Kedves Máté, mondanék egy nevet, kíváncsi vagyok, mi jut eszedbe róla: Billy Ray…

Haumann Máté: Ó, hát az Aranytó! Ez volt az első színházi fellépésem, tizenegy évesen, a Madách Kamarában. Tizenhárom éves gyereket kerestek a szerepre, de én kikönyörögtem otthon, hogy vigyenek el.

Az első színészi munkád, és rögtön Tolnay Klárival, Mensáros Lászlóval. Szép! Ha nem emlékeztél volna Billy nevére, az ő nevükkel álltam volna elő. Milyen emlékeket őrzöl róluk?

H. M.: Nagyon jókat! Klári néniről először az jut eszembe, hogy ha előadás közben volt egy szusszanásnyi ideje, nem ment fel a büfébe, hanem lent maradt, és én hozhattam le a cigarettáját. ­Bementem az öltözőjébe, ott volt a sminkasztala, a dolgai, és az egész helyiség olyan nagyságérzetet árasztott, hogy még egy tizenegy éves gyerekre is hatással tudott lenni. Neki megengedték, hogy a takarásban dohányozzon, emlékszem, tanított füstkarikákat eregetni. Laci bácsi pedig egyszer viccből szúnyogháló helyett húnyogszálót mondott. Klári néni az ilyenekre már fel volt készülve, imádta ezeket a belső poénokat. Igen, a játékot tartották fontosnak. Sokkal inkább móka volt velük, mint munka. Apuval tudtam még így játszani…

Van olyan gyerekszínész, akit felnőttre méretezett élmények, bántások érnek. Veled nem történt ilyen?

H. M.: A Madáchból a Rock Színházba mentem, Klári néni intett, vigyázzak, ne aprózódjam el, nehogy elfogyjon a lendület, amikorra szükségem lesz rá. Hála istennek, nem így történt. Én a színházról gyerekkoromból csak jó emlékeket őrzök. A legelső élményem a Macskák Apuval. Hároméves voltam, és sokan nem hiszik el, de akkor döntöttem el: ezt kell csinálnom. Az ember látja a papáját macskának öltözve, a többi macskaszerű lény lejön a nézőtérre, karmolásznak, nyávognak, ömlik le a fény a színpadról. Elvarázsolódtam. Később egyszer úgy voltam Apuval bent a színpadon, hogy a nézők nem láttak. Az már Az őrült nők ketrecében történt. Gyorsan át kellett öltöznie a színpadon, paraván mögött. Felül ment a játék, lent meg a meló: harisnyahúzás, gombolás, nadrágrángatás. Apu lenézett rám, örült, hogy ott vagyok.

Akkor ez a hivatás nálad örömben fogant.

H. M.: Egyértelműen. Nem emlékszem visszatartó élményre. Pedig Apu felhívta a figyelmünket, hogy ez borzasztóan nehéz pálya, de soha nem akart lebeszélni.

Edit, te még ismerhetted Máté édesapját, ugye?

Nagyistók Edit: Igen. Az első találkozásunk elég viccesre sikerült. Itt volt Máté angol barátja, Jonathan, elmentünk vele a Rudas fürdőbe, majd onnan a család kedvenc kockás abroszos kis éttermébe. Négyórás medencében ázás után szálltam ki a kocsiból, félig vizes hajjal, gőztől kivörösödött szemmel, melegítőben, amikor érkezett egy másik autó, benne Máté szüleivel. Majdnem visszaültem, mert nem így képzeltem el a hivatalos bemutatkozást, de annyira kedvesek voltak. Máté anyukája, Ágnes azonnal mondta, hogy ő is azt kéri, amit én, és Péterrel is hamar meglett az összhang. Nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk. Közel négy évig voltunk egymás életének részei. Egy évig, amíg nálunk tetőfokára hágott a felújítás, náluk is laktunk, erről az időszakról is szép élményeket őrzünk. Nyugodtan, jól éltünk egymás mellett.