezelések iszonyú fájdalmasak voltak, sokszor úgy éreztem, nem bírom ki őket. Szerencsére engem a „nem”-ek mindig dacra ösztönöztek, valahol a lelkem mélyén tudtam, hogy nem szabad feladni! 2003-ban jelentkeztek az első tünetek. Folyton fájt a fejem, ami csak édesanyám (Vajek Jutka tévériporter – a szerk.) masszázsának hatására enyhült. Végül orvoshoz kerültem, aki csomót tapintott a tarkómon. Műtét, sugarazás, úgy tűnt, túl vagyok rajta, de három év múlva áttét jelentkezett a tüdőmön. Újabb operáció, utána kemoterápia. Hat kezelés után azonban szünetet kértem, mert úgy éreztem, telítődtem a vegyszerekkel, megfulladok. Ezalatt reikicsoportba jártam, ahol megtanultam, hogy sokat kell inni. Ma is azzal kelek, hogy rengeteg vizet megiszom. Utána végigcsináltam ugyan a kezeléseket, de valójában már tünetmentes voltam… Volt egy pillanat, amikor visszanyertem az erőmet. Elhatároztam ugyanis, hogy felgyógyulásom örömére átúszom a Balatont. Elkezdtem edzeni, és valóban átúsztam. Újra éltem! Elmondani nem lehet, mennyire megkönnyebbültem. Pedig még csak akkor kezdődött a neheze. Vállalkozók voltunk, de sajnos a következő pár évben tönkrementünk, és erre a házasságom is ráment. Súlyos depresszióba zuhantam. Végül egy jó pszichológus segítségével álltam fel, és a beszélgetések során átértékeltem az egész addigi életemet. Materialista szemléletben nőttem fel, a családomban mindig a racionalitás uralkodott, de a betegség rádöbbentett, hogy ez rossz vágány. Amikor végre mertem teret engedni a megérzéseimnek, és elengedtem a görcseimet, valójában akkor kaptam új esélyt az életre. Ma már tudom, hogy óriási ajándék számomra a betegség. Az életnek való örülni tudás ajándéka. Hálás vagyok érte. Ezt a belső mosolyt szeretném átadni a sorstársaimnak.
Szolnoki Péter zenész, a Bon-Bon együttes frontembere
Nem vagy egyedül!
Én csupán elkötelezett támogatója vagyok ennek a kampánynak, de mivel pár éve én is átestem egy súlyos betegségen, úgy érzem, hitelesen tudom képviselni az üzenetet. Nem mondom, hogy egy epevezeték-szűkület összemérhető a rákkal, engem mégis nagyon megviselt, és a többórás műtét után mélyen elgondolkodtam azon, mit csináltam rosszul. Mert az teljesen világos volt számomra, hogy a testi tünetek eredőjét mindig a lelkünkben kell keresnünk. Hamar rájöttem, hogy a frusztrációim, az elfojtások, a fel nem oldott harag betegített meg. Hogy saját magamat mérgeztem velük, mígnem a májam megelégelte. Ezeket kellett valahogy feldolgoznom. Mivel nagyon érzékeny vagyok, és mindent a szívemre veszek, falat kezdtem húzni magam köré, hogy így védekezzek.
