A könyvben leszögezi, hogy az intuíció esetében kerüli az ezoterikus megközelítést.
Igen, határozottan és tudatosan. Az én értelmezésemben az intuíció azon alapul, hogy az életünk során megtapasztalt sokmilliárdnyi élmény elraktározódik. Amikor egy korábbihoz hasonló szituációba kerülünk, az adott helyzethez kapcsolódó, elfeledettnek hitt, de a mélyben megbújó tapasztalat visszaköszön. Ez az, amikor úgy érezzük, a megérzéseink súgnak valamit. 

Azt írta, már kislány korában is nagyon gazdag volt a belső világa.
Féltem egyedül a sötétben, és hogy enyhítsek a rettegésen, azt képzeltem, ott van mellettem valaki, aki megnyugtat. Elkezdtem beszélgetni egy kitalált felnőttel, aztán egy angyallal, majd elképzelt felnőttkori önmagammal. Arra is emlékszem, hogy óvodás koromban nagyon spontán voltam, tele ötletekkel, és
a családom ezt díjazta. Szabad volt a semmiből kitalálni dolgokat, „összevissza” fantáziálni: ezért figyelmet és dicséretet kaptam. 

Hogyan alakult a szakmai útja?
Szociálpolitikusként kezdtem, aki alapvetően azon dolgozik, hogyan lehetne strukturálisan megváltoztatni a szegénységben, nélkülözésben, fogyatékosságban élők életét. Tehát nemcsak olyan juttatásokban gondolkodik, amelyek két percig éreztetik a hatásukat, hanem azon fáradozik, hogy ezek az emberek hogyan tudnak aktív szereplőként részt venni a társadalomban úgy, hogy végül a gyerekeikkel ne ismétlődjön meg az ő történetük. Magyarul inkább horgászbotot szerettem volna adni nekik hal helyett. Foglalkoztatott, hogy egy olyan család esetében, amelynek tagjai nem mennek el hosszan tartó családterápiára, mert nincs rá pénzük, vagy nem látják be, hogy szükségük lenne rá, minek lehetne „horgászbot­jellege”. Így fordult az érdeklődésem a coaching felé, majd több magyar és nemzetközi coachiskolát is elvégeztem.

Összefoglalná a coaching lényegét?
A coaching olyan segítő tevékenység, amelynek keretén belül a jelen aktualitásaival foglalkozunk, és praktikus, gyors válaszok megtalálására serkentjük az ügyfeleket. Nem megyünk olyan mélyre, mint egy pszichológus. Az intenzív haladást kérdések, képek, kártyák és egyéb kreatív eszközök használatával segítjük elő. 

Még soha nem hallottam olyan módszerről, mint amiről önnél olvastam: videóra vette az ügyfeleit.
A tanáraimmal Hollandiában találtunk rá a segítő kamera coachingmódszerre, amit aztán nélkülöző, kiszolgáltatott családoknál alkalmaztunk először, például olyan szülőknél, akiktől az állam elvette vagy el akarta venni a gyerekeiket. A felvételek természetesen az ő engedélyükkel készültek, olyan módszertan alapján, amit évekig tanultunk. Felvettünk tíz percet, például ahogy egy apa játszik a gyerekével. Nem baj, ha nincs kisautójuk, nem baj, ha csak próbálnak úgy csinálni, mintha, nem baj, ha nem tud teljesen természetesen viselkedni. A lényeg, hogy a végén tudjunk neki pár képkockát mutatni: nézd csak, ilyen vagy, amikor erős vagy, amikor hatsz a másikra, amikor mélyen kapcsolódsz hozzá, amikor a saját hangodat használod. Ez rendkívül önbizalom-erősítő, és az illető legközelebb bármilyen helyzetben könnyebben ráérez, hogyan érdemes kommunikálnia, megtalálja magában az erőt.

Az ilyen kétségbeejtő helyzetekben mi a cél? Hogy a szülő képes legyen küzdeni?

Amögött, akivel el lehet hitetni, hogy nem megfelelő szülő, végtelenül viharvert sors áll. Az ilyen embernek nagyon kicsi az önbizalma és hatalmas az úgynevezett tanult tehetetlensége. Rábírni arra, hogy elhiggye, joga van a gyerekéhez: ez a cél. A könyvemben szereplő édesapa végül visszakapta a gyerekét, és fel is nevelte. 

Miért vonzotta, hogy hátrányos helyzetű emberekkel dolgozzon?
Már gimnazista koromban megfogalmazódott bennem, milyen jó életem van. A Rózsadombon nőttem fel, jómódban éltünk, Franciaországban tanulhattam, a balatoni nyaralóba jártunk pihenni. Ki vállal felelősséget a nehezebb sorsúakért,­ ha nem mi? Így hát már akkoriban a Baba utcai klinikára jártam segíteni a vastüdővel élőknek, majd hajléktalanszállón önkénteskedtem. Egyetemistaként javító-nevelő intézetben dolgoztam fiatalkorú anyukákkal.

Ma leginkább vezetőkkel foglalkozik.
Egy skóciai konferencián bemutattam az egyik családról szóló kisfilmünket, mire odalépett hozzám egy külföldi kolléga, és megkérdezte, miért nem csinálom ugyanezt az üzleti életben, hiszen a vezetőknek valahol ugyanerre van szükségük. Így hát átnyergeltem erre a területre.

Miért nehéz a vezetőknek?
Elképesztő terheket hurcolnak. Egyszerre kell megküzdeniük a kiszámíthatatlan gazdasági környezettel, a munkaerőhiánnyal, azzal, hogy nem tudnak megfelelő bért adni a minőségi munkaerőnek, azzal, hogy adott esetben a saját főnökeik egy másik országban ülnek, és nem látják az itteni valóságot, azzal, hogy a munkavállalók nagyon stresszesek, azzal, hogy nekik is huszonnégy órából áll a napjuk, és nekik is van családjuk, gyerekük. Annyira nehéz, hogy sokan utólag úgy érzik, ha tudták volna, mivel jár mindez, nem vállalták volna el a pozíciót annyi pénzért. 

Mi a legjobb a munkájában?
Amikor az ügyfél megtalálja az életben azokat a pontokat, amikor ő jól működik. Amikor felismeri: van ráhatásom az életemre, tudom, hogyan kell kapcsolódni másokhoz, vannak eszközeim, megtaláltam a saját hangom, vagyok valaki. Amikor rájön arra, hogy végre elhiheti magáról: értékes. Engedélyt ad magának az életre, a sebezhetőségre és a nagy kalandokra is. Megbocsát magának, és eldönti, hogy elég a nyomasztásból. Ezek rendkívül erős pillanatok.

Nehéz meghallani a belső hangunkat?
Melyik belső hangunkat? A belső hang lehet nagyon tiszta, segítő. De az is lehet, hogy valamilyen kényszer színezi át, ami félrevisz. Például ha kiskorunkban olyan üzeneteket kaptunk, hogy „csúnya vagy”, „mindenáron meg kell felelned”, „okos lány nem sír”, „erős fiú nem panaszkodik”, ezeket is a magunkénak érezhetjük, pedig ez egy eltorzított belső hang. Ráadásul ha belegondolunk, bizonyára egy agresszív, abuzív ember is valamiféle belső hangra hallgat. A kérdés inkább az, hogy a belső hatalom melyik hangot hallja meg, milyen késztetésnek enged.  

De mi a helyzet akkor, amikor úgy érzi az ember, hogy valami jóról marad le? Például nagyon vonzza egy új állás, mégsem vállalja el.
Az, hogy mennyire merjük követni az ilyen sugallatot, attól is függ, mennyi pozitív tapasztalatunk van azzal kapcsolatban, amikor követtük a spontán késztetéseinket. Díjazták-e azt külső, szeretett személyek, hogy mi erre a jó hangra mertünk hallgatni? Vagy például túlféltettek, és nem igazán próbálhattuk ki, milyen, ha hirtelen ötlettől vezérelve cselekszünk? Ráadásul mostanában, úgy látom, az számít értéknek, amiért keményen megdolgoztunk, amit száz adat támaszt alá. Mekkora súlya van ezzel szemben egy hirtelen jött gondolatnak? Egyébként pedig lehetetlen minden pillanatban tökéletesen a belső hangunk sugallata szerint cselekedni. 

Mikor működik jól az intuíció?
Akkor, amikor a szavaink, a tetteink és a gondolataink összhangban vannak. Ez hasonlít egyfajta flow-állapotra. Azt szoktam mondani, mindenki azon a területen fejlessze az intuícióját, amelyiken otthon van. Ha én vadászni mennék, nem érezném meg, mikor jön a vad. De ha belépek egy terembe, és ott várakozik húsz vezető a világ öt országából, elég lenne a szemükbe néznem, hogy belássam, rögtön meg kell változtatnom az aznapra tervezett programot. Vagy ha szembejönne a gyerekem az utcán, egyből tudnám, baj van-e. Nem mindig vagyunk tévedhetetlenek, de utólag is sokat tanulhatunk. Például amikor az egyik fiam gimnáziumba ment, rögtön az első szülői értekezleten, ahogy megszólalt az osztályfőnök, éreztem, hogy a gyerekemnek nem szabad ide jönnie. De ő ezt az iskolát szerette volna, én pedig hagytam, hogy ő válasszon. Később olyan pszichoszomatikus tünetei lettek, hogy azt soha nem fogom megbocsátani magamnak. De megtanultam: ha az anyai megérzéseim azt súgják, lépjek, akkor lépnem kell.

Vegyünk például egy embert, akinek sok gondja van a munkahelyén és a családban is, de, mondjuk, imád a kutyájával lenni…
Igen-igen, neki a kutyájával töltött idő jó terep az intuíciója edzésére. Egyrészt azt éli meg ebben az időben, hogy magabiztos, önazonos, érti a kutyáját, megnyugszik, kiteljesedik. Másrészt azok a gondolatok, amik az ilyen laza, oldott állapotunkban bukkannak fel bennünk, jó és előrevivő gondolatok. Ilyenkor olyan belső hang szólal meg bennünk, amire érdemes hallgatni. 

A könyvben számos gyakorlatot ­bemutat, nekem a kérdések kérdése technika tetszett a legjobban, amit talán így tudnék nagyon leegyszerűsítve összefoglalni: találd meg, mi a legfontosabb kérdésed az adott helyzetben, és tedd fel magadnak.
Tizenöt évvel ezelőtt egy családterápiás konferencián találkoztam azzal a módszertannal, hogy a párterápián részt vevőktől megkérdezték: ha most itt ülne az anyád vagy az anyósod, mit kérdezne tőled? És ha te lennél a saját terapeutád, mit kérdeznél? Nekem ez nagyon tetszett, és továbbfejlesztettem. Szokták mondani, hogyha megvan a jó kérdés, a probléma ötven százalékban meg van oldva. Ha megtaláljuk a saját kérdésünket, akkor el is tudunk indulni a változás felé.

A könyv hamar a sikerlisták élére ­került, számított rá?
Magam sem hiszem el. Már régóta érlelődött bennem a vágy, hogy megírjam a tapasztalataimat az intuícióval kapcsolatban. Egyrészt a megérzéseim engem is mentettek már meg nehéz helyzetekben. Másrészt az ügyfeleimmel és a tréningeken is megfigyeltem, hogy bejönnek az improvizációim. Több mint huszonöt éve dolgozom a legkülönbözőbb csapatokkal, hajléktalanoktól kezdve egészségügyi dolgozókon vagy gyárigazgatókon át pedagógusokig. Itt volt az ideje, hogy könyvben is megosszam másokkal a tapasztalataimat. Sokan írnak most, hogy felszabadította őket ez a könyv, és ennek nagyon örülök. Épp kiadót keresek az angol fordításhoz, ami már megvan. És nagy álmom, hogy tréninget tarthassak csoportoknak az intuíció gyakorlatáról, amihez partnereket keresek.

Jó, hogy mindezt megkérdezhettem, mert az interneten alig találtam önről valamit.
Bár egy élvonalbeli cégnél vagyok vezető tanácsadó, közben sosem volt időm a saját „márkámat” építeni, mert hat gyerekem van, igaz, mára felnőttek. A legnagyobbat örökbe fogadtuk, ő egy értelmi fogyatékos, mozgássérült roma fiúcska, aki velünk élt harminc évig, három éve pedig egy lakóotthonban. Hasi fiam (Vecsei H. Miklós – a szerk.) színész, író, költő, rendező, zeneszerző. Réta divattervező, Réka gyerekpszichológus, Joci közgazdászhallgató, Dorka szociológushallgató. És van egy kutyám is. Ha az embernek ennyi gyereke van, akkor képtelen mindig jól strukturálni az időt, sokszor kell rugalmasnak és improvizatívnak lenni, előteremteni valamit a semmiből, legyen az egy új játék vagy egy leves. Tulajdonképpen a gyerekeimnek köszönhetem az intuícióval való legfontosabb tapasztalataimat.

Fotó: Falus Kriszta