Kisebb-nagyobb konfliktusokkal nap mint nap szembe kell néznünk. A kérdés csak az, hogy buldózerként verekedjük át magunkat rajtuk, esetleg folyamatosan sérülünk általuk, vagy sikerül megtalálnunk az arany középutat, és képesek vagyunk kiállni magunkért úgy, hogy közben a környezetünkre is tekintettel vagyunk. A konfliktuskeresés és a konfliktuskerülés lélektanáról, valamint ezek egészséges határairól Páli Patrícia szakpszichológussal beszélgettünk.
Mindegy, csak béke legyen
– Ha egy nagyon egyszerű képpel szeretném szemléltetni, mi történik akkor, amikor valaki túlzottan kerüli vagy éppen keresi a konfliktust, egy koncentrikus körből kell kiindulnom – magyarázza szakértőnk. – Ennek a körnek mi vagyunk a középpontja, és a körvonalon belül van az a biztos hely, ahol kényelmesen érezzük magunkat, ki tudjuk fejteni véleményünket, ki merünk állni magunkért, és vállaljuk világnézetünket. Hogy ezt az egészséges határt hogyan tudjuk megélni, az dönti el, hogy hogyan kezeljük konfliktusainkat. A konfliktuskerülő bőven a megadatott határán belül mozog, visszaszorítva magát. Nem áll ki az érdekeiért, nem meri elmondani, amit gondol, nem folytat olyan eszmecseréket, amelyekben véleménykülönbségekbe keveredne. Aki pedig keresi a konfliktust, az ezeket a határokat durván átlépve, erőszakosan nyomja rá elképzeléseit a környezetére. Nincs tekintettel másokra, nem működik együtt, ledózerol maga körül mindenkit.
A konfliktuskerülő célja, hogy bármi áron megvédje magát, és megkímélje környezetét az összetűzésnek csupán a lehetőségétől is. Azt gondolja, hogy ha megmutatná azokat a bizonyos optimális énhatárokat, azzal olyan feszültséget szítana, amivel nem tudna mit kezdeni. A konfliktuskerülők egy része észre sem veszi, hogy ennyire háttérbe szorítja magát, természetesnek veszi, hogy átadja az irányítást. Számára nagyon sokat ér az, hogy nyugodt élete van, ráadásul a környezetétől is pozitív visszajelzést kap általában. Hiszen ki ne szeretné azt az embert, akivel soha semmi feszültség nincs?
A konfliktuskerülők másik része viszont tisztában van vele, hogy mindig ő marad alul. Ez állandó veszteségélményt okoz neki, ami roncsolja az önértékelését és az énképét.
