– Mit mondtál, drágám? – kérdeztem némileg meglepetten, mert nem így szoktuk reggelenként üdvözölni egymást.
– Azt, hogy határeset.
– És miért mondod ezt?
– Azért, mert tudtam, hogy azt fogod kérdezni, hogy vagyok, és megelőztelek a felelettel.
– Aha. És ha szabad megkérdeznem, mit jelent egész pontosan az, hogy határesetként érzed magad?

Ezután hosszas magyarázat következett, amivel nem untatnám a kedves olvasót, a lényegét ugyanis röviden úgy lehetne összefoglalni, a határeset arra vonatkozott, hogy Berni menjen-e aznap iskolába, vagy sem. Ez két dolgot jelentett számomra. Az első, hogy mivel Berni alapvetően szeret iskolába járni, ezért amikor úgy érzi, esetleg nem kéne, azt komolyan kell venni. A másik pedig, hogy az értelmének megfelelően tudja használni a határeset kifejezést, ami ugyebár azt jelenti, hogy egy bizonyos dolog eldőlhet így is vagy úgy is.

Berni tényleg lelkesen jár iskolába, soha nem csinált például olyasmit, hogy a forró teájába dugta a hőmérőjét, mint például az egyik testvére, aki azért bukott le, mert az elég életszerűtlen volt, hogy valakinek ilyen hűvös legyen a homloka, amikor 41,5 fokos láza van. És Berninek sosem fájt annyira a lába, mint egy másik testvérének, akinek olyan fájdalmai voltak, hogy lépni sem tudott, és ami fájdalom csodálatos módon elmúlt arra a kis időre, amíg belerúgott az öccsébe, majd rögtön utána visszatért. És Berni sosem kapta el azt a furcsa betegséget sem, ami a kora reggeli órákban a legsúlyosabb, nyolc óra öt perctől azonban olyan rohamos javulásnak indul, hogy fél kilencre már kutya baja sincs az illetőnek. Erre az egészségügyi szakzsargonban iskolaundoritiszként ismert betegségre Berni sosem mutatott különösebb érzékenységet. Hogy ne kelljen az iskola­undoritiszre fogékonyabb gyerekeinknek sem a hőmérő dörzsölgetésével bajlódniuk, azt a megoldást találtuk ki, hogy minden iskolás gyereknek félévenként van egy „szabadnapja”, amit akkor vesz ki, amikor akarja. Ez azt jelenti, hogy félévente egyszer bejelentheti, hogy aznap nem szeretne iskolába menni, mindegy, milyen indokból, és akkor otthon maradhat. Mi, szülők pedig igazoljuk a hiányzást. A dolog tökéletesen bevált, a gyerekek megfontoltan gazdálkodtak a lehetőségeikkel, sosem éltek vissza vele, és abszolút jó hatással volt az egészségi állapotukra is, egy csapásra megszűntek például a fantomhasfájások.

Ismét beigazolódott hát a közhely, hogy az egészség/betegség is fejben dől el.