A szilveszteri lapszámba cikket írtam arról, hogy jó dolgok is történtek 2022-ben. Nem véletlenül választottuk ezt a témát; a szerkesztőségben magunkon is azt éreztük, hogy össze kell gyűjtenünk azokat a történéseket, amelyeknek örülni lehet. Olyan régóta várjuk, hogy jobbra forduljon a világ sorsa, hogy a többség elfáradt; mindenhonnan ömlik a panasz, megdermeszt minket az elkeseredettség, már az optimisták szeme is halványabban csillog. Amikor a sajt árának láttán kifut a lábunkból az erő, és folyamatos létbizonytalanságban rettegünk, akkor nem várhatunk tovább: muszáj a saját hajunknál fogva kihúzni magunkat a bajból. „A legjobb dolgok ingyen vannak. A második legjobbak pedig nagyon drágák” – mondta Coco Chanel. Koncentráljunk most az idézet első felére, és akkor megélhetjük, hogy idővel a második felén filozofálgassunk. 

Ember embernek támasza

Amikor készültem erre a cikkre, tudtam, hogy csakis Sárvári Györgyit kérhetem fel szakértőnek. Ő az a pszichológus, akinek a lényéből mindig valami magával ragadó könnyedség sugárzik, és akivel folyton oda lyukadunk ki, hogy a kis közösségek, az emberi kapcsolódás a boldogság záloga. 

– Én ebben függő vagyok, és tisztában vagyok vele, hogy mindenki más, de feleslegesnek tartom, hogy állandóan introvertáltakról és extrovertáltakról beszéljünk – mondja. – Az egyedüllétre és a társas ingerekre való igény harmóniában él, ez a két folyamat nem üti egymást, hanem párhuzamosan létezik. Az ember pontosan tudja, mennyire drága az ideje, ezért tudatosabban döntjük el, ki az, akire rászánjuk a szabad óráinkat, és jó, ha erre a listára felvesszük saját magunkat is. Különbözők vagyunk, az egyik nagy társasággal érzi jól magát, a másiknak csak három ember kell, de olyan nincs, akinek kizárólag egyedül jó. Az mindig árulkodó, amikor valaki képtelen egyedül – vagy éppen társaságban – lenni. Figyelni kell, hogy a magammal és a többiekkel való kapcsolatom is harmonikus legyen. Fredrik Backman-rajongó vagyok, az ő egész hokis trilógiája arról szól, hogy mit ad egy jégkorongcsapat, mit a kistelepülés, az összetartó közösség. Ebben az egyik részt be is jelöltem magamnak: „A legszebb dolog, amit egy gyerek kaphat, hogy tartozik valahová. A legnagyobb dolog, ha beállhatunk mi is. (…) Annyira hideg van más embereken kívül, hogy megfagyunk egymagunkban.” Azt hiszem, ebben minden benne van. A skála persze széles, mert valakinek elég egy-két barát, a másiknak meg kell egy sta­dion­nyi rajongó, de mindenkinek szüksége van a kapcsolódásra.

Ne fotózd le, tedd zsebre!

Mindfulnessként emlegeti a szakirodalom azt, amikor igyekszünk benne lenni a pillanatban, de az ilyen spirituálisnak ható szakkifejezések sokakat eltántorítanak. Sárvári Györgyivel arra jutottunk, hogy tulajdonképpen ez a pszichológiai irányzat arról szól, hogy megtaláljuk magunkban az önfeledtséget, és ehhez nagyon jó példát nyújtanak a gyerekek. Nézzünk meg egy ovist, ahogy teletömi a zsebét gesztenyével, jóízűen majszol el egy kiflit, rácsodálkozik a felhőkre, bottal ütögeti a kerítést. A felnőttek rágugliznak az etetőben látott madárra, és lefotózzák, majd posztolják a gesztenyéket, de nem feltétlenül élvezik a pillanatot. Ideje lelassulnunk; ne akarjunk egyszerre csinálni mindent, nem kell folyton hatékonynak lenni.

– Vissza kellene találnunk az érzékszerveinkhez – mondja Sárvári Györgyi. – Tapogassunk! Simítsuk meg a bokrokat, a fenyőt, a mohát a kerítés alján, jön a tavasz, szagoljuk meg a virágokat! Vannak terápiák, amik kifejezetten ezzel dolgoznak, hogy visszakapcsolják a háttérbe szorított érzékszerveket, testérzeteket, hogy a páciens valóban lássa, amit néz, érezze, amit tapint. Ma már ki sem kell lépnünk a lakásból ahhoz, hogy mindent megoldjunk: lehet otthonról dolgozni, házhoz jön az étel, a szórakozás, éppen ezért kell kimozdulni, tapasztalni, a bőrünkön érezni a fizikai világot. A nagymamám egy székely parasztasszony volt, négy elemit végzett, Majoson élt, ott töltöttem a nyarakat. Egyszer kint ült, csak bámulta a rózsáit, én meg megkérdeztem tőle: „Mit csinálsz, Mama, mit nézel a rózsán?” Mire ő: „Nézem, ahogy nő.” Ez mostanában olyan sokszor eszembe jut, hogy tényleg lehet nézni a virágok fejlődését, ahogy rá lehet csodálkozni a sütőben sülő-növekedő kakaós csigákra is. Ugyanígy működik az alkotóvágy; ősi ösztönünk, alap emberi működésünk, hogy kikerüljön a kezünk közül valami szép, amit mi csináltunk. A telefon nemcsak a kamaszokat kábította el, hanem a középkorúakat és az időseket is. Ez egyértelműen függőség, és nagyon sok tudatosság, önreflexió kell ahhoz, hogy gátat szabjunk neki. Lehet, hogy már annyi is elég, hogy a Facebookot letöröljük a telefonról, és csak a gépről jelentkezünk be néha. Így nem zárjuk el magunkat a világtól, de nincs értelmetlen időpazarlás sem.

Bátraké a szerencse

Tagozódjunk be!

Új embereket, idegeneket megismerni izgalmas, és a folyamatnak egyáltalán nem kell ijesztőnek lennie. A kutyás szubkultúrával szó szerint új világ nyílik, a sétáltatás mindennapos kapcsolódást jelent a hétköznapokban. De igaz ez a futókra, és sok városban a piacra járókra is. Egy nagyobb társasházban, utcában, lakóközösségben érdemes találkozókat szervezni, idővel egyre többen fognak csatlakozni. El lehet menni egyedül moziba, de akár filmklubba is, ezenkívül közös nordic walkingra, szervezett túrákra, könyvklubokra, idegen nyelvű társalgókörökbe. 

Csak egy telefon

Vannak nehéz helyzetek, például a gyász, amikor az ember toporog, hogy úgysem tud semmi okosat mondani, úgyhogy inkább nem is telefonál, de még az a három-négy suta mondat is jól tud esni az érintettnek, visszakapcsolja őt a világba. Akadnak rokonok, barátok, akikkel ritkábban találkozunk, mint ahogy szeretnénk, de tudjuk, hogy jólesne nekik pár mondatot váltani. Robert J. Waldinger, a Harvard pszichiátriaprofesszora azt javasolja, mindennap hívjunk fel valakit a szeretteink közül, és beszélgessünk vele nyolc percet. Ennyi pont elég ahhoz, hogy legyen idő a kapcsolódásra, de nem terheli túl a napirendet.

Apró gesztusok

Néha pusztán az, hogy kimondjuk, ami a fejünkben van, rengeteget jelenthet a másiknak, nem szabad azt gondolni, hogy felesleges, mert úgyis tudja. Ez lehet egy jó szó a napközis tanítónőnek, bármilyen dicséret, két mondat a pénztárosnak, amivel jelezzük, mennyire nem volt rendben az előző vevő akadékoskodása. Néha elég egy összemosolygás, kacsintás, egy szemforgatás valamelyik kollégával vagy egy ismeretlennel. Ezzel nem csak a másikon segítünk, a gesztusok mindig visszahatnak ránk is.

A szeretem dolgok 

Írjunk egy legalább huszonöt tételből álló listát azokról a tevékenységekről, amiket jókedvünkből, élvezettel csinálunk. Ez megfelelően hosszú ahhoz, hogy ne csak a nyilvánvaló hobbik kerüljenek fel, hanem az olyan apróságok is, mint az új sminkelési technikák kipróbálása, szakácskönyvek lapozgatása, kirakatok nézegetése, keresztrejtvényfejtés,
korai fekvés.

Van, ami egyedül is megy

A nemszeretem dolgok

Néha az is felszabadítóan hat, amikor megcsinálunk valamit, amit régóta halogatunk. Ilyen lehet egy szűrővizsgálat, a ruhák leselejtezése, a felesleges e-mailek törlése, egy kellemetlen beszélgetés.

Mozgás

Egy megterhelő teljesítmény után egyfajta tudatmódosult állapot jön létre, ami pihenteti az idegrendszert. Egyébként minden fizikai aktivitás oldja a feszültséget, legyen az lépcsőzés vagy táncolás egy régi slágerre.

Fű, fa, bokor, virág

A természet percek alatt képes kisimítani a ráncokat, és ehhez nem kell feltétlenül egy egész napos túra. Megteszi egy piknik a parkban, némi gyomlálás, egy kellemes biciklizés vagy a hétvégi szedd magad akció.

Séta

Egyre több országban trend, hogy a háziorvosok receptre írják fel a sétálást, madármegfigyelést, tengerparti vagy erdei bóklászást. A szabadban eltöltött idő nem helyettesíti a gyógyszeres kezelést, csak kiegészíti azt, de az egészséges embereknek is nagyon jót tesz akár napi félórácska gyaloglás is. 

Zene

Kinek a pop, kinek a heavy metal, kinek az opera – a kedvenc dallam jókedvre derít, elcsendesít, vagy épp felpörget. Érdemes a különböző hangulatoknak, célnak megfelelő lejátszási listákat összeállítani, így karnyújtásnyira lesz a jókedv.

Légzőgyakorlatok

A lassú és mély levegővétel hatékonyan oldja a stresszt. A YouTube-on számos vezetett légzőgyakorlatot találni, de már az is segít, ha megpróbálunk csukott szemmel, ötig számolva orron át belélegezni, ugyanennyi ideig szájon át kilélegezni, majd ezt ismételjük.

Napsütés 

A szakemberek szerint naponta tíz perc önfeledt napozás (naptejet használjunk!) nemcsak a D-vitamin-szintnek tesz jót, de a kedélynek is. 

Rend

A takarítás fizikailag megterhelő tevékenység, és ugyanúgy endorfint termel, mint bármilyen testmozgás, de látható eredményt is produkál, így a testnek és a léleknek egyaránt jót tesz; csökkenti az otthoni balesetek kockázatát, megszabadít a káros baktériumoktól, azonnal elégedettséget, örömöt szül. 

A jó történet ereje

Anyukámat néhány éve műtötték a térdével, kétszer kellett operálni, így sok időt töltött kórházban. Ezt az időszakot mégsem kellemetlen emlékként raktározta el, mert az első dolog, ami eszébe jut, hogy milyen jó könyveket olvasott akkoriban, és hogy a történetek – például a Háború és béke – egy másik világba repítették, távol a saját bajától. Egy barátnőm szent meggyőződéssel vallja, hogy a Harry Potter-sorozat mentette meg a szülés utáni depressziótól. A járvány miatti első lezárások idején bennem Jeffrey Archer tartotta a lelket, a Clifton-­krónika hét kötete tökéletes menekülés volt. Estig sorolhatnám a hasonló példákat, és bevallom, néha szoktam is, mert nagyon szeretek könyvekről beszélgetni. Az elmúlt évben a papír árának emelkedése miatt sajnos a könyvek is megdrágultak, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk az élményről. Tökéletes megoldás könyvtárba járni, illetve barátokkal, rokonokkal csereberélni. Mi a családban egyeztetünk, hogy ki mit vesz meg, és a kötetek vándorútra kelnek. A régi könyveket is újra elő lehet venni, egészen érdekes tapasztalat a kamaszkori kedvencet középkorúként elolvasni. Az antikváriumok, könyvszekerek kedvező áron kínálnak remek könyveket, és érdemes a Facebook Marketplace-en, Jófogáson is körülnézni.