Egy nemzetközi pályázatra több tízezer kép érkezik. A döntőbe viszont csak negyven kerül ezekből. A képen pedig valójában ugrik a kuvik, nem pedig furán landol. Amikor a fotó készült, a bagoly éppen etette a fiókáit. Folyamatosan gyűjtött mindent a rétről – szöcskéket, házi egeret, tücsköket vitt nekik –,­ és valószínűleg elfáradt. A nyáresti fények már súrolták a házakat, amikor a szegény kis anyuka az utolsó erejét szedte össze.

– Egy nagyon kedves ismerősöm kertjében fotóztam le a kuvikot – meséli Ambrus Tímea. – Városi lányként első alkalommal meglepő volt számomra a falusi környezet, hogy a ház hátsó kertjében van egy istálló, ahol kuvikok fészkelnek. Legalább tíz év volt, mire megtelepedtek a baglyok, és megszokták valamelyest az ember közelségét.

A település neve egyébként Jászkisér, és egyre több bagoly mozog a lakott területeken belül is. Főleg persze este, hiszen ez egy éjjeli madár – ezért is volt nehéz nappal lefotózni. Az istálló melletti fészernél van kivágva két ablak, és azon keresztül lessük a baglyokat. Azért a többes szám, mert ketten szoktunk menni a fotóstársammal.

Két év várakozás

Ambrus Tímea édesapja nagy természetjáró volt, így már gyerekkorában is sokat kirándult. A fővárosban nőtt fel, de az apukája vitte, „ha kellett, ha nem”: szombat-vasárnap mindig az erdőben volt. Az állatkertben pedig analóg, filmes fényképezőgéppel kattintgatott – már ekkor rabul ejtette a fotózás.
– Amikor a középiskolában feltették a kérdést: mi szeretnél lenni, ha nagy leszel, azonnal rávágtam, hogy természetfotós – mondja. – Persze utána elsodort az élet: komolyabb dolgokkal foglalkoztam.

Tímea elvégezte a jogi kart. De a jog nem az ő világa, és ez hamar kiderült a számára. Alkotni szeretett volna, ám mégis valami olyasmire vágyott, ami egyedi és különleges – ezért választotta a fotózást. Jelenleg is ebből él. Egy építészirodában dokumentálja a beruházások fejlődését: előtte-utána képeket készít a házakról, készülő ingatlanokról. Aztán beleszeretett a természetfotózásba.