Még mindig meglepően sokan képzelik úgy, hogy ha feladnak egy csomagot futárszolgálattal a közelbe, akkor a szállító másnapig magánál tartja, majd kézbesíti. Pedig napi több százezer küldeménynél a kiszállítás jóval komolyabb szervezést igényel. A futárok a begyűjtött csomagokat délután leadják a depóban, ott pedig a kollégák címek alapján szétválogatják a rakományt. A küldeményeket éjszaka szállítják át az úti céljukhoz legközelebbi depóba, ahonnan a helyi futárok kézbesítik őket.
Fotós kolléganőmmel, Németh Gabriellával az ország egyik piacvezető futárszolgálatának alsónémedi depóját látogatjuk meg. Ennek a körzetéhez tartozik például Dunaharaszti, Soroksár, Vecsés, Ecser és Budapest három kerülete is. Makó Attila és a depó vezetője, Nágel Szabolcs régi motorosok. Találkoztak már például olyan csomaggal is, ami csipogni kezdett: valaki libatojásokat adott fel, azokból keltek ki a fiókák.
‒ Volt, aki élő halat küldött. Ha a boltban halat veszel, belerakják egy zacskó vízbe, a feladó ugyanígy tette a dobozba, csak hát a csomagból kifolyt a víz. Ilyesmit nyilván nem adhatnának fel, de, ugye, mi nem látjuk, mi van a dobozban ‒ mesélik. Egyszer átutazóban járt náluk egy életnagyságú, hungarocellből készített jegesmedve. Hallottak olyan címzettekről, akik könyvutalvánnyal fizettek volna a csomagért, és tudnak olyanról is, aki egy zsák aprópénzzel rendezte az utánvét összegét.
Reggel nyolckor a szortírozóüzemben nagy a nyüzsgés. A hatalmas hangárt futószalagrendszer hálózza be, rajta több ezer csomag vándorol az autók felé. Az egyik falon szellemes rajzok emlékeztetnek a biztonságra. „A helytelen rakodás maradandó sérülést okozhat!” ‒ írták
a képhez, amelyen egy nagy halom doboz borul valakire.
Ebben a depóban egy női futárt is alkalmaznak. Mellettünk pakol a kocsijába.
– Előtte vegyesboltban dolgoztam, de öt év után úgy éreztem, ideje váltani. Szeretek vezetni, szeretek emberekkel foglalkozni, és erős vagyok, a fizikai megterhelést is jól bírom – mondja. Egyszer kiszállított egy harmincöt kilós biciklit is.
Kétszázhuszonhárom cím
Kolléganőmmel Pázmándi Gergő napját követjük végig, délutánig százhét címre száznegyvenhat csomagot viszünk majd ki. Gergő négy éve futárkodik. Bár CNC programozást tanult, először egy sportruházattal foglalkozó cégnél dolgozott, ahol a vevőknek futárszolgálattal küldték ki az árut. Gergő sokszor beszélgetett a futárral, és végül megkérdezte, van-e náluk szabad hely.
– Az egyik idősebb futár betegszabadságon volt, az ő területén kezdtem. Az első napon csak harminchét csomagot vittem ki, de így is délután háromkor végeztem, mert akkor még nem ismertem a környéket, minden címet be kellett ütögetnem a GPS-be – idézi fel, miközben az országúton Dunaharaszti felé tartunk.
– Azóta a személyes rekordom kétszázhuszonhárom cím egy nap alatt.
A futárok mindennapjai területenként és szezononként változnak. Budapest belső kerületeiben simán előfordul, hogy valaki egyetlen utcát terít, például ha tartozik hozzá olyan irodaház, amelyben akár nyolcvan cég is működik. Gergő csak Dunaharasztin – többnyire családi házakba és üzletekbe – szállít. Míg budapesti kollégái a belvárosban folyamatosan küszködnek a forgalmi dugóval és a parkolással (meg a sokemeletes házakkal), Gergő viszonylag szabadon közlekedik a címek között.
– Egy keskenyebb utcába vittem csomagot, és szembejött egy autó. Félrehúzódtam, amennyire tudtam, de még úgy sem fért el mellettem. Egy bácsi vezette. Megállt az út közepén, nem szólt egy szót sem, rám sem nézett. Egyszer csak kiszállt a kocsiból, fegyverrel a kezében, elkezdte lóbálni, aztán visszaült.
Álmában is telefonált
– Jó napot, a futár vagyok. Egy perc, és a ház előtt leszek a csomaggal – telefonál az első cím felé tartva Gergő. Szinte mindig odaszól érkezés előtt, mert ha minden háznál, mondjuk, két percet kell várnia, amíg valaki felöltözik és kijön, az száz küldeménynél már komoly csúszáshoz vezethet. Márpedig egy futárnak folyamatosan versenyeznie kell az idővel: amikor reggel kitalálja a kiszállítási sorrendet, megtervezi azt is, melyik háromórás időintervallumban kézbesíti a csomagokat (például 8.30-tól 11.30-ig), és a címzettek erről értesítést kapnak. Szerencsére Gergő már a legtöbb ügyfelet jól ismeri, tudja, kiket érdemes tíz perccel korábban felhívnia, hogy egyszerre érjenek majd a kertkapuhoz.
– Karácsonykor, amikor rengeteg a küldemény, már többször előfordult, hogy álmomban hangosan kimondtam, hogy „Meghoztam a csomagot” – meséli. Mivel a címzettek az értesítéssel megkapják a futár telefonszámát, Gergőt is folyamatosan hívják, többnyire azért, hogy másik időpontot vagy helyszínt egyeztessenek vele. De akad olyan is, aki már reggel nyolckor a csomagját követeli, vagy akit egyszerűen csak megnyugtat, ha telefonálhat. „Szia, itthon vagyok” ‒ az ehhez hasonló hívások szintén gyakoriak.
Az első csomagot idősebb úr veszi át, kártyával fizet. Néhány utcával arrébb középkorú férfi nyitja a kertkaput, a kutyája kíváncsian kirohan. Gergő az elmúlt években megtanulta már, hogy nem mindegyik eb barátságos, több kollégáját harapta már meg kutya.
Elindulunk Dunaharaszti központjába, sűrűsödnek a címek. Az egyik utcában száz méteren belül három családi ház előtt is megállunk, később sok céges megrendelést kézbesítünk. Megyünk cukrászdába, szoláriumba, fodrászatba, hipermarketbe, nagykereskedésekbe, több helyen csomagot is felveszünk. Akad, aki az ablakon keresztül nyúl ki a dobozért. Útba ejtünk egy papírboltot, amely csomagpontként is működik: ha valakinek nincs szerződése a futárszolgálattal, a küldeményét behozhatja az üzletbe, és a futárok innen viszik el. A bolt ezért jutalékot kap. A forgalmas drogéria mellett feltöltünk egy hetvennyolc rekeszes csomagautomatát. Általában azok kérik ide (vagy adják fel innen) a küldeményt, akik nem szeretnének otthon várni a futárra. A szállítócég egyébként büszke arra, hogy az országban – a nyolcszáz csomagautomatát is beleértve – ezernyolcszáz átadópontot működtet. A legnagyobb automatájuk százhuszonöt rekeszes.
Papucsok földje
– Full elektromos autóval jártok? – kérdezi egy fiatal nő, amikor átveszi a csomagját. Ő is visszatérő ügyfél. – Már nagyon nehezen bírom a tömeget, inkább neten vásárolok – magyarázza. – Meg így hatékonyabb és gyorsabb, mint ha boltból boltba rohangálnék.
Később egy másik házból mosolygós lány jön ki a dobozokért.
– Vettem egy cipőt, illetve a kutyakozmetikámba rendeltem felszereléseket – árulja el Bajusz Nikolett. Hetente többször jön hozzá a futár. ‒ A kozmetikához folyamatosan kell vásárolnom, de az üzlet bent van a városban, nekem pedig nincs időm arra, hogy ide-oda futkossak.
A zord idő ellenére Nikolett rózsaszín papucsban szaladt ki az utcára, és ahogy később haladunk a címekkel, számtalan „sorstársával” találkozunk. Van, aki mamuszban fogad minket, más a papucshoz sapkát és köntöst húz, látunk csillogó, aranyszínű papucsot is.
A jó szállító kellemes személyiség, és együttműködik az ügyfelekkel. Ha nincsenek otthon, Gergő felajánlja, hogy az útvonal valamelyik későbbi pontján találkozzanak, így a nap során többször előfordul, hogy egy háznál más címzettek is megjelennek kocsival. Azzal, hogy a futárok a legkülönbözőbb helyeken is megfordulnak, folyamatosan bővül a kapcsolatrendszerük. Amikor például Gergőék építkeztek, a címzettek közül választott szakembert, és volt olyan ügyfél is, akivel annyira jóban lettek, hogy elmentek horgászni a Balatonra.
Szélben, hóban, esőbe
Eleredt az eső, egyre hangosabban kopog a szélvédőn. Mire kiszállunk a következő háznál, annyira zuhog, hogy Gergő és az ügyfél behúzódik az eresz alá, hogy a bankkártya-leolvasó ne ázzon el.
‒ Ha fúj, ha fagy, akkor is haladnunk kell. Nyilván, ha nagyon szakad az eső, várok a kocsiban tíz percet, de ha tovább üldögélek, csak az idő megy, a csomag pedig megmarad. Úgyhogy kapucni, aztán hajrá! ‒ magyarázza, amikor visszamenekülünk az autóba.
‒ Egyszer annyira fújt a szél, hogy szinte kitépte az ajtót a kezemből. Máskor pedig akkora hóvihar kerekedett, hogy nem tudtam kiszállni a kocsiból.
A főúton működő, szerszámgépekkel, munkavédelmi felszerelésekkel foglalkozó bolt már nyitott kapuval várja a futárt, Gergő otthonosan tolat be a szűk udvarra. Évek óta jár ide, napjában akár többször is: délelőtt meghozza az árut, abból a dolgozók délutánra összeállítják a rendeléseket, a futár pedig visszajön értük. Sok a doboz, az egyik alkalmazott, Zsolt segít pakolni, az üzlet vezetője, Palyaga Zsolt pedig vidáman ugratja a szállítót:
‒ Nagyon csinos a séród! A végén még elkelsz.
A papírmunkát az irodában intézik, az asztal alatt egy macska fekszik kosárban.
‒ Terápiás macskánk is van. Egész nap itt horkol és szuszog ‒ mondja Palyaga Zsolt. Beszél arról is, saját sofőr helyett miért futárszolgálattal oldják meg a szállítást: ‒ Azt a logisztikát, amit ők hozzátesznek, nekünk, a nyolc-tíz fős kis cégnek túl nagy macera lenne megszervezni. Például a vevőink így nyomon követhetik, hol tart a csomag, és egyeztethetnek a szállítóval. Ráadásul a futárszolgálat lefedi az egész országot.
Néhány kilométerrel arrébb egy hasonló boltban dolgozik Barkó Balázs, Gergő vele is olyan oldott hangulatban beszélget, mintha régi barátok lennének. A végén, amikor továbbindulunk, a futár ökölpacsival köszönne, Balázs viszont kézfogásra nyújtja a kezét. Azonnal váltanak – mindketten, így a kézfogás megint elmarad. Balázs felnevet:
– Kő, papír, olló, én nyertem!
