Mindannyian szép ünnepre vágyunk, jól sikerült napokra és estékre, szeretetre és a szeretteinkre. Él a fejünkben egy kép arról, milyen a „jó” karácsony, és sokszor nem is vagyunk azzal tisztában, hogy ezt a képet mi minden rajzolta meg bennünk. Akik olyan szerencsések, hogy boldogan emlékeznek vissza a gyerekkori ünnepeikre, ugyanezt szeretnék megadni a gyerekeiknek. Érthető törekvés. Legtöbben úgy kezdik, hogy igyekeznek ugyanazokat az elemeket felvonultatni, csakhogy nem biztos, hogy ez garancia a sikerre. Mert már mások a szereplők, és mások a körülmények is. 

– Érdemes elsőként azt végiggondolni, miért akarjuk, hogy megint minden ugyanolyan legyen – javasolja Habis Melinda klinikai szakpszichológus. – Sokszor tapasztalom, hogy túlidealizáljuk az ünnepet, túl nagy hangsúlyt adunk neki, erősen akarjuk, hogy akkor aztán minden tökéletesen sikerüljön. Pedig sokkal szerencsésebb lenne olyanná alakítani az életünket, hogy jónak mondhassuk a hétköznapjainkat is. Mindenki ezzel járna jobban. 

A reklámok és a média üzenetei valóban erősen befolyásolják az ember elképzeléseit, mint ahogy az is, mit hozunk otthonról. A tudatosság nagyon fontos, nem jó egyszerűen lemásolni a felmenőinktől kapott ünnepet, helyette gondoljuk végig, mit szerettünk benne igazán, és mi valósítható meg abból a mai életünkben. Ha valaki boldogan emlékezik a közös mézeskalácssütésekre, de sem a férje, sem a gyerekei nem szeretik a mézeskalácsot, kár lenne ragaszkodni hozzá. A közös sütés megmaradhat, de készítsenek olyasmit, amit mindenki kedvel.

Néprajzi tanulmányokból tudjuk, hogy régen az emberek életét nem forgatták fel fenekestül az ünnepek és azok előkészületei, nem társult a karácsonyhoz ennyi külső és belső elvárás, nem volt ennyi kellék. Vegyük észre, hogy a körülmények megteremtésének szorításában kicsit elfelejtjük, hogy abból kellene kiindulnunk, mire vágyunk, mire van szükségünk ahhoz, hogy el tudjunk csendesedni, megéljük az örömöt, a bensőségességet.

Egyedül vagy magányosan?