A lányunkban bezzeg, mondhatnám, de nem „bezzeg”, magától működik a kétkedés, nem hozzánk képest valamilyen. Sokat lamentál a világon, a rendszeren, és még semmilyen gát nincs benne, hogy ne mondja el, mi bántja vagy érdekli, mit nem ért. Őszinte csodálkozás volt égkék szemében, amikor Békéscsabán, Péter barátoméknál megkínálták Kata lányuk maradék menzai levesével. Nem háborgott, tanácstalan volt inkább, gyanakvó, „ez mitől ilyen rossz?”, kérdezte, és megkóstoltam én is, majd ötven év tapasztalattal a hátam mögött sem tudtam rá választ adni, mitől. Másnap már Gerendáson faggatta a füstölőnél Imre mestert, miért nincs kakas a tyúkólban, amire a gazda azt tudta válaszolni (kicsit meglepődve, hogy a pesti lányt zavarja a baromfiudvar egyenlőtlen nemi eloszlása), hogy akkor „kevesebb lenne a tojás”. Hanna kifejtette, hogy ez nem igaz, nagyapáéknál is van kakas, és mégis tojnak a tyúkok, egyszerűen zöldet kell nekik adni, még azt is elárulta, hogy „tyúkhúrt”, akkor lesz tojás. Kakas meg feltétlenül kell az udvarba, mert különben ki tart rendet, és ki vigyáz rájuk. A gazda homlokába húzta fekete sapkáját, megrázta a fejét, és némán visszaoldalgott a füstölőbe.

Hannát zavarja a tengernyi szabálytalanság, főleg, ha nem ő csinálta. Irritálja, amikor valami nem egyenes, nem párhuzamos azzal, amivel lehetne, nincs a helyén, nem világít, vagy nincs lekapcsolva. De nyomasztják a rendszerszintű kérdések is: miért van sütemény a cukrászdában este, ha olyankor tényleg senki nem eheti, mást meg nem lehet ott venni? Miért maradtak itt a margitszigeti vadaspark gólyái, nem fáznak-e meg, és tényleg megvan-e a másik lábuk?