Kezdetben vala az egykori közszolgálati csatorna akváriuma: adásszünet idején nem a monoszkóp ment, és nem is a „hangyafoci” meg a sercegő fehér zaj.

Egy szép nagy akváriumot mutattak ilyenkor, amiben vígan úszkáltak a halak, és élték a maguk korlátozott társasági életét. Észrevétlenül lehetett rácuppanni, és mire felocsúdtunk, azon kaptuk magunkat, hogy vannak kedvenc halaink, és már nevet is adtunk nekik. Később olvastam egy tudományos kutatásról: az akvárium nézegetése komoly pihenő az agy számára. Depresszió ellen különösen ajánlott – sőt, más pszichés betegségekkel élőknek is segít. Továbbá nyugtat és kreatívabbá tesz. Van akváriumom, tudom, miről beszélek…

De tegyük fel, az akvárium kevés. Fel vagyunk dúlva, szorongunk, lehetetlen határidők gyötörnek, minden egyre drágább, az élet a nyakunkba fújja jeges leheletét. Ilyenkor elég bekapcsolni azt a frissen indult csatornát, amelyen tyúkokat nézhetünk. Nappal leginkább a tyúkudvarból, este pedig az ólból – hiszen azt is bekamerázták. Még az állatok elnevezésével sem kell vesződnünk: ott a szürke tyúk, Arabella, vagy Bözske, az anyó. Putyóka, Mogyoró és Dimitri. De néha megjelenik Bozót, a nyúl, vagy Bundás, a tojásvadász komondor. Minél többet nézzük őket, annál jobban beszippant ez a kis univerzum. Nem kell sok időt eltölteni vele, hogy rádöbbenjünk: minden állatnak saját karaktere van, és ahogy hipnotizálva ülünk a képernyő előtt, nem is vesszük észre, hogy hosszú tíz percek röppentek el.

Mindig csodáltam a kislányomat: háziállatok között, vidéken érzi a legjobban magát. Leginkább egy tanyán, ahol kecskékkel foglalkozhat. Egyszer nemcsak kiraktam a kocsiból, hanem én is besétáltam a kecskék közé. Éppen akkor születtek kicsik, és megdöbbenve konstatáltam, hogy ezek minden plüssállatnál aranyosabbak. Aztán, amikor leguggoltam közéjük, egy kamaszodó kecskelány, Vilma a hátamra ugrott. Kiderült: neki például az a hobbija, hogy emberek hátáról nézelődjön körbe-körbe. Négy kecskekörömmel a lapockámban újra rá kellett döbbennem, hogy a falusi idillnél, az állatok közelségénél kevés dolog fújja el jobban a városi neurózis szürke felhőit.­ Úgyhogy: ha ló (kecske) nincs, a szamár (tyúk) is jó. Ha nem testközelből, akkor, vészmegoldásként, képernyőn.