Folyamatosan mozgásban vagy, viszont a saját időd felett te rendelkezel – fontos neked ez a fajta kötetlenség?

Érdekes kérdés a szabadság. Most épp Polcz Alaine-t olvasok, nála is gyakran felmerül a munkájával, életével, magánéletével kapcsolatban, és hasonló tépelődést éreztem Nemes Nagy Ágnesnél. És én is elgondolkoztam mostanában, hogy vajon miért van az, hogy tizenkét éve minden estemen az egyik utolsó, vendégeimhez intézett kérdésem az, hogy nekik mit jelent a szabadság. Valószínűleg ez rólam is szól, mert mostanra kikristályosodott előttem, hogy egy olyan életet választottam, ami szabadnak tűnik, könnyűnek, áradónak, és valahol az is, de közben sok kompromisszummal jár, hogy gördülékenyen tudjon működni ez a rendszer, amit magamnak az irodalom népszerűsítéséért felépítettem. 

Mindebből számunkra csak az ihletettség látható.

Mert az ihletettség a családom történetének az egyik legjobban látható élménye, érzése, de önmagában ez az út, hogy az ember megtalálja és megtartsa a valódi fókuszt, hatalmas küzdelem. Nem tudom szavakkal pontosan megfogalmazni, hogy mi az az erő, ami miatt szinte fanatikusan otthagyok csapot-papot, a családomat akár, és húsz gyerekért elmegyek a világ végére, ha kell, hogy irodalomórát tartsak nekik. Ha bárhová vihetem az irodalmat, azonnal megyek, és ezt a családom is tudja és érti, ám a konkrét hajtóerőt még nem tudom nevesíteni. De jó, hogy van ez a „nevenincs” energia, mert nemcsak fizikailag embert próbáló néha egy-egy nap, hanem lelkileg is. Hogy időben megérkezzek egyrészt egyik helyről a másikra, másrészt egyik témától a másikig. Mert van úgy, hogy reggel még Tamási Áronról beszélgetek, délután Kosztolányiról, este már Nemes Nagy Ágnesről.

Fölmerült-e valaha benned, hogy mással foglalkozz, másfele indulj el? A testvéred például édesanyád nyomdokába lépett, orvos lett.

Nálunk otthon két nagyon erős világ volt jelen: az irodalomé és a medicináé. Mindannyian ugyanazért dolgoztunk, anyukámat és a testvéremet is ugyanaz hajtja, mint engem, csak őket a betegeikkel. Édesanyám bármikor képes volt felkerekedni, ha a szükség úgy hozta, ahogy a nővérem is késő estig ül a rendelőben. Hozzájuk hasonlóan én is támogató ember vagyok, nem alkotó. Én nem létrehozok valamit, hanem átadom vagy megmutatom.