Sylvia Plath amerikai írónő említette meg Az üvegbúra című könyvében, hogy egy különleges novella olvasása közben, amelynek középpontjában egy hatalmas fügefa állt, azon kapta magát, mennyire szeretne bemászni a lapok mélyére, és leheveredni a gyönyörű fa árnyékában. Valami ilyesmit fogunk most mi is tenni, anélkül, hogy bárhová is leheverednénk, inkább felkerekedünk, városokat, vadregényes tájakat felfedezve. Nem csak képzeletben. Kalandjainkhoz szükségünk lesz olvasmányélményekre is. Mielőtt bepakolunk a bőröndünkbe vagy hátizsákunkba, ne felejtsünk el helyet hagyni a könyveknek, mert ennél az utazásnál térképek, iránytűk helyett kizárólag regényekre fogunk támaszkodni.

Sopron – Rakovszky Zsuzsa regényeivel

A soproni születésű Rakovszky Zsuzsa ezer szállal kötődik városához. Itt él, méghozzá abban a házban, ahol felnőtt. Nagy sikerű első regényét – A kígyó árnyékát –, amely a hitháborúktól hangos 17. században játszódik, szintén a nagy múltú város inspirálta. Évekig kutatott Sopronban, a Városháza épületében megbúvó patinás levéltárban, korabeli írásos források után. De nemcsak ezt a könyvét, hanem az önéletrajzi ihletésű A hullócsillag évét és a Szilánkokat is szülővárosa ihlette. Ha Sopronba utazunk, ne felejtsünk el magunkkal vinni egy Rakovszky-regényt!

A városba autóval a Fertő-parti kis úton érdemes megérkezni. Tekerjük le az ablakot, engedjük, hadd csapja meg orrunkat a Fertő tó nádasainak jellegzetes illata. Ebből az illatból szippantott jó nagyokat A kígyó árnyékában című regény Ursula Lehmannja is, amikor több hónap zötykölődés után utazószekerük Lőcséről végre megérkezett Ödenburg–Mocsárvár határába. A zömében német ajkú lakosok, akik túlnyomó többségben poncichterek (szőlészek, bortermelők) voltak, a középkori Suprun név helyett akkoriban a német Ödenburgot használták. De térjünk vissza Ursulára, aki a határba beérkezve cuppanó, pukkanó hangokra lett figyelmes, békák borították be ugyanis az utat, épp a tó nádasaiba vándoroltak, hogy télire beássák magukat a földbe. Tavasszal vagy ősz végén a turisták is találkozhatnak ezekkel a barna varangyokkal. Most már azonban buzgó környezetvédők kísérik a békák vándorlásait, és vödrökkel utaztatják át őket egyik pontból a másikba, hogy az autóforgalom ne tegyen kárt a populációban. 

Ahogy elhagyjuk a kék hátú szőlődombokat, majd a kis erdős részeket, megpillantjuk a Sopron táblát, amelyen ott ékeskedik a hajdani bajorországi svábok emlékezete is, Ödenburg. Ursula, vagy ahogy édesapja becézte, Orsicska is Ödenburgba érkezett meg valamikor az Úr 1620. esztendejében. A hányatott sorsú fiatal nőt a magas kőfallal körülzárt város emblematikus magaslatai köszöntötték, a Tűztorony és a Szent Mihály-templom tornyai. Az utóbbit Magyarország legszebb gótikus templomai között tartja számon a művészettörténet. ­Érdemes felsétálni a karcsú, csipkézett tornyú templomhoz, és kicsit körülnézni a legrégebbi soproni temetőben, amely közvetlenül a templom mellett található. A 17. századi mívesen faragott sírkövek alatt azok a hajdani német ajkú polgárok pihennek, akik közül néhányan életre keltek a regénybeli Ödenburgban.