Kezdem a kabátokkal. Itt ez a gyönyörű, kockás átmeneti, tavaly mindenki azt kérdezte, hol vettem. Mindjárt elárulom. Egyébként ugyanott, ahol a hosszú, vékony anyagú sötétkéket a fehér varrással, meg a mogyorószínű esőkabátot. Mellettük a vállfán a lágy esésű szürke szoknyám. A Mesterségek Ünnepén az volt rajtam, a barátnőim többet dicsérték, mint a kézműves portékákat. És egyik sem került többe háromezer forintnál, pedig jó az anyaguk, a szabásuk, és még márkásak is.
Ma a szekrényemet pásztáztam, tegnap bevettem magam egy bevásárlóközpontba. Láttam ugyan ott is szép átmeneti kabátot, de háromezer forint helyett 23 500-ért. Szoknyát nyolcezerért, de olyan anyagból, amit varrónő nagynénéim még bélésnek sem használtak volna. Igaz, lehetett kapni szép és jó minőségű darabokat is, de kétszer annyiért, mint amennyibe az előbb felsorolt négy holmi összesen került.
A turi, a second hand, a használt ruha néhány éve inkább a kincskeresők terepének számított, ma egyre többen és többet vásárolnak másodkézből. Üzleti elemzők szerint 2024-re a használt ruhák iparága jelentősebbé válik a fast fashionnél, tehát cégek is nagy számban fognak csatlakozni hozzá. A fiatalok számára magától értetődő, gyakran morális választás. Ez kínálatnövekedést, a vevők igényeihez igazodó kereskedelmi modelleket eredményez majd, és remélhetőleg idővel a vevői magatartás is formálódik.
A gyerekruhák piacán is érezhető a fordulat, még akkor is, ha sokan még ragaszkodnak ahhoz, hogy új, steril darabokat adjanak a gyerekükre, nem olyat, amit „ki tudja, milyen család gyereke viselt…” Igaz, ismerek olyan szülőpárt, akiknél ezt az előítéletet a bababolt áraival való szembesülés azonnal felülírta.
Nincs mese, aki szeretne kevesebbet költeni, az járjon ruhavásárra, keressen jó turkálót, böngéssze a Facebook Marketplace-t. De értse meg azt is, hogy amit megspórol pénzben, azt az idejéből kell kipótolnia. Beszaladni egy bevásárlóközpontba gyorsabb, mint hetente-kéthetente átnézni a kedvenc turkálónk kínálatát, és az sem mindegy, mikor. Mert találhatunk a Humanában tisztaselyem szoknyát ezer forintért, de erre annak van nagy esélye, aki rendszeresen benéz hozzájuk… Venni sok helyen lehet, de nézzük meg a másik oldalt. Mert túladni a még használható holmikon nem könnyű. Sőt, egyelőre ez tűnik nehezebbnek. Az adományozás sem teljesen bejáratott dolog, és az is érthető, hogy az ember szeretne a drágán vett darabjaiért cserébe kapni valamit. Aki nem autóval jár, nehezen talál olyan segélyszervezetet, amelytől két zacskó ruháért elmennének hozzá. A ruhavásárokon árusként való részvétel sem képzelhető el autó nélkül. Szerencsére már vannak olyan üzletek, amelyek erre is gondolnak. Svédországból hozta a modellt a Swappis Ruhaforgó tulajdonosa, akinek üzletébe bevihetjük a jó állapotú – és szezonális – ruhákat, kiegészítőket. Vásárolni utána már többféle rendszerben lehet, pénzért, vagy a ruhákért kapott pontokkal. Ugyancsak bizományi rendszerben vesz és árusít, illetve cserél a Re Ru Ha, a Ruha, a Kapocs, a Reused, a Second Love Store és a Hacuka.
Levi’s kétezerért
Látható, hogy egyre népszerűbbek a garázsvásárok is. Az ötvenegy éves Kati hat gyerek édesanyja, huszonöt éven át hordta fel a padlásra nem és életkor szerint bezacskózva gyerekei ruháit és cipőit. Mígnem egyszer úgy érezte, agyonnyomja a feje felett tárolt sok holmi. Nagy levegőt vett, és két egymás utáni évben is rendezett hétvégi garázsvásárt. Volt vele munkája bőven.
– Cetliket dobáltam be a környék postaládáiba, A/4-es lapokat nyomtattam, ám azokról az eső pont a színes dátumot és címet mosta le. Következő évben nagyobb kört tettem, vagy nyolcszáz szórólapot dobtam be. Hatalmas munka volt a ruhák szortírozása is. A nagylányom javaslatára nagyon olcsón adtam mindent, ötven-száz forintért. Egyedül egy Levi’s nadrágra mondtam tétován, hogy kétezer. (Ma egy új Levi’s farmer több mint harmincezer forint…) Érdekes, hogy míg én különösen jó vásárnak tartom, ha találok valamit magamnak, mondjuk, háromezer forintért, a lányaim pár száz forintos darabokra vadásznak. Azt mondják, túlkínálat van használt ruhákból. A második évben kétszázezer forint jött be a garázsvásárból, de még mindig sok doboznyi holmi megmaradt. Akkor jött egy asszony, aki örökbe fogadott egy határszéli óvodát, és elvitte az óvodáskorúakra való ruhákat, cipőket. Utána a gyerekeim iskolájában rendeztek ruhagyűjtést, oda is kétszer fordultam az autóval.
Kati eldöntötte, hogy túlad a ruhákon, belevágott, és jutalmul nem várt helyről is segítség érkezett, hogy valóban kiürüljön a padlás. A garázsvásár egyik lényege a lokalitás, talán a cédulázást is el lehet kerülni, ha egy település vagy kerület Facebook-csoportjában hirdetik meg. Még jobb, ha több család áll össze, és egy helyen többek holmiját árulják. A vevőket ugyanis mindig a kínálat bősége csábítja, azt kell biztosítani. A tapasztalat azt mutatja, hogy legkevesebb eséllyel a gyerekcipők találnak új gazdára, azokat mégiscsak tanácsosabb felpróbálni, mint egy kardigánt. Beszéltem egyszer egy óvónővel, náluk évszakonként egyszer a szülők behozhatják a felesleges gyerekcipőket, kis papíron fel kell tüntetni az árakat, majd az így összegyűlt pénzből gyümölcsöt vesznek a gyerekeknek. Leányfalun nemrég csomagtartóvásárt rendeztek, és nagy a körforgás a települések adok-veszek csoportjaiban is.
