Az egyik kedvenc karácsonyi dalom Szabó Lőrinc Esik a hó című verse, amit a Kormorán együttes zenésített meg. Az ünnepek előtt ezerszer meghallgatom, de legutóbb elgondolkodtam, hogy vajon helyes-e, lehet-e még ezt 2022-ben énekelni: „Fehér már az utca / fehér már a muszka, / pepita a néger, / nincs Fekete Péter.” Már a „muszkánál” is rezeg a léc, de a „néger” kifejezés egészen biztosan nem szerepelhetne egy kortárs versben. Már nem használjuk a „rokkant” szót sem, de a „rokkantsági ellátás” a mai napig érvényben lévő kifejezés. Tudjuk, hogy a „süket” sértő, de vajon a „nyomja, mint süket a csengőt” szólásmondást is kidobhatjuk? Aknamezőre tévedünk, amikor a bőrszínnel, szociális helyzettel, testi és mentális állapottal, szexuális irányultsággal, vallási meggyőződéssel, esetleg a családi állapottal kapcsolatos helyes kifejezést szeretnénk megtalálni. Új tabuk alakultak ki, vagy ez csak egy szűk réteg vesszőparipája?

SZENT BORZADÁLY

Ha a friss cikkek között rákeresünk a „tabu” szóra, az első tíz találat között főként az aranyérről, a párkapcsolati titkokról, a terhességről és a családon belüli erőszakról szóló tartalmakat találunk. Nemes László filozófus, bioetikus szerint ez is azt mutatja, mennyire kiszélesedett a szó jelentése.

– Az eredeti, antropológiai fogalmat különböző törzsek hiedelmeire és társadalmi gyakorlatára használták. 1913-ban azonban Sigmund Freud a Totem és tabu című könyvével megváltoztatta az erről való gondolkodást. Ő a tabut még szent borzadályként írta le, valami olyanként, amit azért nem érintenek meg, vagy azért nem beszélnek róla, mert akkora tisztelet övezi, és ez a valami nagyon fontos az adott közösségnek. Ilyen például az, amikor a különböző vallásokban nem mondják ki isten nevét, vagy nem ábrázolják képileg. Vagyis nem a hatalom tiltja meg, hanem ezt a fajta szentséget úgy ismerik el, hogy nem mondják ki a nevét, vagy nem festik le, mert akkor megbecstelenítenék, tönkretennék a különlegességét. Tilos is, félnek is tőle, közben tisztelettel vegyes vonzódással közelítenek hozzá. A taburól, ami eredetileg a kulturális antropológiából ismert fogalom volt, Freud után egyre inkább úgy beszélünk, mint egyéni pszichológiai jelenségről, elfojtásról. Tabuként aposztrofáljuk azt, amiről nem akarunk beszélni, sőt rágondolni sem. Eltűnt a borzongással teli tisztelet is. Olyanokat hallunk például, hogy a körömgomba tabu. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a körömgombát szent borzadállyal ruháznánk fel, hanem egyértelműen egy rossz dologról beszélünk, amivel azért kell szembenézni, hogy megszüntessük. Ma a tabu olyan dolog, amiről ha beszélünk, megszűnik tabunak lenni.

REFLEKTORFÉNYBEN

Mindannyian másképp beszélünk a saját családunk, barátaink körében, és másképp idegenek előtt vagy a munkahelyünkön. A hírességek véleménynyilvánítására, poénjaira pedig azonnal lecsap a közösségi média, ünnepelt sztárok válhatnak egyik napról a másikra páriává akkor, ha nem jót szólnak. Sőt, akkor is, ha ezelőtt tíz-húsz évvel, más normák között szóltak valamit, ami már nem felel meg a mai követelményeknek.