A bő volt a divat, minél nagyobb, annál jobb, lógtak rajtunk a kitömött vállú pulóverek és blézerek, mint Meg Ryanen a Harry és Sally című filmben. És akkor az aerobikőrület lábhoz tapadós nadrágjairól meg a fiúk neonszínekben pompázó suhogós melegítőjéről még nem is beszéltem. Harsány make-up, a Nyugat mindenáron való követése – ez volt a nyolcvanas évek. És mégis… A divatszakmát mintha felkapta volna egy forgószél, érezhetően készülődött a megújulás. A nagy divatmárkák arcokat kerestek, feltűntek az első szupermodellek, és népszerűvé váltak az egzotikus arcú kelet-európai lányok. Akadtak köztük magyar fotómodellek is, akiket akkoriban még mint az igazgyöngyöt, az utcán halászták ki a tömegből az éles szemű fotósok…
A hazai Barbie baba
– Engem a vendéglátóipari gyakorlaton szúrt ki magának az MTI fotósa, amint éppen a hidegtálainkat fényképezte – emlékszik vissza Rábaközi Andrea fotómodell. – Addig hívogatott telefonon, míg rá nem álltam egy próbafotózásra. Az MTI-be kellett mennem, ott készültek azok a képek, amelyek alapján 1986-ban az év felfedezettjének választottak. Fotómodellként indultam a pályán, a nőies idomaim miatt fehérneműreklámokkal kezdtem. Életem első Aranypók-reklámfilmje máris díjnyertes lett. Később divatbemutatókon is szerepeltem, a nagy divatházak, a Pierre Cardin, az S-modell, az Ostermann is előszeretettel dolgozott velem. Bár nem voltam igazán manökenalkat, de a Barbie baba külsőm miatt nem volt konkurenciám. Mindannyian egyéni karakterek voltunk. Legfeljebb huszonöten lehettünk a szakmában, az emberek nemcsak az arcunkat, de a nevünket is megjegyezték. A modellkedés nem könnyű szakma. Emlékszem, síruhában ácsorogtam harminc fokban az Erzsébet hídon – mert mindig fél évvel korábban fotóztuk a következő szezon divatját –, télen meg bundában, alatta puszta fehérneműben fagyoskodtam napfelkeltekor a Várban. Később nyitottam egy modelliskolát, ahol a lányoknak időnként meséltem azokról az évekről, amikor még mindent gyakorlatban kellett megoldani. Például egy fűnyíróreklámról. A fűnyíró a mennyezetről lógott le, alápakoltak két óriási kockát, arra kellett felfeküdnöm, és már repültünk is a pompás kerti szerszámmal fel a magas égbe. Jól kerestünk, különösen a külföldi fellépéseken, amelyeket a Magyar Divatintézet szervezett. Általában nyolcan-tízen mentünk ki, és magunk sminkeltünk, fodrászkodtunk. Beutaztam a fél világot. Akkor még szabad volt mosolyogni a kifutón, felvenni a szemkontaktust a közönséggel, akadtak, akik megtapintották a ruhámat, hogy megnézzék az anyagát. Igazából soha nem hagytam abba a szakmát, még várandósan is dolgoztam. Ma azonban már a sportoló fiaimnak segítek a vállalkozásukban.
A szépség szerelmese
Hogy látta mindezt a fotós? Az elismert fotóművész, Módos Gábor a nyolcvanas évek elején költözött Budapestre, addig aktokat fotózott, és eleinte sehogy sem sikerült betörnie a divatfotózásba, de aztán kezére játszott a szerencse. Mígnem az Ez a Divat magazin indított egy Művészbejáró című rovatot, amelyben művészeket kértek fel, hogy mutassák meg a ruhatárukat, és Koncz Zsuzsa, akinek az összes lemezborítóját Gábor fotózta, kizárólag az ő fényképezőgépe elé volt hajlandó odaállni. Amikor Gábor bevitte a képeket a főszerkesztőhöz, Zsigmond Márta összecsapta a kezét: „Ugye máskor is fotóz nekünk?!” A fotográfus kapcsolatba került a modellszakma szinte minden csillagával:
– Mindegyikükhöz megtaláltam a kulcsot, és a jó fotónak ez a titka. Liener Márti, a Sugár Üzletközpont arca született színésznő volt, és a fotómodelleknél ez a lényeg, különben bambának tűnik a tekintet. Ha netán rosszkedve volt, csak megemlítettem a kiskutyáját, és egyből elolvadt. Vagy ott volt Rábaközi Andrea. Neki mindig fülig ért a szája, egy tünemény volt, őt még három éve is fotóztam. Szilágyi Mariann-nak a kecses mozgására emlékszem, egyszerűen nem tudott rosszul megállni, csak le kellett nyomnom a gombot. Nádor Adrienne-ről izgalmas fekete-fehér művészfotókat lőttem, ezt hívta elő az arca. A manökeneknél inkább a mozgás, a járás volt a lényeg, amit az Állami Artistaképző Intézet modelliskolájában sajátíthattak el, de a lélekjelenlét se volt hátrány. Van erről egy sztorim. A Magyar Divatintézet bemutatótermében rendszeresen rendeztek divatbemutatókat az elvtársaknak, egy ízben Kádár János is helyet foglalt a nézőtéren, amikor az első lány, Safranek Anna kivonult a kifutóra. Csakhogy a hosszú sálja beleakadt a színpad széli virágcsokorba, ami egyenesen az elvtársak ölébe zuhant. Safi erre bűbájosan pukedlizett egyet, és ezzel megmentette a helyzetet.
