Nem az én ötletem volt, magam is meglepődtem, amikor a kiadó felhívott, hogy szeretnének készíteni velem egy ilyen könyvet. Örültem neki. Rögtön Csáki Judit jutott eszembe, mint lehetséges szerző. Sok beszélgetős műsorába hívott már meg, mindig remekül egymásra hangolódtunk, és a közönség is jól szórakozott. Arra gondoltam, ő elég jó író, és elég profi ahhoz, hogy képes legyen kreálni a történeteimből egy könyvet.

Elvállalta a felkérést, így született meg az Imi, ne csináld! – Egy nyár Csuja Imrével. Érdekes volt szembesülni azzal, mit mesélnek rólam mások. Ennek folyományaként néhány dolog át is rendeződött bennem a színjátszással, a próbafolyamattal kapcsolatban. 

Könnyű vagy nehéz a színészet? 

Sokan mondják, hogy olyan könnyednek látszik, ahogyan ott a színpadon létezünk. Hát igen, ha fel vagyunk készülve, minden ki van próbálva, ezerszer körbejártuk a problémákat, elemeztük a szituációkat, rengeteget gyakoroltunk, igen, úgy már könnyű. Ha nem vagyunk felkészülve, akkor viszont nagyon nehéz, akkor siralmas és sikertelen is. Ezek a dolgok összefüggenek. Kell egy pici tehetség, rengeteg szorgalom meg a jó szerencse. 

Előfordul, hogy épp nincs kedve színpadra állni?

Persze. Garas Dezső mondta egyszer, hogy az amatőrök akkor játszanak, amikor kedvük van, a profik pedig mindig: ha örülnek, ha bánatuk van, akkor is. Más kérdés, hogy ezeknek az amatőröknek mindig van kedvük, tette még hozzá. Hát igen, a színésznek sincs mindig kedve, de attól profi, hogy beleáll és csinálja. Egyébként evés közben jön meg az étvágy és a játéköröm. A nehézségeken átlendít a partner, a darab szeretete, a nézők kíváncsisága, figyelme. Szóval ebben a szakmában nem nagyon lehet nyavalyogni, hogy itt fáj, ott fáj. Egyébként meg a színpadon még a fogfájás is elmúlik.