Szöul, 2016. Egy nagy terem, tele laptopon kattintgató emberekkel, először olyan, mintha informatikaóra lenne. Sajtótájékoztató. Kialszanak a vöröses fények, a színpadra négy női árnyék vonul be kecsesen, hosszú csizmában. A zavartan mosolygó, mikrofont szorongató lányokat megvilágítják, a mögöttük lévő kijelzőn pedig megjelenik óriási portréjuk is, középen az induló együttes neve: Blackpink. A minden idők legsikeresebb női K-pop-bandájáról szóló dokumentumfilm ezzel a jelenettel indul, utána három évet ugrik az időben. A lányok akkor már felrobbantják a színpadot, végigturnézzák a világot, a megszállott rajongók hosszú sorokban várják, hogy szelfizhessenek velük. „Nem baj, ha megöregszünk, és a fiatal generáció átveszi a helyünket, amíg van, aki beszél rólunk” ‒ nyilatkozza az egyik huszonéves énekes.
A Blackpink egyik klipje két éve világrekordot ért el azzal, hogy a megjelenés utáni huszonnégy órában több mint nyolcvanmillióan nézték meg. A videóban hagyományos koreai viseletben, hanbokban táncolnak, és ezzel elhozták a ruha reneszánszát. Nyáron részt vehettem egy újságíróknak szervezett úton Dél-Koreában, és meglátogattuk azt a divattervezőt, Danhát, aki az énekesek vagány hanbokját megálmodta. Az elegáns hölgy arról beszélt, hogy a klip óta külföldről is sokkal többen érdeklődnek a ruhái iránt.
De a hanbok csak egy azokból a termékekből, amelyek a „koreai hullámnak” köszönhetően futottak fel. A koreai filmekben, sorozatokban, zenékben látható gyönyörű nők világszerte megalapozták a K-beauty hírnevét, szépségpraktikáikra, kozmetikai készítményeikre Amerikától Kínáig mindenhol kíváncsiak. Egy 2020-as tanulmány szerzője arról ír, hogy miközben a szépségexportban a médiától kezdve a reklámügynökségeken át az államig számtalan piaci szereplő érdekelt, a hibátlan külsejű sztárok dömpingje, az általuk közvetített szépségideál hat a koreai társadalomra, különösen a fiatalokra. A lányok nagy része szinte erőn felül próbál a példaképeihez hasonlítani.
FÉRJEK ÉS JÓSLATOK
– A koreai kultúrában alapvetően nagy szerepet játszanak a külsőségek, a szépség, ezért a nők hihetetlenül sokat foglalkoznak a kinézetükkel. A plasztikai sebészet virágzik, szerintem alig van olyan lány, aki ne folyamodott volna legalább egy pici szépészeti beavatkozáshoz, de sokan például az egész arcukat megműttetik ‒ magyarázta Szöulban Szabó Luca, a helyi Magyar Kulturális Központ munkatársa, aki hét éve él Dél-Koreában. Beszélgettünk a magyar és a koreai nők közti különbségekről is.
– A magyar nők mindig is individuálisabbak voltak, mint az ázsiaiak, maguktól is megtalálják az útjukat az életben. Például nekik nem létfontosságú, hogy összeházasodjanak valakivel, aki biztos megélhetést nyújt. Koreában viszont általánosságban véve még jellemző az a nézőpont, hogy a nőnek jól kell férjhez mennie, olyan férfit kell választania, aki el tudja tartani az egész családot akkor is, ha a nő nem dolgozik ‒ folytatta. ‒ Persze a globalizációnak köszönhetően a fiatalok egyre kevésbé tartják magukat ehhez a szemlélethez.
Szabó Luca úgy látja, a párválasztásban még mindig rengeteget számít a szülők szava, de azért a szerelmesek kikérik más véleményét is.
– Nagyon sokan járnak jövendőmondóhoz, aki a születési dátumból kiszámolja a sorsukat. Létezik jóslás pároknak is, akkor azt nézik meg, mennyire illik össze a két ember.
Sokan ennek alapján döntik el, hogy folytassák-e a kapcsolatot, vagy sem.
„TANULTAM, TANULTAM, TANULTAM”
A sajtóúton a harmincöt éves tolmács, Jinny segített nekem. Szerinte Dél-Koreában a plasztikai beavatkozások elterjedésével együtt fellendült a szépségturizmus is.
– Hallottam pletykákat arról, hogy más ázsiai országból érkezett nők lobogtatták valamelyik celeb fotóját, és azt kérték a sebésztől, hogy a szemük hasonlítson a kedvencükéhez – mesélte. – A pandémia idején kevesebb külföldi páciens jött, és háttérbe szorult a plasztikáztatás azért is, mert a maszk eltakarta az emberek arcát. De most, hogy lekerült a maszk, újra látszanak a bőrhibák és a pattanások, a bőrproblémák elleni küzdelem ismét népszerű.
Amikor a múlt század közepén, a háború után Korea kettészakadt, dél a színvonalas oktatásnak és az erős versenyszellemnek köszönhetően vált a világ egyik legfejlettebb országává. A plasztikai műtétek nagy száma ezzel a folyamatos versengéssel szintén összefügg.
– Sokan hisznek abban, hogy amikor munkára jelentkeznek valamelyik nagyobb céghez, már az első benyomáson, az önéletrajzukhoz csatolt fotón is múlhat az állásuk. Azt vallják, a megnyerő külső ugyanúgy az alkalmasság és a rátermettség része, mint például a végzettség, ezért vállalják érte a műtétet is. A társadalom szép embereket akar. A jóképű férfiak vagy a csinos nők hasonló feltételek esetén könnyebben boldogulnak, mint a többiek – magyarázta Jinny, majd hozzátette: – Én szabadúszóként, az önállóság minden előnyével és hátrányával, bizonytalanságával megkímélhettem magamat ettől a stressztől, amitől a nagyvállalatok dolgozói szenvednek.
Jinny már a középiskolás éveire is úgy emlékszik vissza, hogy romantikus és vidám időszak volt, tele barátokkal, de sok kötelesség nyomasztotta.
‒ Amikor nem aludtam vagy ettem, szinte csak tanultam, tanultam, tanultam. Mintha nem is ember lettem volna, hanem tanulórobot ‒ idézte fel. ‒ Mivel folyamatosan görcsöltem, hogy biztos nem sikerül a felvételim, azokban a napokban inkább elfojtottam az érzéseimet, elvágtam őket magamtól, mintha nem is léteznének. Így könnyebben tudtam az iskolára koncentrálni.
Felvették az ország legjobb egyetemére. Mivel a társai egytől egyig éltanulóként végeztek a gimnáziumban, Jinny éjszakánként is magolt, hogy tarthassa velük a lépést. Később tudatosan döntött a szabadúszás mellett, hogy kiszállhasson a versenyfutásból: angolul folyékonyan beszél, ezért inkább tolmácsol, könyveket és filmeket fordít. Nyilván ezen a piacon is akad konkurencia, de ez lelkileg kevésbé megterhelő, mint a nagyvállalati lét. Az egyik multinál dolgozó barátnőjét például látta a munkahelyi mosdóban sírni: a lány jobban teljesített, mint a férfi kollégái, a főnökei mégsem őt léptették elő, mert arra számítottak, hogy majd férjhez megy és gyereket szül.
Ez egybecseng a BBC szöuli riportjával, amelyben azt kutatták, miért vállalnak Dél-Koreában egyre kevesebben gyereket. Ebben az egyik megszólaló, egy könyvelőnő arról beszélt, hogy a főnöke üvöltözni kezdett vele, amikor megtudta, hogy terhes. A cikk szerint a munkahelyi feszültségek és a nők túlterheltsége mellett az sem segít, hogy az iskolai versengés miatti különórák a szülőkre komoly terheket rónak. A születési ráta évek óta Dél-Koreában a legalacsonyabb a világon, a társadalom rohamosan öregszik. A Korea: a lehetetlen ország című könyv szerzője arra számít, hogy a közeljövőben a nőket ‒ már csak a nyugdíjrendszer fenntarthatósága miatt is ‒ egyre jobban megbecsülik majd a munkaerőpiacon.
Természetesen van élet a koreai multik világán kívül is. Szöul legrégebbi buddhista kolostorában például találkoztunk egy női szerzetessel, Pohangban, a keleti kikötővárosban pedig meglátogattuk azokat a búvárnőket ‒ egy régi hagyomány utolsó képviselőit ‒, akik hetven-nyolcvan évesen búvárpalack nélkül halásznak a tenger mélyéről.
IMA A SÖTÉTBEN
Jinny köszöni szépen, jól van. A családjával szoros a kapcsolata, még a szüleivel lakik. Amikor vidékre mentünk, naponta többször hívta őket, az egyik falusi piacon pedig zuhanysapkát vett az anyukájának. Keresztények, számukra a hit különösen fontos, hetente három estéjüket templomi szolgálattal töltik, utána a gyülekezettel felmennek a közeli hegyre, és a természetben imádkoznak. Jinny szívesen utazik a családjával vagy a barátaival. Kedves római emléke, amikor éjszaka egy csésze kávé mellett hallgatták az utcazenészeket. Gyerekként a szüleivel mezítláb sétált az esőben Thaiföldön, és laktak néhány évet Kanadában is. Egyetlen helyre utazott egyedül: Magyarországra, 2018-ban. Kíváncsi volt a térség hangulatára. Gondolkodott még más környékbeli országon is, de mivel beleszeretett a Szomorú vasárnap című filmbe, eljött hozzánk, és megnézte a Dunát.
