A miénk…
Nézzük csak… Itt a magyar települések listája ábécérendben. Melyik az első? Aba. Már nyitom is az interneten az oldalt. És igen, ahogy sejtettem: a Fejér megyei Abán is van Petőfi Sándor utca. Most a településlista végére ugrom, nézzük, neveztek-e el utcát vagy teret a költőről a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Zsurkon. Bizony, hogy…! A Nyírség csücskében lévő egyutcás község Petőfi nevét adta annak a bizonyos egy utcának. Találomra rákattintok még néhány város, falu nevére, látom, hogy a feltevésem fényesen beigazolódik. Petőfiről mindenhol neveztek el utcát vagy teret, sőt, létezik Petőfiszállás és Petőfibánya is.
A magyar kultúra legismertebb alakjának nevét sok-sok közterületen kívül őrzi rádió, híd, színház, megannyi iskola, könyvtár, művelődési ház, múzeum, egyesület, újság, kilátó, hajó, még kisbolygó is. Amikor éppen csak beszélni kezdünk, már hallgatjuk: Laci te, Hallod-e?, majd sorra a többit: Anyám tyúkja, Itt van az ősz, itt van ujra…, Nemzeti dal, Szeptember végén, Egy gondolat bánt engemet… torokszorítóan szép versek. Kihagyhatatlan a János vitéz, Az apostol, A helység kalapácsa. Petőfi kísér minket, életünk minden szakaszában kapunk tőle valami fontosat. „Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit, köréd varázskör teremtődik”, írja Illyés Gyula a Haza, a magasban című versében, mert ha van szó, ami eszünkbe jut róla, akkor az a haza. Az övé, az enyém, a miénk, az a bizonyos közös, az elvehetetlen, a megoszthatatlan. Amit a hozzá hasonló zseniális óriások építettek nekünk, és rendeztek be teremtő gondolatokból, eszmékből, példákból. Irodalomból, zenéből, képekből, szobrokból, nagy tettekből, nagy tudással.
…az övé
Külsőre az édesanyját formázta, vékonyka volt, nem túl magas, és amikor már tehette, öltözködésével is szerette kifejezni önmagát. Lobbanékony volt, alkudni nem tudó, megosztó és szerethető. Csokonait idéző mentét viselt, szerette a színeket, a kihajtott ingnyakat. És a pipákat! Ránk maradt több pipája, székek, amelyekben ült vagy ülhetett, házisapkája és az a fehér mázas fajansz tintatartó, amelybe a tollát mártogatta. Ugyanígy a felesége által hímzett pénztárca és Júlia jegygyűrűje, amelyet minden bizonnyal a költő is megérintett. Nehéz a kutatók dolga, mert az 1860-as években kezdődött Petőfi-kultuszban mindenki előállt valamivel: új tárggyal, bútordarabbal, történettel, személyes emlékkel. Ezekről kellene az utókornak megállapítani, mi hiteles, mi nem, mit foghatott valóban a kezében, mihez volt bizonyítottan köze. Petőfihez köthető tárgyakat sok helyen őriznek, többek között a szülőházában, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az Országos Széchényi Könyvtárban és az MTA kézirattárában is.
A változó szerencse szekerén…
