Magyarországon általában mindenki markáns véleményt formál az étkezésről. Ebben nyilván benne van az is, hogy a hagyományos magyar ételek meglehetősen tartalmas, domináns, jellegzetes fogások. Nem abba a kategóriába tartoznak, hogy csak úgy bekapja őket az ember, és már megy is tovább. Tehát a markáns vélemény több évszázados tradíciókon alapszik, és ezeknek a tradícióknak része a sok-sok zsír, a jellegzetes fűszerek, a hús, és persze a panír. Illetve még egy nagyon fontos dolog: a mennyiség. Honfitársaink nagy részénél egy étel megítélésében a mérete sokszor egyenrangú tényező az ízével. Sőt, sokan úgy gondolják, ha egy étel nem elég finom, cserébe viszont jó nagy az adag, akkor minden rendben. És még egy fontos jellemzőjük van a hagyományos magyar fogásoknak: nem igazán szépek. Büszkén sorolják magukat a „ronda, de finom” kategóriába. Nem akarnak másnak látszani, mint amik.
A körmös pacalpörkölt úgy jó, ahogy van, annak nem kell semmi flanc, mehet a mélytányérba, és készen is vagyunk. Persze e sorok írója is rajong a hagyományos magyar ételekért, és azt sem bánja, ha sokat ehet belőlük, kalóriatartalom ide vagy oda. De most e cikk témája, hogy hazánk felkerül-e a világ gasztrotérképére, így maradjunk is ennél.

Magyarországon bő egy évtizeddel ezelőtt elindult a (sokak által vitatott) gasztroforradalom. Hogy miért vitatott? Mert egyes vélekedések szerint nem beszélhetünk forradalomról, hiszen nem is történt lényegi változás. Ezzel szemben persze olyan vélemények is megfogalmazódnak, melyek szerint hazánknak valahol a vezető gasztronómiai nagyhatalmak között a helye, hiszen a magyar konyha évszázados hagyományai simán felveszik a versenyt a francia, az olasz vagy épp a spanyol konyha egyediségével és nagyszerűségével. Az igazság valahol középen van. Az tény, hogy a hagyományos magyar konyha akár ott is lehetne Európa legjobbjai között, de a kommunizmus sajnos ártott neki. A tönkretett termőföldek, az alapanyagok, amelyeket kiiktattak, elpazaroltak vagy selejtessé tettek, és a színvonalat nélkülöző képzés mind rányomta a bélyegét a mostani évtizedekre is. Tehát az a fejlődési hullám, amelyet sokan gasztroforradalomnak hívnak, egy igencsak megtépázott állapotra érkezett. Talán ez is az oka, hogy nem gyors és szenvedélyes forradalomként zajlott és zajlik, hanem lassú és megfontolt, időnként megtorpanó fejlődésként. Azonban most valóban nagy mérföldkőhöz érkezett.

A csillag, ami virágnak néz ki