Ki nem mondott szavak – Az idézethamisítók nyomában

Albert Einstein egyszer azt mondta: „Ne higgy el tőlem minden idézetet, amit az interneten olvasol” – ezzel a felütéssel indít az az amerikai informatikus, aki hobbiból a hírességeknek tulajdonított idézetek hitelességét kutatja. Szerencséjére a közösségi média újabb és újabb csemegéket kínál neki.

„Az emberi emlékezet leegyszerűsíti és lerövidíti a kijelentéseket, ezért az idézetek evolúciója torzít és pontatlansághoz vezet” – írja könyvé­ben az a férfi, aki Garson O’Toole álnéven publikál, és a honlapján azoknak az idézeteknek a forrását és hitelességét elemzi, amelyeket az olvasók küldenek neki. A baklövéseket különböző csoportokba sorolja. Például megfigyelte, hogy ha egy szövegben, cikkben vagy könyvben megjelenik egy jól ismert név, a nagyközönség hajlamos mások gondolatait is hozzákapcsolni. De arra is számtalan esetet látott már, hogy egy idézet csak azért cserélt gazdát a köztudatban, mert akitől származott, annak ugyanaz volt a vezetékneve, mint valamelyik hírességnek.

FÁRA MÁSZIK A HAL

Az Arc című, 1995-ös mozi a magányos Jeremyről szól, aki albínónak született, és az addigi tizenhat évét a nagyszülei házának az alagsorában töltötte. Amikor életében először közösségbe kell mennie, a fizikatanár felfedezi, hogy az új diák különös képességek birtokosa. A film végén, az egyik megható jelenetben a tanár azt mondja Jeremynek: „Egyre ijesztőbb a bizonyosság, hogy technológiánk túlszárnyalhatja az emberi természetet.” A fiú mosolyogva bólint: „Albert Einstein.” A tanár így folytatja: „Amikor rád nézek, úgy érzem, hogy egy nap majd az emberi természetünk túlszárnyalhatja a technológiánkat.”
Az idézet 2012 után indult virágzásnak a közösségi médiában, az Einstein fotója melletti képen egy csapat fiatal nyomkodja a mobilját, a szöveg pedig hosszabb változatban szerepel: „Félek a naptól, amikor a technológia fontosabb lesz, mint a kapcsolattartás. A világon lesz egy generációnyi idióta.” A gondolat – és néhány variációja – meghódította az internetet. Van egy könyv, amelyben a tudós összes ellenőrzött forrásból származó aranyköpését összegyűjtötték, abban a filmes idézetnek nyoma sincs, Garson O’Toole ezért arra következtet, hogy azt csak az alkotók találták ki.

Az idézetgyűjteményből hiányzik Einstein másik „legendás” kijelentése is: „Mindenki egy zseni. De ha egy halat az alapján ítélünk meg, hogy milyen jól tud fára mászni, egész életében ostobának hiszi magát.” O’Toole viszont megtalálta azt a 19. századi könyvet az oktatásról, amelyben ez az állatos analógia először megjelent.

LOPJ, MINT EGY MŰVÉSZ!

Steve Jobs egy 1988-as interjúban azt mondta, hogy miközben a forradalmi újításain dolgozott, szem előtt tartotta Pablo Picasso kijelentését: „A jó művész másol, a kiváló művész lop.” Néhány évvel később egy másik riportban kamera előtt is megismételte a gondolatot: „A lényeg, hogy ismerd meg a legjobb ötleteket, és próbáld azokat beépíteni abba, amivel foglalkozol. Picassónak volt egy mondása, miszerint a jó művész másol, a kiváló művész lop. Mi is szégyentelenül loptunk.” Egy filmkritikus a műsor után már torzítva idézte Jobsot, nála már nem a jó, hanem a rossz művész másolt. Picasso mondata önálló­ életre kelt, a kétezres évek elején idézte például a hitelességére büszke BBC újságírója is.

Garson O’Toole azonban felkutatta a vélemény elődjét és forrását. 1892-ben megjelent egy cikk Utánzók és plagizálók címmel, amely egy angol poéta munkáin keresztül szemlélteti a szerző álláspontját: a nagy költők utánoznak és csiszolnak, a kicsik lopnak és lerontanak. A gondolat néhány mutáció után 1967-ben egy zenekritikus könyvé­ben köszönt vissza. Az író azt állította, hogy Igor Sztravinszkij egyszer azt mondta neki: „A jó zeneszerző nem utánoz. Lop.” O’Toole az idézet hosszú történetében Picassónak semmi nyomát nem találta.

EZER DOLLÁR EGY CSÓKÉRT

„A jól nevelt nők ritkán írnak történelmet” ‒ kering (főleg angolul) az idézet az interneten, bögréken, posztereken, lökhárítókon, többféle változatban: általában Marilyn Monroe-nak tulajdonítják, de gyakran szerepel mögötte például­ Elea­nor Roosevelt és Margaret Thatcher­ neve is. Pedig az igazi szerző egy másik Thatcher: a Harvard Egyetem Pulitzer-díjas történésze, Laurel Thatcher Ulrich 1976-ban egy tudományos publikációban értekezett arról, hogy azoknak a New England-i nőknek a neve, akik az 1700-as évek elején csöndes alázattal szolgálták az egyházat meg az urakat, nem maradt fenn az utókor emlékezetében.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .