Rubik úr, mit gondol, kutatónak, felfedezőnek, alkotónak születik vagy válik valaki?

Aki annak születik, az is kemény, fanatikus, céltudatos munkával és nagy adag szerencsével lehet sikeres. Valamint elképzelhető, hogy másként fogja fel érzékszerveivel, gondolataival, ideáival a világot, mint a többiek. Kicsit érdeklődőbb, kíváncsibb.

Ezt a különös érdeklődést, kíváncsiságot mikor kezdi el észlelni az ember?

Gyerekként mindenki így kezdi, csak egy idő után elfelejti, és elfogadja a dolgokat úgy, ahogyan kapja…

A felnőttek ostoba válaszait, a kényelmet?
Pedig a lényeget általában nem a válaszokból értjük meg, hanem ha odafigyelünk, a történésekből, a dolgok egymás utáni alakulásából. Összefüggéseket keresünk abban a nagy összevisszaságban, ami körülöttünk van, és ha valaki elég kitartó, akkor talál is kapcsolatokat. Szerintem a legfontosabb az, hogy az ember jelen legyen, lásson a szemével, érezzen a bőrével, emelje meg azt a valamit, hogy milyen súlya van, nézze meg, el lehet-e törni, hajlik-e, vagy kemény, és így tovább.

Megéljen, átéljen…

Tapasztalatot szerezzen. A tapasztalás az, amiben hiszek. Sajnos, manapság nagyon sok mindent már párlatban, tisztítva, fertőtlenítve kapunk, és részben ez teszi az embereket sérülékennyé. Kis adagban sem kapjuk meg mindazt a veszélyt és problémát a természetből, ami benne van, hanem egy steril környezetben növünk föl, ahol mindentől meg vagyunk védve, éppen ezért nagyon védtelenné válunk. Én abban hiszek, hogy a gyerekeket sem kell mindentől megóvni. Fontos, hogy megtanulják, mi a jó és mi a rossz, és mik a dolgok következményei. 

Hogyan, mikor vész el a gyermeki érdeklődés? 

A lehetőségek bennünk vannak, különbözők, de mindenkiben ott szunnyad belőlük valami. Én azt hiszem, hogy az emberek nagy hányadából az idő során kiirtják ezeket a természetes késztetéseket. Kinél harmadik, kinél ötödik osztályban, mert belefárad, és csak a könnyen elérhető dolgok iránt érez magában képességet. Bevallom őszintén, én nem nagyon szerettem például iskolába járni, mert amit ott tapasztaltam, az nem volt számomra igazán inspiráló, nem tudott izgalmas lenni. 

Ön makacsabb volt, tüzesebb, hogy nem darálta be a rendszer? 

Nem emlékszem, hogy gyerekkoromban komoly konfliktusaim lettek volna. Számomra ez nem küzdelem eredménye, hanem egy természetes hozzáállás. Gyerekként mindenki szeretett volna fára mászni. Na most, amikor nem engedik, akkor ezzel csinálnak kedvet hozzá igazán. Ott van a kihívás, hogy hol az a legvékonyabb ág, ami még elbír, és hogy lehet fölmenni a legtetejére, ahonnan messzire ellátni. Fent aztán jön a szél, és megringat. Olyan sok örömet, eredményt lehet találni abban, amire az ember vállalkozik! Gyerekként sosem merült föl, hogy most bátornak kell lennem. Hiányzott belőlem az aggódás. Most sokkal szorongóbb vagyok, mert olyan dolgokat látok magam körül, amik nem sok jóval biztatnak. Nem csak magam számára, mondhatom, mindannyiunk számára. Az az igazság, hogy sokkal optimistább voltam még fiatal felnőttként is, mint most. A huszadik századból a huszonegyedik olyan ígéretesnek látszott! De az akkori reményeink valahogy nem valósultak meg. Persze, idősebb korunkban azért is válunk szorongóbbá, mert többet meglátunk abból, amit fiatalon észre sem vettünk. Akkor el sem tudjuk képzelni, az ember milyen gyarló valójában. Mindig jobbnak feltételezzük, mint amit bebizonyít a valóság, a történelem. 

Mit tart értéknek? Hiszen az egész munkássága az értékek felé mutat.

Érték az, aminek értelme és haszna van, jót tesz nekünk. Ez lehet nagyon picike, de nagyon nagy dolog is. Érték az, hogy ennek az életnek minősége is lehet. És a minőség nem a javak felhalmozása, nem az, hogy degeszre eszem magam. Hanem hogy annyit ehetek, amennyi éppen jólesik. 

A találmányaiban mi az érték?

Az egyik az, hogy miközben dolgozom rajtuk, játszom velük, jól érzem magam. A másik pedig, hogy rajtuk keresztül megismerek, megértek valamit, ami aztán tovább visz, és újabb rejtvények megoldására is késztet. Megtanulom, hogyan tudom felfedezni a kérdéseket abban a környezetben, ami körülvesz, legyen az emberi vagy tárgyi környezet. Mert a tárgyak is, a maguk fizikai mivoltában, rendkívül tanulságosak. Sok mindent elárulnak, beszélnek magukról, lehetnek könnyűek, lágyak, szilárdak, erősek, gyengék, puhák és így tovább. A valósággal adnak kapcsolatot, azzal a nagy csuda óriási mindenséggel, amiben létezünk, és aminek egy rendkívül kis szeglete ismerős a számunkra, de egyszer talán megismerünk sokkal nagyobb léptékű dolgokat, és eljuthatunk sokkal messzebbre is.

Vannak természet alkotta testek, mint a földgolyó. A bűvös kocka viszont az ön alkotása. Egy ember által alkotott idom.

Szerintem az ember semmit nem talál ki, még a matematikában is nagy kérdés, hogy azokat a képleteket kitaláljuk, vagy pedig megtaláljuk. Hogy ott van-e a márványban a Mózes-szobor, és csak ki kell hámozni, bontani. Az összefüggéseket felfedezzük, nem pedig megalkotjuk, a lehetőségük nem általunk teremtetett, hanem az egész mindenség lehetőségeinek a gyümölcse. Éppen ezért már az alkotás szóval is bajban vagyok. Az alkotónak nincs jelentősége, sokkal inkább arról van szó, hogy az emberiség mint csoport hoz létre valamit. És miközben létrehozunk, hibákat követünk el, amikből nagyon sokat lehet tanulni.
Az eredmény pedig tulajdonképpen nem is pozitív, hanem negatív élmény, mert valaminek vége van azzal, hogy megszületik. Hiszen ha már tökéletes, akkor nem érdemes többet hozzányúlni.

A kockája például a maga nemében tökéletes. Mi fogott meg ennyire ilyen sok embert? Amikor először láttam, nem gondoltam volna, hogy a mániákusává válik pillanatok alatt öt földrész apraja-nagyja.

A kocka már szinte a kezdet kezdetétől tényleg mindenkihez eljutott. A becslések szerint nagyjából egymilliárd emberhez. Ez nagyon tiszteletreméltó, és valamilyen reményt vagy optimizmust ad a számomra. Hiszek abban, hogy az életben szerencse is kell, és én szerencsésnek gondolom magam. 

A kocka egy idő után anyagi sikert is hozott. 

A gazdagság, a jómód jó közérzetet ad?

Én azt szoktam erre mondani, hogy a szegények között gazdag vagyok, a gazdagok között meg szegény, és ez egy nagyon jó állapot. Mert nem kívánok egyik szélsőségben sem élni. 

Boldog ember?

Nem vagyok boldogtalan. A boldogság szerintem nem eufória. Azt jelenti, hogy az ember elfogadja a valóságot olyannak, amilyen, akkor is, ha időnként egy kicsit harcol ellene.