Az Atlanti-óceán két partján homlokegyenest más fogadtatásban részesült a „tartalék herceg” – ugyebár az idősebb Vilmos a trónörökös, a három évvel fiatalabb Harry pedig a tartalék – műve. Ha nagy általánosságban kellene megfogalmazni, akkor azt mondhatnánk, hogy az amerikaiak imádják, a britek gyűlölik, de természetesen mindenhol vannak kivételek. Az amerikaiak és a britek viszonyát már a gyarmati idők óta az jellemzi, hogy más és más indokból ugyan, de egyszerre nézik le és irigylik egymást, abban viszont tökéletesen egyetértenek, hogy a másik idióta.
Aki esetleg nem tudná, 2020-ban, röviddel a híres-hírhedt brexit után, amelynek keretében az Egyesült Királyság elhagyta az Európai Uniót, következett a Megxit, amelynek során a sussexi herceg és hercegné, Harry és felesége, Meghan Markle elhagyták az Egyesült Királyságot. Döntésük indoklásaként „társadalmi szerepükből fakadó elviselhetetlen terheket, valamint a brit média rasszista attitűdjét” említették. Azt is bejelentették, hogy a saját lábukra állnak, a továbbiakban nem kívánnak a királyi család tagjai maradni és a brit adófizetők pénzét költeni. Egyévnyi kínos huzavona után az akkor még uralmon lévő II. Erzsébet királynővel egyebek mellett végül abban állapodtak meg, hogy megtarthatják ugyan „királyi fenség” (Royal Highness) titulusukat, de helyette a saját márkát, a Sussexroyal címet építgetik – amit 2020 óta szintén nem használnak. Nagy-britanniai tartózkodásuk költségeit maguk fogják fedezni – Harry például beperelte a brit kormányt, amiért nem engedték neki saját zsebből fizetni a számukra kirendelt biztonsági személyzetet, ám azt elfogadják, hogy az azóta királlyá előlépett Károly herceg anyagilag továbbra is támogassa őket. Szóval kicsit felemásra sikeredett a dolog. A Megxit óta a sussexi hercegi pár emlékezetes interjút adott Oprah Winfrey-nek, amelyben nem is nagyon burkoltan rasszizmussal és szexizmussal vádolták meg a királyi családot, a brit médiát és közvetve a brit közvéleményt is, akiket a bulvármédia tesz agymosottá. Készült velük/róluk egy hatrészes Netflix-sorozat is, 2023 elején pedig megérkezett Harry könyve. Valamit tényleg nagyon el akarnak mondani.
Hazafias keresztesháború
Hogy vajon médiahack volt-e, hogy Spanyolországban tévedésből (?) néhány nappal a január 10-i, hivatalos megjelenés előtt boltba került a könyv, talán soha nem fogjuk megtudni. Az viszont tény, hogy rögvest a megjelenés után már az egész világ erről beszélt, egyből bestseller lett, és mindenhol döntögeti az eladási rekordokat. Nézzük akkor meg a fogadtatását.
Mint már említettem, Amerikában elsöprő tetszést aratott, a legnagyobb médiaszemélyiségek hívták és hívják meg folyamatosan a műsoraikba Harryt, aki el is megy, annak ellenére, hogy – emlékezzünk! – azért menekült el Nagy-Britanniából, mert nem bírta a túlzott médiafigyelmet. Stephen Colbert, a CBS csatornán futó The Late Show műsorvezetője szívmelengető együttérzéssel hallgatta, amint Harry arról panaszkodik, hogy a brit média be mert számolni mindazokról a rendkívül személyes részletekről, amelyeket a könyvben ő maga írt le. „Miután két évet a szövegre összpontosítva töltöttem el, arra, hogy mit fogok megosztani, hogyan fogom azt megosztani, és miként fogom az egészet összerakni, a brit bulvármédia szándékosan úgy döntött, hogy az életemnek, a történetemnek és az élettapasztalatomnak egyes szegmenseit kontextusukból kiemelve, nyálas szalagcímmé változtatva tálalják a nagyközönségnek.” (Noha kontinentális újságíróként csak távolról és borzalommal vegyes csodálattal szemlélem az angolszász sajtót, azt azért én is el tudtam volna Harrynek mondani, hogy ilyen a média természete: a legérdekesebb dolgokat fogják kiemelni – és itt a kiemelésen van a hangsúly –, teljes oldalakat vagy éppen fejezeteket legtöbbször nincs mód közölni.) Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy Harry – aki egy sikeres szellemíró segítségével vetette papírra a memoárját – ezzel elismerte, hogy minden szóért, ami a könyvben szerepel, vállalja a felelősséget. Colbert és Harry megegyeztek abban, hogy a brit média „elvetemült”, és igazán „becstelen módon” bánt a hercegi házaspárral. Harry azt is elmondta a CBS csatorna egy másik műsorában, hogy a brit királyi család megreformálása mellett különleges missziójának tekinti a brit média megreformálását is. „Ha otthon nem tudom tovább szolgálni a nemzetemet, akkor majd Amerikából fogom – mondta. – Azzal fogom elérni a változást, hogy megváltoztatom a brit média hozzáállását.” Harry herceg vállalását saját apja, Károly király „öngyilkos vállalkozásnak”, a brit The Guardian pedig „hazafias keresztesháborúnak” nevezte.
EGY BIRODALOMNYI HARAG
De nézzük meg, hogy a sokat kárhoztatott brit média vajon miként is fogadta Harry herceg könyvét. Hát, nem túl jól. A Daily Mail, a The Sun, a Daily Express, a Daily Mirror, a Daily Star és a bulvármédia további termékei egyöntetű negatív véleményt fogalmaztak meg. Onnantól kezdve, hogy „ez az egyik legbosszantóbb könyv, amit hosszú idő óta olvastam”, egészen addig, hogy „Harry herceg odadobta a családját az oroszlánoknak”, nagyon sok minden irritálta az újságírókat. A huszonöt likvidált tálib „sakkfigura” volt az első, amit felkaptak, arról nem is szólnánk többet, mert rengeteg minden van még. A félig ír, félig amerikai származású Jenny Holland szerint „Harry teljesen nyilvánvalóan akkora haragot dédelget a szívében a bátyja ellen, mint az egykor volt brit gyarmatbirodalom”. A herceg ugyanis azt írta a könyvében, hogy gyerekkorukban Vilmosnak, a bátyjának nagyobb és szebb szobája volt Balmoralban, valamint amikor látogatást tettek Vilmoséknál, azt látták, hogy nekik szebb bútoraik vannak. A könyvből kiderül, hogy H&M (Harry & Meghan) megalázónak érezték, hogy amikor átköltöztek Amerikába, az IKEA-ból kellett a bútoraikat beszerezni. Ezzel azonban nemcsak a svéd megacég, hanem az ott vásárlók millióinak a haragját is a fejükre vonták. (Csak megnyugtatásképpen mondom, hogy a bútoraikat azóta sikerült lecserélni.) Volt újságíró, aki azon kapta fel a vizet, hogy Harry a könyv elején úgy jellemezte magát, mint „férj, apa, emberbarát, veterán katona, mentálisjóllét-szószóló és környezetvédő”, amiből a környezetvédő váltotta ki a legnagyobb ellenérzést, mert ahogy a Daily Mail kiszámolta, Harry utazásai hatvan százalékában a saját privát repülőjét használja, ahogy azzal repült 2019 júliusában Szicíliába is egy környezetvédelmi csúcstalálkozóra szónokolni. Többen voltak, akiket zavart a herceg könyvben alkalmazott szóhasználata (még ha nem is ő írta le a szöveget, de mindenképpen jóváhagyta).
Többször használt vulgáris szavakat és olyan szlenget, amiről amerikai szellemírója azt gondolhatta, közelebb kerül általuk a brit néplélekhez. Nem került. Volt lap, amely annak az esetnek a leírását tartotta idétlennek, amikor egy Meghan viselkedése miatt kialakult vita során Vilmos galléron ragadta és földre lökte az öccsét, miközben elszakította a nyakláncát. Az újságíró nem Vilmos tettét látta indokolatlannak, hanem azt, hogy Harry ezek után pszichológushoz fordult. Azt több sajtótermék is bárgyúan bosszantónak találta, hogy a harmincnyolc éves herceg egyáltalán szóvá tette, hogy Meghan egy alkalmazott okvetetlenkedése miatt csak néhány nappal később kapta meg a gyémánttiarát, amelyet II. Erzsébet királynő ajándékozott neki. Komolyabbnak számított már az a kritika, például Mick Hume – a szólás- és sajtószabadság egyik leghíresebb szószólója – tollából, ami Harry sajtót megregulázni kívánó törekvéseit illette. A Daily Mail újságírója arra emlékeztetett, hogy az Egyesült Királyságban a sajtószabadság, ami aztán az egész világnak mintaként szolgált, éppen azáltal valósulhatott meg, hogy az újságírók kritikát fogalmazhattak meg az arisztokrácia és az uralkodói család képmutató viselkedése kapcsán. Hume szerint a mai bulvármédia kifejezetten tisztelettudó ahhoz képest, hogy mennyi sarat dobáltak korábban a királyi családra. Szerinte a mai elit populáris médiaellenessége mögött nem a média elutasítása húzódik meg – hiszen arra szükségük van –, hanem a populusé, azaz a népé. A demokrácia fennmaradásának feltétele a sajtószabadság, amit foggal-körömmel védeni kell. Minden újságíró sietett leszögezni, hogy együttéreznek Harryvel édesanyja, Diana hercegné halála miatt. Többen kifogásolták viszont a könyvben a „kaliforniai pszichoblablát” (Holland), hogy Harry a családtagjaival való kapcsolatát teszi felelőssé összes ifjúkori ballépéséért, például hogy náci egyenruhában ment egy jelmezbálba, vagy hogy részegen rátámadt a saját testőrére.
TESTVÉR TESTVÉR ELLEN
A végére hagytuk a brit bulvár és nem bulvár sajtóban egyaránt legerősebben megjelenő véleményt, hogy amit a herceg a könyvében elkövetett, az nem más, mint testvérárulás. Amiről az amerikai Stephen Colbert azt mondta, hogy Harry „a szeretet és féltés” hangján szól a bátyjáról, azt a brit újságírók gyalázkodásnak látják. „A Spare leginkább testvérárulás – írja Brendan O’Neill, a Spiked szerzője. – Nem nagyon tudom, milyen királyi családban élni. De azt igen, hogy milyen testvérekkel. És tudom, hogy ha bármelyik testvérem azt tenné velem, amit Harry tett Vilmossal ebben a pokoli könyvben, akkor azzal befejezettnek tekinteném a kapcsolatunkat.” Mi tagadás, Harry valóban apró részletekig ismerteti Vilmos indulati kitöréseit, érzelmi bizonytalanságát, rejtett szorongását, még elvörösödő arcának a foltjait is. Közreadja Vilmos feleségének, Kate-nek az üzeneteit, valamint azt is, hogy az apjával és a bátyjával folytatott legszemélyesebb beszélgetéseiben ki mikor mit mondott. „A The Mail on Sunday azt tette, amit a bulvársajtó szokott – folytatja O’Neill annak kapcsán, hogy a lap valahogy megszerezte és leközölte Meghannak az édesapjához írt levelét. – Harry viszont megtette azt, amit az emberek túlnyomó többsége nem szokott – kiteregette a saját családja szennyesét.”
Befejezésül néhány személyes reflexió. A könyv olvasása közben időnként én is méltatlannak éreztem a szóhasználatot – Harry például többször alkalmazta az f betűs szót –, ami szerintem nem illik egy herceghez, még ha „csak” tartalék is. És ilyen részletekbe menőkig én sem írtam volna a családomról, ha komolyan vágynék arra, hogy valaha még szóba álljanak velem. Szerintem Harry egyszer meg fogja bánni, hogy megírta ezt a könyvet. Bocsánatot fog kérni, és akkor majd kiderül, mennyire nagylelkű a Windsor család többi tagja. A történetnek nincs vége, a királyi szappanopera folytatódik.
