Igen, kedves Olvasó, szeretném meghívni egy kávéra és egy jó beszélgetésre! Minden ember élete regény – közhely, de van benne igazság –, ezért keresek olyan partnereket, akik a hétköznapok harcait vívják, és a sorsuk furcsa, szép vagy drámai.

Könnyebbnek érzem magam, mert már nem ápolgatom, melengetem magamban a gyűlöletet, mondja Émi komolyan a találkozásunk első percében, majd a következő pillanatban ragyogó mosollyal mutatja a hat hónapos kisbabája fotóját. Én meg csak ámulok: ilyen gyors hangulati váltás? Amikor ezt szóvá teszem, nagyot sóhajt, aztán csöndesen felel: Ha egyszerre születik lányod és egy új édesanyád, kicsit megzavarodsz.

Gyerek szül gyereket  

– Hatéves koromtól a nagypapám volt a családom. Öregen, recsegő hangúan, sokszor morcosan, de önzetlenül, segítőkészen, tele szeretettel. Ő jelentette a biztonságot anya helyett, aki tizenkilenc évesen hozott világra engem. Az még hagyján, hogy gyerek szült gyereket, de feldolgozhatatlan sokk lehetetett számára, hogy a szerelme rögtön lelépett a terhesség hírére. Én közel negyvenévesen is csak annyit tudok a születésem körülményei­ről anya régi barátnőjétől, hogy egy nős rockzenész volt a „gyártóapám”, aki évekkel ezelőtt meghalt. Miatta veszett össze a tizenéves anyám szegény szüleivel, miatta szökött érettségi után Budapestre. Néhány hónappal a születésem előtt meghalt az édesanyja, az én soha nem látott nagymamám, de a csodálatos nagypapám, „a Papó” özvegyen is támogatta az egyetlen lányát, pedig ő nem volt hajlandó visszatérni a falujába velem. A barátnője szülei bérbe adták neki a családi házuk emeleti lakrészét, oda vitt haza a kórházból. Ott tettem meg az első lépéseimet, valószínűleg ott jött rá anya, hogy rabszolgaságot jelent egy gyerek, és onnan költöztünk kétéves korom körül a férjéhez. De mellette boldogtalan és depressziós volt, és én senkinek sem kívánok olyan gyerekkort, amilyen nekem adatott! 

Megmentő szerelem 

Émi kisgyermekkorát a félelem uralta. Egyetlen domináns emlék él benne kitörölhetetlenül: sírva, hisztizve várja az édesanyját, aki nem jön. Gyakran vitték haza a kiscsoportos óvónők a saját otthonukba, mert az édesanyja elfeledkezett róla. Reggel még csak-csak megérkezett vele az óvodába, de azzal már nem foglalkozott, hogy a kislánya ­állandóan sír, miközben a többiek játszanak, mert retteg, hogy megint az oviban felejti. 

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .