Egy izgatott úr kereste fel a Királyi Magyar Autó Club titkárságát 1931 márciusának elején. Magyar Miklós újságíró, miután megtudta, hogy a hamarosan Budapestre érkező Zeppelin ide tartó útjára az autóklub árusítja a jegyeket, a szervezet székházába sietett, és négyszáz pengőért helyet biztosított magának a hatalmas léghajón. A jegyváltás után még életbiztosítást is kötött, biztos, ami biztos, sőt, ha minden igaz, végrendelkezett is. Ha mindez az autóklub titkárának javaslatára történt, nem biztos, hogy jó ötlet volt rábízni a marketingkampányt…
A legtöbbször hatalmas, ezüstös szivarhoz hasonlított légi jármű nevét gróf Zeppelinről kapta, eredeti feltalálójára már nem emlékeztetett semmi. Pedig a működési elvet és az első prototípusokat egy technikai tehetségben bővelkedő fakereskedő, a keszthelyi születésű Schwarz Dávid dolgozta ki. Az ő özvegyétől vette meg a merev szerkezetű, könnyűfémből készült, kormányozható léghajó szabadalmát Zeppelin gróf, és vitte sikerre a látványos légi eszközt a világon mindenütt. Halála után is folytatódott a léghajók fejlesztése.
Mielőtt Budapestre ért volna, a Zeppelin már bejárt több országot, sőt kontinenst is, összesen másfél millió kilométert tett meg addigi hatszáz útja során. Ez hozzávetőlegesen tizenhétezer levegőben töltött órát jelent. Még a New York-i felhőkarcolók tövébe sereglett emberek is megcsodálhatták, amint a tornyoknál is magasabban elúszott az ég vizében. Ott nem fénylő szivarhoz, inkább fényes légi bálnához hasonlították, és ugyanolyan szenzációt keltett, mint 1931 virágvasárnapján a hideg, szeles, esős Budapesten.
Szárnyasleves, karamella
A Zeppelin a magyar fővárosba a német Friedrichshafenből érkezett, ahol este fél tízkor emelkedett a magasba, fedélzetén néhány jelentős magyar személyiséggel, többek között Karinthy Frigyessel és Horthy kormányzó fiával. Karinthy az Est Lapok tudósítójaként vett részt az úton, ifjabb Horthy Miklós pedig … ifjabb Horthy Miklósként. A rádió előfizetői reggel hat óra óta hallhattak tudósításokat arról, éppen merre jár a légi monstrum, és közben csaknem harmincezer ember zarándokolt ki Csepelre, hogy személyesen lássa, ahogy a Zeppelin landol a Weiss Manfréd-gyár repülőterén. Ez a landolás is látványosság volt, hiszen az orral a föld felé közelítő jármű végéből nagy mennyiségű vizet eresztettek ki, majd lebocsátották a köteleket, amiket a kirendelt katonák ragadtak meg, ők húzták partra, azaz földre a léghajót.
A Zeppelin 236 méter hosszúságával már lentről is lenyűgöző látvány volt, közelről annál inkább. Maga a léghajó nem alumíniumból készült, bár a látvány alapján sokan ezt gondolták, hanem az acélszerkezet vázára erősített vászonból, amelyet többszörös lakkozással tettek ellenállóvá. Alumíniumpor is került rá, ettől lett fényes, de ennél fontosabb, hogy így verte vissza a napsugarakat. A fedélzetén tartózkodó negyven-negyvenöt fős személyzet nagyobb része a motorok működtetésében, a gáztartályok szabályozásában és a navigálásban vett részt, csupán néhányan gondoskodtak az utasok kényelméről és kiszolgálásáról. Mert az utastérben, amely a léghajó alatti gondolában helyezkedett el, szalon és több hálókabin várta a vendégeket. A szalonban a bútorokat nem rögzítették, és kényelmes fotelekben lehetett élvezni a repülést. Szőnyegek, ablakpárkányra helyezett virágok, függönyök, zöld tapéta, kislámpák tették otthonossá a teret, a melegről villamos fűtőtestek gondoskodtak. A dohányzás ilyen mennyiségű gáz közelében szigorúan tiltva volt, így az utasok legfeljebb cukorkát szopogathattak.
Azok, akik a Budapestre érkezés után a léghajó valamelyik egész napos országjárására fizettek be, finom ebédet élvezhettek a fedélzeten, melyet a meglepően kicsi konyhából szervíroztak. Szárnyaslevessel indult a menü, utána főtt lazacpisztráng került az asztalra vajjal leöntött pirított burgonyaszeletekkel, majd borjúborda vadasan nudlival, zöldborsóval, friss paradicsom és zöldsaláta, végül desszertként karamellakrém. Kérdés, hogy aki végigette ezt az ebédet, volt-eereje és ideje nézelődni, éppen merre is jár a Zeppelin. Az utasok zöme azért elidőzött az ablaknál, és örömmel ismerte fel a fertődi kastélyt, a Balatont, a Hortobágyot.
Névtelen hősök a hidegben
Az biztosan nem lep meg senkit, hogy zseniális költő-írónk, Karinthy a Budapestre vezető út alatt kilopakodott a fülkéjéből, és alaposan kifaggatta a hatalmas monstrum repülését irányító kapitányt. Pedig amikor az író először pillantotta meg a hangár felé biciklin közeledő Lehmannt, leginkább egy postásnak, sőt falusi turistának tűnt, olyan derék bajor polgárnak, akinek egyetlen szórakozása, ha a falu kocsmájában kedélyes sörözgetés közben kuglizhat a helybéliekkel. Vagyis semmi hókuszpókusz, a beavatottak gőgje, a kiváló szakember sallangok nélkül magyarázta el, hogyan is működik a hatalmas légi jármű.
Az első utasok között volt még az Afrika-kutató Almásy László és a hadügyminiszter Gömbös Gyula, akinek felesége valószínűleg nem tanulmányozhatta át alaposan a Zeppelin tájékoztató brosúráit, mert szendvicset és almát is csomagolt az útra a férjének.
A már említett régi kolléga, Magyar Miklós is részletesen beszámolt a Zeppelin első magyarországi útján szerzett élményeiről: „Engem az egész utazás alatt mégis a nagyszerű kaland öt névtelen hőse ragadt meg. Útitársaim közül talán sokan észre sem vették, hogy az öt motornál a rettenetes hidegben, a süvítő szélvészben és tomboló hóviharban öt férfi himbálódzott az űrben. Tenyérnyi helyen ülnek, ahol még mozogni is alig lehet. Lehmann, a kapitány, aki a parancsnoki szobából halk vezényszavakkal uralkodik a léghajó minden mozdulatán, állandó összeköttetésben van az öt motorkezelővel is. Két vagy három óráig tart szörnyű szolgálatuk. A leváltásnál egy létrán kell felkapaszkodniok, és míg ez a nyaktörő útjuk tart, fejük felett a léghajó burkát látják, lent pedig a szörnyű mélységben elterülő tájat. Annak az embernek, aki erre a szolgálatra vállalkozik, egy pillanatra sem szabad megszédülni, mert akkor vége.”
Kiemelt kép: Fortepan
