Ilyenkor a legtöbbször kiderül, hogy a szülőnek is ugyanúgy izzad a tenyere, hasonlóképpen szorong, mint a gyerek. Sokuknak egy egyszerű rajzos feladatban annyira izzad a kis keze, hogy kísérő lapot kell alá tenni. Ezeknek a gyerekeknek akkor is csorog a kezük, ha éppen a nyári jó és kellemes élményeikről beszélgetünk.
Ez a velünk született sajátosság már a magzati életben előhangolódik. Ha a kismama tartósan sokat, vagy hosszú ideig valamilyen szorongató élethelyzetben tölti áldott állapotának hónapjait, akkor valószínű, hogy a gyereknek is hajlama lehet az alkati szorongásra. Nem törvényszerű, de lehet. Ma már azt is tudjuk, hogy a magzati életben alakul ki „izzadásmintázatunk”, mely vegetatív (belső szerveinket irányító) idegrendszerünk szabályozása alatt áll. Van, aki a homlokán, van, aki a tenyerén, van, aki a hóna alján, van, aki a lábánál izzad.
De mit kezdjünk a szorongással, és itt most a gyerekeink szorongásával, ha ennyire képes befolyásolni, csökkenteni a teljesítményt?