Persze lehet azt mondani, hogy háborús, meg inflációs helyzetben amúgy sem a szórakozás a legfontosabb, de ahhoz, hogy emberek maradjunk, mégis elengedhetetlen. Pár éve a stresszről írtam, és a pszichológus elmagyarázta, milyen nagy hibát követünk el, amikor tartósan nehéz helyzetben hátrébb soroljuk az örömöt adó tevékenységeket. Azt hisszük, hogy muszáj fogunkat összeszorítva helytállni, és attól tartunk, hogy ha egy pillanatra kiengedünk, akkor összeomlik minden. De ahogy a túlhúzott húr elpattan, úgy az ember sem bírja végtelenségig a robotot, a szüntelen rettegést. Most különösen nehéz, mert nem elég, hogy a bezárások miatt folyamatosan apadnak a lehetőségek, az áremelkedések miatt ráadásul kénytelenek vagyunk mérlegelni. Színházjegy vagy jógabérlet? Új könyv, vagy inkább egy koncert? És akkor az olyan dilemmákról még nem is beszéltem, hogy zöldség vagy gyümölcs, hús vagy sajt… Ebből az ördögi körből csak akkor szabadulunk, ha szem előtt tartjuk, miből tudunk erőt gyűjteni, mert erőre viszont szükségünk van. Ha bezár a bazár, akkor nekünk kell megtalálnunk a kiskapukat, és most olyanokat kell keresni, amelyek nem kerülnek semmibe.

Nekem két adu­ászom van, az egyik a kirándulás. Ahogy megérkezem az erdőbe, azonnal érzem, hogy láthatatlan kis manók már vasalják is az összegubancolódott idegrendszeremet. Hétköznap a gyaloglás is segít, remek páros, barátnős, gyerekes program. Másik menedékem az olvasás. A könyv drága lett, és sok könyvtár bezár, ezért érdemes összefogni; mi a családban például folyton csereberélünk, és mostanában több régi kedvencet újraolvasok. Délben két megbeszélés között eszembe jut, hogy milyen jó lesz este folytatni a regényemet, és ettől mosolyognom kell. Szerdán azzal nyugtatom magam, hogy szombaton már kirándulok. Így szépen elevickélek, és közben bízom benne, hogy ha kell, akkor guggolva (olvasva, kirándulva) kibírjuk addig, míg jönnek a jobb napok.