Idén az irodalmi Nobel-díjat a francia írónő, Annie Ernaux kapta. Az eddigi száztizenöt irodalmi Nobel-díjas közül ő a tizenhetedik nő. Tőle és elődjeitől is sokat tanulhatunk: írásaikkal segítenek feldolgozni a múltat, vagy éppen hinni a hála és a mese erejében.

ANNIE ERNAUX:  A MI ÉLETÜNK 

„Néha elgondolkodom, hogy lemaradtam-e valamiről, mert mindent az írásnak rendeltem alá. De amikor elolvasom azt a sok levelet, amelyekben az emberek megosztják velem, a könyveim hogyan változtatták meg az életüket, akkor azt érzem, hogy megérte – fogalmazott egy interjúban Annie Ernaux. – Talán pont ezért vagyok itt a földön, és azért történtek meg velem ezek a dolgok, hogy elmeséljem őket.”

A francia írónő 1940-ben, Normandiában született. Szülei kávézót és élelmiszerboltot vezettek. Azt, hogy a családja a munkásosztályhoz tartozik, kamaszként, a katolikus magániskola diákjaként kezdte szégyellni. 

„Tizenöt évesen szemrehányást tettem apámnak, hogy nem érdekli semmi, mert csak a helyi újságot olvasta. »Neked hasznosak a könyvek. De ami engem illet, nincs szükségem rájuk az élethez«, felelte szigorúan. A szavai máig fájnak. Tudtam, mire gondolt. Hiába olvasna Alexandre Dumas-t, Flaubert-t vagy Camus-t, az semmiben nem segítené a kávézó vezetésében és a vevőkkel való találkozásokban. Az olvasás köztünk örökre tátongó seb maradt.”

Pályafutását középiskolai tanárként kezdte. Mire az első kötete megjelent, már kétgyerekes anya volt. A férjének azt hazudta, hogy a doktoriján dolgozik. 

„Ha képes voltál arra, hogy titokban könyvet írj, arra is képes vagy, hogy megcsalj” – jelentette ki a férfi, a házasságuk pedig elindult a lejtőn. Annie Ernaux az első könyvében még fiktív történetbe csomagolta az illegális abortuszát, amire 1964-ben azért kényszerült, hogy befejezhesse az egyetemet, de a traumát később az Esemény című önéletrajzi regényében is feldolgozta. A szüzessége elvesztésének körülményei miatt szégyenérzet gyötörte, amivel közel négy évtizeddel később a Lánytörténet című könyvében számolt le.

Külön kötetet szentelt az apjának, megörökítette az anyja demenciáját, több száz oldalon állított emléket annak a viszonynak is, amelyet elvált asszonyként egy nős nagykövettel folytatott. Hat évtizedet átívelő munkája, az Évek 2008-ban jelent meg. A monumentális önéletrajz olyan, mintha az írónő a rokonok sopánkodásától kezdve a reklámszlogenekig az összes emlékét lejegyezte volna. Például: „A házasélet tompultságából feléledve ültünk a földön a falra kifüggesztett poszter előtt:

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .