Amikor készültem az interjúra, Sajószentpéteren rábukkantam a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Dr. Csiba László Integrált Szociális Intézményre. Először azt
hittem, önről nevezték el, de aztán rájöttem, hogy ez nem lehetséges…
Édesapámról nevezték el, aki negyvenhét éven keresztül dolgozott Sajószentpéteren körzeti orvosként, állandó ügyeletben, szinte nulla szabadsággal. Ők még sebet varrtak, fogat húztak, szülést vezettek, amit lehetett, megoldottak helyben. Szörnyű körülmények között, mert például folyó víz évekig nem volt a lakásunkban.
A körzeti orvosnak a lakásában nem volt folyó víz?
A negyvenes évek végét, az ötvenes évek elejét tapostuk, az ország nyomorgott, rendes ellátás semmiből nem volt. Édesapám 1947-ben került Sajószentpéterre. Kétségtelen, hogy az orvosnak nem kellett félni az éhenhalástól, mert a betegek hoztak ezt-azt, de ha megnézzük a korabeli fényképeket, látható, milyen vékonyak, szegényesen öltözöttek a gyerekek. Mi egy patakparti ócska házban laktunk több családdal együtt, villany volt, de csatornázás már nem.
Hogyan emlékszik azokra az évekre? Feltűnt, hogy nagy szegénységben élnek?
Egyáltalán nem vettük észre. Nyolcan voltunk testvérek – én negyedikként születtem –, de mind úgy emlékszünk, hogy nagyszerű gyerekkorunk volt. A rozoga házunkat időnként az árvíz kiöblítette, de a szegénység egyáltalán nem zavart bennünket. Élveztük a patakpartot, rengeteget horgásztunk. A család eltartásának minden nyűge édesapánk és az édesanyánk vállát nyomta. A szüleink csodálatos mintát hagytak ránk, minden testvéremnek több gyereke van. Nekem két házasságból négy gyerekem született, egy kislányomat elvesztettem. Van egy tíz és fél éves lányom, ő a legkisebb, de Zsuzsa lányomtól és Dávid fiamtól öt unokám is van már.
A szülői minta tehát nagyon meghatározó volt a pályaválasztásában. De miért lett neurológus és pszichiáter?
Kiváló eredménnyel végeztem a debreceni orvosi egyetemen, és idegsebésznek jelentkeztem. Az intézetvezető Molnár László professzor úr azt mondta, idegsebészből sok van, idegsebészeti beteg meg viszonylag kevés. Ha nincs különösebb kézügyességem és tehetségem, legyek inkább ideggyógyász. Megfogadtam a tanácsát, és ráadásként megszereztem a pszichiátriai szakvizsgát is. De neurológusnak tartom magam.
1992-től negyedszázadon keresztül vezette a Debreceni Orvostudományi Egyetem Neurológiai Klinikáját. Ön az alapítója és az első elnöke a Magyar Neuroszonológiai Társaságnak, jelenleg a Magyar Neurológiai Társaság elnöke, korábban a Magyar Stroke Társaságot vezette. Ösztöndíjasként éveket dolgozott Kölnben, Toulouse-ban, Hirosimában, és neves nemzetközi szakmai testületeknek is vezető tagja volt. Hogyan fordult az érdeklődése a szélütés, azaz a stroke felé?
A debreceni stroke-ellátás megindítása egykori főnököm, Molnár professzor úr érdeme, aki már az 1960-as években felismerte, hogy a stroke népbetegség lesz. Az ő érdeme, hogy egy olyan klinikán kezdhettem dolgozni, amely nemcsak stroke-ellátással, hanem stroke-kutatással is foglalkozott. Molnár professzor megelőzte a korát, mert akkoriban még nem volt ennyire elterjedt ez a betegség, a háború előtti évekhez képest döbbenetes a változás.
Mitől lett a stroke népbetegség? Azt olvastam, hogy minden félórában lecsap valakire a stroke, és jelen pillanatban is százhatvan-száznyolcvanezer szélütéses beteg él Magyarországon.
A stroke-nak két típusa van, a vérzéses és az érelzáródásos, de mindkettőnek gyökere az érelmeszesedés, ami az erek falának a betegsége. A szélütés mellett az érelmeszesedés számlájára írható az alsóvégtagi érszűkület, a vesefunkció lassú tönkremenése és a szívinfarktus is. Az érelmeszesedést úgy kell elképzelni, mint a vízkövesedést: az erek falában lerakódások alakulnak ki, melyek közül a legveszélyesebbek a szívben, illetve az agyban vannak. Nyomokban azonban mindenütt jelen van a lerakódás, sőt gyakran előfordul, hogy aki stroke-os volt, szívinfarktusban is szenvedni fog, és fordítva. Mindkét betegség lényege, hogy az érfalban kialakult szűkület dugóvá súlyosodik, ami elzárja a véráramlást, és az ér által ellátott szív- vagy agyterület elhal. Szűk időablakon belül a dugót meg lehet próbálni gyógyszerrel feloldani, vagy egy speciális „dugóhúzóval” az artériából kihúzni.
Mennyi ez az időablak?
Szélütés esetén a gyógyszeres feloldásnál négy és fél óra, bizonyos esetekben, ha maradt még elegendő ép szövet, kilenc óra is lehet a stroke kialakulásától számítva. A másik terápiás alternatíva, amikor egy dugóhúzószerű eszközzel az ereken keresztül haladva eljutunk a dugóig, amit kihúzunk vagy kiszippantunk. A mechanikus beavatkozás időablaka huszonnégy óra is lehet, ha van még elegendő ép szövet.
Mégis mitől lett ilyen drámai a romlás a háború előtti évekhez képest?
A stroke oka összetett. Fontos a genetikai hajlam. Másodszor, ma hosszabb ideig élnek az emberek, és idősebb korban nagyobb valószínűséggel fordul elő szélütés. Harmadszor, az életmód, a testmozgás, a táplálkozás nagyon megváltozott.
Ha sorrendet kellene felállítani, életvitel tekintetében mire szükséges elsősorban odafigyelni?
