Milyen szép is lenne egyszer a Normafánál piknikezve pasta alla Normát főzni vagy enni, kézenfekvő ötlet, hiszen a Normafa is és ez a szicíliai paradicsomos-padlizsános tésztaszósz is a Bellini-operáról kapta a nevét – ezt gondolom minden alkalommal, amikor ehhez az ételhez készülődve előveszem a padlizsánokat. Nem kell sok, négy személyre két kisebb darab, ha lehet, a világosabb lila fajtát szoktam ehhez használni, de mindegyikből finom lesz. Az a jó, ha nem túl érett, és nem csupa mag.

Ha már a Norma, akkor persze a Casta Diva, és ha már a Casta Diva, akkor énekelje Callas, régi, kicsit recsegős felvétel, nem baj, ha zeng tőle a konyha, persze erőt veszek magamon, és nem próbálok kontár módra vele énekelni, viszont ettől az áriától az egész főzés kap egy színpadias bombasztot. Kívülről látom magam, ahogy szeletelem a padlizsánt, filmjelenet, persze ahhoz elegánsan fel is kéne öltözni, ha az ember óvja a ruháját a szósztól és az olajtól, az másfajta, feszültebb, odafigyelő fegyelem. Na jó, most kell leállni ezzel a fajta ötleteléssel, már látom az aggodalmat határozottság mögé rejtő mozdulatok eleganciáját, hogy valaki egysoros öltönyben főz, ebből lehet majd egy novella egyszer, de nem most, mert akkor minden szénné ég, túlfő, odasül, azért vagyok a konyhában, mert nem az íráson akarok gondolkozni, és ha ez nem megy, akkor jobb visszamenni a dolgozószobába. Nem, most nem, annál éhesebb vagyok, és nem csak én, megint a padlizsánra nézek, ha majd megírom egyszer azt az embert, lila nyakkendőben lesz, na most már tényleg elég, hagyjuk az irodalmi allúziókat, vissza a padlizsánhoz.

Héjastul vágom kockákra, nem túl nagyokra, olyan egycentisekre, aztán megsózom, meglocsolom valami nem nagyon vad olívaolajjal, beteszem a sütőbe 160 °C-ra, légkeverésre. Ez sokak szerint szentségtörés, a padlizsánt szerintük csakis serpenyőben szabad sütni, szeletekre vágva, megsózva, pihentetve, kinyomkodva, kicsavarva, aztán szárazra törölve, majd az aranyszínűre sült padlizsánszeleteket pihentetés után szabad csak csíkokra vágni, és összekeverni a paradicsomszósszal. Működik úgy is, de a légkeveréses sütőben is szépen aranyszínűre sülnek a padlizsánkockák, kívül szinte ropognak, belül meg szépen átkrémesednek, és a negyven perc meg pont elég arra, hogy besűrűsödjön a fokhagymás-bazsalikomos paradicsomszósz, megfőjön a tészta, és lereszelődjön a sajt.

Jöjjön akkor a szósz. Előveszek egy finom olasz paradicsomkonzervet, felbontom, hogy ne akkor kelljen majd bajlódni vele, amikor szorít az idő.