Részlet egy szülő leveléből: „Állandóan babrál, folyamatosan motoz, mindent megtapogat, kényszert érez, hogy mindenhez hozzáérjen, no meg dobol és dobol, abba nem hagyja…”

A figyelemzavarral és a hiperaktivitással kapcsolatos levelek írói közül nagyon sokan kérdezik, a fenti viselkedés minek tudható be, hogyan kell kezelni ezeket a – bizony sok esetben idegesítő – „tüneteket”. 

Érdekes, hogy a figyelemhiányos gyerekek csendben üldögélése, óra alatti álmodozása, úgynevezett negatív viselkedéstünetei kevésbé zavarják környezetük felnőtt tagjait. De ha folyton mocorog, egy pillanatra nem képes nyugton ülni (többnyire fiúk), vagy a büntetés kilátásba helyezése ellenére be nem áll a szája (többnyire lányok), vagy állandóan babrál, bütyköl, szerel (többnyire széjjel), javít, igazít – ez meglehetősen idegesíti a körülötte élő felnőtteket. Egy tanító néni panasza: „Tessék megfigyelni, mindig van valami a kezében, ami nem az oktatással kapcsolatos!”

Aztán vannak a szövegelők. Saját tapasztalataim­ szerint a szüntelen dumálás sokszor nem más, mint hangos beszéd. Ezzel próbálja a gyerek az unalmasnak tűnő feladatot megoldani, azaz a „szövegeléssel” igyekszik a feladatban maradni. 

Magát a babrálgatást a pszichológia dinamikus áramlatai inkább jó jelnek tekintik: aktivitásra való hajlamot, a későbbi tevékeny élet előjeleit látják benne. De a pedagógust és a gyerek környezetét zavarhatja. Az ilyen matató gyerekek egyik csoportjára az a jellemző, hogy a fejük felett elmennek az órai események, nem tudják követni a tanítás menetét, a fonalat elvesztve unatkoznak.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .