Odakéredzkedem a mikroszkóp mögé, a nagyító lencséje alá teszem a töltőtoll hegyét. Milyen gyönyörű mintázat van rajta! Szabad szemmel nem is látni, milyen mívesen kidolgozott egy töltőtoll karcsú hegye. Ahogy a cirádák között a felirat is csak most olvasható: 4810. Sorszám lehet…?

– Ilyen magas a Mont Blanc – magyarázza Szűcs Tamás. A kezemben ugyanis éppen egy Montblanc márkájú húszéves tollat tartok, de Tamás a márkástól a márkátlanig minden töltőtollal találkozik, még hamisítványokkal is. Töltőtolljavítót rajta kívül égen-földön nem találtam, pedig ha valaki rendelkezik egy örökölt, ajándékba kapott vagy maga által vásárolt értékes, szeretett darabbal, és annak valami baja esik, szeretné megjavíttatni. A javító szakmák átmeneti korszakukat élik. Néhány évtizede még több töltőtollas dolgozott csak Budapesten, és több műszövő is. Utóbbiból egyetlenegyet sem találtam, csak egy idős asszonyt, aki azt mondta a telefonban, hogy sem beszélgetést, sem műszövést nem vállal már. Körbenéztem itthon, és újabb kérdések születtek. Ki adná vissza a hangját édesapám régi kisrádiójának? Fél nap telefonálgatás után Biatorbágyon találtam egy mestert, azt mondta, ha nem orosz a készülék, elvállalja. Oroszországból ugyanis most nem jön alkatrész. Nagymamám kapcsos imakönyvét is tudom már, hová vigyem, ha újraköttetném. A budai Vár felé szaladó utcában van Zsófi könyvkötő műhelye, ő biztosan megcsinálná. ­Elvétve akad még háztartásikisgép-­javító, de az elmúlt években sok mosógép­szerelő hagyta abba a vállalkozást, és egyre kevesebb a cipész (pontosabban suszter), nem is beszélve a táskásról.

Ez a szomorú helyzet, éppen akkor, amikor eljutottunk odáig, hogy amit csak lehet, használjunk tovább, hosszabbítsuk meg az élettartamát, kevesebb tárggyal szennyezzük a környezetet.

A töltőtoll esete a gravitációval

Szűcs Tamás azóta foglalkozik töltőtollakkal, amióta megtanult írni, és a fortélyokat először édesapjától, de főleg a kezébe kerülő – és elrontott – tollaktól tanulta. Hobbi, még inkább szenvedély ez, cseppet sem unalmas, kihívásokban bővelkedő foglalatosság.

– Az egyik első ügyfelem tollának ritka szívószerkezete volt, megjavítottam, de öt év múlva jöttem rá, hogy a javításkor elkövettem egy hibát. Felhívtam az illetőt, hogy, ugye, nem működik teljesen jól a toll. Mondta, hogy bizony nem. Elkértem, és kijavítottam. A tollak nem csak külsőre eltérők, a szerkezetük is nagyon változatos. Legnagyobb ellenségük a gravitáció, a leggyakoribb „meghibásodás” ugyanis a leesés. Ilyenkor többnyire meg lehet javítani a tollat.
Karcos, folyik, beszárad, beszorul, megreped, letörik róla az a kis klipsz, amikor a zsebhez erősítik. Ezek típushibák, amiket nagyítóval, pótlással, kikalapálással, szalmiákszesszel meg lehet oldani. Legnagyobb meglepetésemre kiderül, hogy ha van egy vastagon fogó tollam, de én vékonyan szeretek írni, azon is lehet segíteni. Tamás addig csiszolja, vékonyítja a hegyet, míg a tolltulajdonos elégedett nem lesz az írásképpel. Elmélyült, aprólékos munka ez, néha hosszasan kell a tolltestet a nagyító alatt tanulmányozni, míg meg nem mutatkozik egy-egy repedés.

A budafoki műhelyben kis fiókokban alkatrészek sorakoznak, márkák és funkció szerint, így a javíthatatlan tollak is tovább tudnak élni. Tamás megmutatja a kedvencét, egy meglepően vaskos darabot. Én inkább kiadós szempillaspirálnak nézném, pedig írásra való.

– Ez még a régi, töltögetős típus, vagyis a tintát külön kell beleönteni. Ebből a szempontból is sokfélék a tollak, van, amelyiknek szívókarja van, a másiknál benyomni vagy éppen kihúzni kell valamit. És van a klasszikus mártogatós is.

A tolljavító mindig előre megmondja, mennyit kér majd a munkáért, pedig még nem tudja, hogy napokat vagy néhány órát kell-e dolgoznia a javításon. Mindig adódnak meglepetések. Hogyan vigyázzunk a tollunkra? – kérdezem, és meglepve hallom, hogy ha nem használjuk, töltsük fel vízzel, így nem szárad ki. A kiszáradt tollat pedig áztassuk meleg vízbe, akár napokig a radiátoron tartva.

Dunnát rekeszteni

Tollvonalon haladunk tovább, csak éppen az ágyneműk irányában. Akinek van otthon jóféle pehelypaplana, örökölt tollpárnája, dunnája, egyre inkább megbecsüli. De mit tehet vele, ha felfeslik az angin, és kiszabadulnak a tollak, vagy ha összecsomósodnak a párnában? Meg lehet-e javítani a paplant, amelyben a toll elvándorol, mert már elszakadtak a varrások?

Molnár Juditék XI. kerületi műhelyében egymásnak adják a kilincset a megrendelők, gyakran szól a telefon is. Egyre többen döntenek úgy, hogy inkább melegen takaróznának, mintsem éjjeli fűtésre költsenek.

– Az anyósomtól örököltem két dunnát – hallgatom ki az egyik beszélgetést –, lehetne paplant készíteni belőlük?

A hatalmas vég anyagok, színes és egyszínű anginok, mérlegek és ollók között Judit mellett Berta dolgozik, éppen egy téli paplant tölt meg tollal. Kockánként kiméri a mennyiséget, töltés után csíkonként varrja le az anyagot.

– Minden darabot először kibontunk, megnézünk, és megmondom, mit lehet vele kezdeni. Van, aki HÉV-vel, vonaton hozza, de nemritkán postán küldik. Lehet, hogy elég megtisztítani a tollat, utána kipótolva visszatölteni. De lehet, hogy már túlságosan összetörött. Olyankor újat teszünk bele. A tollak Makó környékéről érkeznek – mutat a nagy zsákba, amelyből Berta mozdulatai nyomán finoman szállnak a pelyhek, már a ruhánkon is megül néhány szál. – A tisztítás forró levegővel és fertőtlenítővel történik. Kisüzem vagyunk, nálunk mindenki a maga tollát kapja vissza, ehhez ragaszkodnak is az emberek. Hiszen sok dunna, paplan, párna családi örökségből kerül hozzájuk.

Egy dunnából kijöhet egy téli paplan, sőt néha még egy nyári is mellé, a párnánál sem mindegy, puhán vagy keményen szeret-e aludni valaki. Megtudjuk, hogy a nedvesség nem árt a tollnak, de csak akkor, ha utána ki tud száradni. Az az asszony, aki kitette az ágyneműt a napra, elment otthonról, és csak az eső után ért haza, egy hét múlva már hiába vitte be a paplanjait, párnáit­ Juditékhoz. Pedig amúgy az a legjobb, ha kitehetjük az ágyneműt a napra, de legalább feltétlenül rázzuk fel, szellőztessük át. Attól tér észhez, nyílik ki a toll, lesz tele vele az angin.

Cipzár, gallér, feslés, átszabás

A tolltémát kimerítettük, keressünk egy ruhajavítót! Nem tűnik nehéz feladatnak, sok helyen cserélnek cipzárat, vesznek be, engednek ki, varrnak foltot a gyereknadrág térdére. De mi a helyzet a problémásabb esetekkel? Például ha valakinek egyik kedves kötött ­pulóvere szakad ki?

– Színben azonos fonalat keresünk, és felszedjük a szemeket. Kicsit hasonlóan járunk el, mint régen a szemfelszedők. Ha vágott a sérülés, azt nem lehet nyom nélkül megoldani, de mindig igyekszünk olyat kitalálni, amit nem hibának, hanem különleges megoldásnak lehet nézni – magyarázza Hohl Éva varrónő, aki az Andrássy úton lévő prémium-ruhajavítóban dolgozik. Most éppen egy zöld téli dzseki zsebein cseréli ki a cipzárat, ehhez több réteget kell visszafejtenie, még a zsebeket is ki kell emelnie.

A város szívében, az Oktogonnál található műhelyt a fenntarthatóság eszméje hozta létre. Tulajdonosa egy fiatal házaspár, nemrég született meg a második kislányuk. Bő egy éve nyitották meg ruhajavítójukat, bár elképzelhetőnek tartom, hogy az érdeklődők a divatszalonra emlékeztető elegáns terek láttán először megriadnak, és eltűnődnek, vajon mennyit kérnek itt egy felhajtásért. Pedig az árak náluk sem magasabbak, mint az utcára nyíló kis varrodákban. Csakhogy itt átalakítanak, segítenek tervezni, hamarosan két fiatal divattervező is beköltözik, és alig akad olyan szakadás, hasadás, amire Évának és Kittinek ne lenne ötlete.

– Energetikusként megújuló energiával foglalkozom, a feleségemnek, Flórának digitálismarketing-ügynöksége van, és mindig is vonzódott a divathoz, a kreatív dolgokhoz – kezdi a történetüket Molnár Gábor. – Nem véletlen, hogy igyekeztünk igényes enteriőrt kialakítani, ugyanis azt akarjuk sugallni, hogy a javítás, az állagmegőrzés, az átalakítás igenis értéket képvisel, meg kell becsülni. A mi közös missziónk­ a fenntartható divat, a magunk eszközeivel ezt igyekszünk szolgálni.