ZENE ÉS BECSÜLETESSÉG

Majdnem komolyzenész lettem, tíz évig fuvoláztam Kaposváron, a zeneiskolában. Csupor Lászlóné, Dusi néni nyolcéves koromtól tanított. Nagy tehetségnek számítottam, jártam fuvolaversenyekre, viszont akkoriban borzasztóan szorongó és izgulós voltam, ami egy idő után kicsit elvette a kedvemet. Ezt a kedves, barátságos Dusi néni hihetetlenül jó pedagógiai érzékkel kezelte, egy szigorúbb tanárnál gyorsan elvéreztem volna. Végül más irányt vett az életem, gimnazista lettem, jött a dráma tagozat, félretettem a fuvolát, de Dusi nénit a mai napig meglátogatom. A becsületességtől a szorgalomig sok mindenre megtanított a puszta lényével, azzal, ahogyan létezett.

JUTALOM A SZÍNPADON

A gimnáziumban a drámatanárom, Török Tamás fedezte fel bennem a tehetséget, és rávett arra, hogy jelentkezzek a színművészeti főiskolára, holott nekem eszem ágában sem volt, hogy színész legyek. Csak azért jártam dráma tagoza-tos gimnáziumba, mert a nővérem is ott tanult, és azt mondta, jó a suli, lazák a tanárok, menjek oda én is. Török Tamás a kaposvári Déryné Vándorszíntársulat vezetője volt, ami pont akkor élte a fénykorát, amikor én is tagja lettem. Hálás vagyok neki és a sorsnak, hogy színész lehetek. Szerencsés vagyok, mert imádom a hivatásomat, és azért is, mert mi a színpadon a taps által – meg most már az online felületeken is – rögtön megkapjuk a visszajelzést. Sokan csak ülnek az irodában, és ha a főnökük éppen nem veregeti meg a vállukat, akkor a havi fizetésen kívül semmilyen elismeréssel nem jutalmazzák őket a munkájukért.

HÁROMNEGYED ÓRA BÉKE