Szó, mi szó, az 1960-as évektől kezdődően a szexualitást körülvevő tabuk és tilalomfák ledöntögetése olyan sikeresnek bizonyult, mint a történelem során talán még soha. A házasság előtti szexuális élet mára teljesen elfogadott lett, az önkielégítés egyszerű időtöltéssé vált, mint a tévézés vagy a kocogás, a szexuális partnerek sűrű váltogatása nem kéjsóvárság és erkölcstelenség, hanem választott életforma (és mint ilyen, tiszteletre és elfogadásra jogosult). A nem is olyan régen még kiátkozással és börtönbüntetéssel járó szexuális cselekedetek mára közhellyé váltak. A vérfertőzést, a pedofíliát és a bestialitást kivéve lényegében bármit szabad, egyetlen feltétellel: ha a résztvevők beleegyeznek. Egyszóval minden tekintetben beköszöntött a szexuális paradicsom, és azt várhatnánk, hogy az emberek önfeledt boldogságban élnek vele és benne. Azaz szexelnek. A valóság azonban ennek pont az ellenkezője.
Nemzetközi kitekintés
Azt pedig, hogy az emberek kevesebbet szexelnek, onnan tudjuk, hogy egyes országokban rendszeresen, másokban meg rendszertelenül mérik. Az angolszász területen és különösen az Egyesült Államokban szinte már kényszeresen kutatnak és mérnek mindent, hogy számszerűsítve Excel-táblázatokban és grafikonokban lehessen összefoglalni az emberek viselkedését. Ezekből például az derül ki, hogy 1991 és 2017 között 54 százalékról 40 százalékra csökkent azoknak az amerikai középiskolásoknak az aránya, akik elvesztették már a szüzességüket, azaz legalább egy szexuális együttlétben volt részük.
Az elmúlt néhány évben Jean M. Twenge, a San Diegó-i Állami Egyetem pszichológiaprofesszora olyan kutatásokat publikált, amelyek azt vizsgálták, miért hanyatlik az amerikaiak szexuális élete. Úgy találta, hogy a húszas éveik elején járó fiataloknak ma két és félszer nagyobb esélyük van arra, hogy teljességgel szexmentes életet éljenek, mint az X generáció tagjainak hasonló korukban. A válaszadók 15 százaléka számolt be arról, hogy semmilyen szexuális aktusban nem volt része, amióta átlépte a felnőttkor határát. Egy másik adat szerint míg 1990-ben egy átlagos amerikai felnőtt évente hatvankétszer szeretkezett, addig 2014-ben már csak ötvennégyszer, és a kutató elmondása alapján ez a szám azóta tovább csökkent.
A szextől való elfordulás nem csak amerikai jelenség. Egy brit tanulmány azt az eredményt hozta, hogy míg 2001-ben a 16–44 éves korosztály átlagban több mint havi hat alkalommal bújt ágyba, addig ez a szám 2012-re öt alkalom alá esett. Ugyanebben az időszakban a partnerkapcsolatban élő ausztrálok szexuális aktivitása heti 1,8 együttlétről 1,4-re csökkent. Északi nyelvrokonaink Finsex-kutatása is az együttlétek számának csökkenéséről számol be. Hollandia ugyanakkor növekedésről ad hírt, csakhogy a szüzesség elvesztésének átlagéletkorában. Míg 2012-ben ez 17,1 év volt, addig 2017-ben már 18,6. Svédországban is végeztek szexkutatást, és szintén csökkenést tapasztaltak a szexuális kapcsolatteremtés terén. És ezzel el is jutottunk az egyre jobban elmélyülő demográfiai válsággal küzdő Japánhoz, amire Nyugaton a szexnélküliség következményeinek állatorvosi lovaként tekintenek. 2005-ben a 18 és 34 év közötti japán szinglik egyharmada volt szűz, 2015-re már 43 százalékuk, és nőtt azok aránya is, akik nem szándékoznak megházasodni. És míg korábban Európából és Amerikából csodálkozó hitetlenkedéssel szemlélték Japánt, ma már sokkal inkább figyelmeztető jelet látnak benne, ami velü(n)k is bármikor megtörténhet.
Mi lehet az oka?
Egyszóval teljes a tudományos konszenzus a tekintetben, hogy a fejlett világ „szexuális recesszión” megy keresztül. De pocsék kutató – vagy éppen újságíró – lenne az, aki itt megállna, és nem tenné fel a kérdést, hogy vajon miért.
