Minden a pandémia alatt készített kígyós festménnyel kezdődött. Vagyis nem, sokkal előbb, hiszen már kisgyerekkorában látszott, hogy Karolina elemi erővel vonzódik a művészetekhez. Opera- és balettelőadásokra kellett őt vinni, hatévesen koncerteken zongorázott. Mindig jól rajzolt, de a család sokáig azt gondolta, a zene lesz az a terület, ahol kibontakozik majd a tehetsége. Ám Karolina nyolcévesen elhagyta a hangszereket.
Kis szobából kerti ház
– A járvány alatt itthon maradtak a gyerekek. Karolina korábban is rajzolgatott, de azok a művei többnyire a füzeteibe kerültek és rejtve maradtak, az egyik este azonban megakadt a szemem az asztalán hagyott rajzon – meséli az édesanya, dr. Szabó Tünde. – Egészen pontosan ez volt az a részlet, ami teljesen elbűvölt! – mutat a képen egy nyelvét nyújtó zöld kígyóra. – Elgondolkodtatott, hogy ez a kígyó hogyan bújik elő több réteg közül, látszott, hogy minden dimenzió meg van tervezve, minden részlet mozog, él. Azonnal hívtam Karolinát, és megkérdeztem, mik a tervei, mert ezzel a tehetséggel valamit kezdeni kell. Azt mondta, festeni szeretne.
Mit tesz ilyenkor egy lelkes szülő? Éjszaka a netet bújja, hogy feltérképezze, mire van szüksége egy festőpalántának, nyakába veszi a várost, és megismerkedik a művészellátó boltok világával. Karolina akrilfestékkel kezdett, de azzal nehéz volt bánni, mivel nagyon hamar megszáradt, ezért olajfestékre váltott, amely viszont nem jön ki semmiből. Kezdetben persze az egész szoba festékben úszott, mire édesanyja kategorikusan kijelentette: vagy megtanul Karolina tisztán dolgozni, vagy nem fog működni a dolog. Megtanult. A saját szobáját hamarosan kinőtte, így átköltözött festeni édesanyja dolgozószobájába, majd a nappaliba, végül pedig nyáron építettek neki egy kis faházat a kertben, ez lett az alkotókuckója és egyben kedvenc helye.
Bőrszín tíz árnyalatból
Aki látja Karolina festményeit, az általában megdöbben: érett, határozott, kiforrott művész munkáinak tűnnek, egyedi, felismerhető stílussal, bátor színhasználattal. Mégis honnan jön mindez? – Azt a képet festem, ami a fejemben él – meséli Karolina. – Egészen részletesen látom magam előtt, mit szeretnék vászonra vinni, aztán néha mégis előfordul, hogy módosul egy kicsit a tervem.
Egy Karolinához hasonló fiatalnak néhány évszázaddal ezelőtt bizonyára keresnie kellett volna egy mestert, akinek a műtermébe elszegődhet segédkezni és tanulni. A mai kor gyermekének azonban nem feltétlenül van szüksége erre: az internetről bármit meg lehet tanulni. Karolina oktatóvideókból és más művészek felvételeiről, valamint online kurzusokon lesett el szinte mindent az ecsethasználattól kezdve a színek kikeveréséig. Persze amikor már birtokában volt az alapoknak, akkor tovább kísérletezett. A bőrszínt például ma már tíz színből alkotja meg, amelyek között meglepő módon még a sötétkék és a zöld is megtalálható.
Márpedig a bőrnek jelen esetben elég nagy jelentősége van, hiszen szinte minden festményén a nők állnak a középpontban: ragyogó, klasszikus, szabályos szépségek. Hasonlítanak azokra, akik a reklámokból vagy plakátokról mosolyognak ránk. Karolina valóban gyakran táplálkozik ezekből a forrásokból, igaz, mire az arcok elnyerik végső formájukat, az alanyok már nem ismerhetők fel, a művész tulajdonképpen csak a megfelelő arányok eltalálásához merít ihletet a valóságból.
– Az arányok a legfontosabbak – vallja. – Azt tapasztalom, hogy a képeimen a nők közvetítik leginkább a szépséget. Persze rajtuk kívül rengeteg növényt, virágot és állatot is festek, nemcsak azért, mert gyönyörűek, hanem azért is, mert szeretném felhívni a figyelmet az univerzum csodáira és arra, hogy vigyáznunk kell a környezetünkre, ezekre a teremtményekre.
