Amikor az olvasást népszerűsítő kampányunkat készítettük, íróink, munkatársaink azt a feladatot kapták, hogy folytassák kamera előtt a mondatot: „Nekem az olvasás…”. Persze mentem én is, hogy elmondjam a mondat második felét. Ami egyáltalán nem olyan könnyű. Mert hogyan foglaljam össze pár szóval, mit jelent nekem egy könyv? Azt a semmihez sem hasonlító érzést, amikor az első néhány oldal után beleborzongok, hogy igen, ezt nekem írták! Hogy olvasás közben mintha átsétálnék egy másik világba, egy titkos ajtón keresztül, ahonnan sokszor csak vonakodva kerülök elő, mert nehéz ott hagynom a középkorban, ötven éve vagy tavaly játszódó történetben a főszereplőt, akivel olyan hasonlóan gondolkodunk. A regényt, melynek fordulatai lenyűgöznek, az író történetvezetése és mondatai beszippantanak, nem engednek, akkor sem, amikor már rég aludnom kéne, és érzem, hogy másnap reggel, amikor a gyereknek uzsonnát csomagolok, zombiüzemmódban működöm majd. De megéri, mert egy jó írás feltölt, elkápráztat, elgondolkodtat. Kiszakít a hírekből, a problémákból, egy időre nincs intéznivaló, megáll a munka. Igazi vakáció az agyunknak, nem gyorsan pergő kép, nem harsány hirdetés, villódzó fények, csak a betűk. A mozit itt mi rendezzük, a saját filmünk pereg, mi diktáljuk a tempóját. 

Az olvasást ünnepeljük most, elkészítettünk egy szépséges kiadványt is – A 100 legjobb könyv címmel –, az olvasók és szakmai zsűri segítségével kiválasztottuk az év legjobb könyveit, különböző kategóriákban. 

Ebben a lapszámunkban pedig több kedvenc írónk is szerepel, mesélnek a munkájukról, terveikről, műveikről. A betűkről, melyeket annyira szeretünk.